Tánc

Salamon Eszter: "A néző felelőssége, hogy mit lát"

2016.02.18. 10:36
Ajánlom
A Berlinben élő koreográfus ma külföldön az egyik legismertebb magyar táncos-alkotó. A szakma imádja Avignontól Berlinig. Munkáival újra és újra meglepetéseket okoz a közönségnek, hiszen folytonos megújulásra törekszik. Február 19-én és 20-án az Emlékmű 0. - kísértenek a háborúk (1913-3013) című darabjával érkezik a Trafóba, melyben öt kontinens elfeledett háborúit eleveníti fel a törzsi táncokon keresztül.
Salamon Eszter

Salamon Eszter

- Hol helyezkedik el az Emlékmű 0. – kísértenek a háborúk (1913-2013)című darabod az eddigi művészi pályádon? Mi az, ami összeköti az előző darabjaiddal?

- Amióta koreografálok, mindig a történelmi kontextusteremtés érdekelt, vagyis az, hogy bizonyos problémák hogyan jelennek meg egy szélesebb történelmi perspektívából nézve. Mindig is kerültem azt, hogy valamiféle romantikus művészi indíttatásból alkossak, kiragadva egy-egy problematikát a történelmi közegből. Ha nincs meg ez a fajta időbeliség, akkor egy nagyon furcsa tabula rasában vagyunk, ez pedig naivság. Az utóbbi tíz évben ez a történelmi indíttatás még jobban megerősödött nálam. Először a saját szakmai önéletrajzomból készítettem darabot, majd a névrokonaimmal foglalkoztam. Ebben az időszakban azzal kísérleteztem, hogy hogyan lehet női önéletrajzokon keresztül újraértelmezni a történelmet. A női narratíva ugyanis a mai napig egy nagyon marginális beszédhelyzet. Most a történelemnek az a vetülete érdekel, ami a tánctörténetírásban mutatkozik meg. Mint tudjuk, minden történetírás fikció, kiemelések és kirekesztések sorozata, és ez a tánctörténetre is igaz. A tánc történelme egyáltalán nem elválasztható a történelem gazdasági, politikai folyamataitól. Miért van az, hogy az Európában kifejlődött balett Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában is jelen van? Vagy az, hogy a modern tánc bizonyos technikái nyugatról indulva az egész világon elterjednek? Ez az egész a gyarmatosítás folyománya. És míg egyes mozgásformákat kiemel a történelem -így a balettet- addig másokat, bizonyos privilegizált helyzetből primitívnek bélyegez.

- Az egyén szempontjából miért lehet problematikus az, hogy a tánctörténelmet ki írja?

- Azt gondolnánk, teljesen ártalmatlan dolog, hogy a tánctörténelem-írás jelenleg nyugati központú.

Pedig az, hogy táncot tanítasz, az egy politikai akció, hiszen emberekkel, gyerekekkel valamit csináltatsz, akik a te utasításod szerint formálják újra a testüket.

Így ugyanaz a képzelőerő fejlődik ki bennük. Azt gondolom, hogy a ma is zajló neokolonizáció nemcsak a test, de a szellemiség fejődését is befolyásolja. Emögött pedig egy esztétikai hierarchia áll, ami meghatározza, hogy mi a szép, mi a jó, mi a kortárs, vagy mi a primitív. Általában azt nevezik alacsonyabb rendűnek, ami távoli és azok bélyegeznek meg másokat, akik megszerezték a jogot, hogy ebben a kérdésben véleményt formáljanak.

MONUMENT 0.

MONUMENT 0. (Fotó/Forrás: Ursula Kaufmann)

- Mennyire befolyásolja az alkotói nézőpontodat az, hogy te valahol a nyugati s keleti világ határán elhelyezkedő Magyarországról érkezel?

- Magyarország nagyon a mezsgyéjén van a nyugati történetírásnak. Nyugat-Európában nagyon keveset tudnak Magyarországról, és még kevesebbet a művészetéről. Mivel mi a periférián helyezkedünk el, innen sokkal könnyebb ránézni bizonyos folyamatokra, mintha benne lennénk a kellős közepében és valamilyen szinten privilégiumot élveznénk. Jelenleg 24 éve élek Nyugat-Európában, ezáltal a tendenciákat bizonyos mértékig egyszerre tudom érzékelni nyugat- és közép-európai szemszögből.

- Az EMLÉKMŰ 0.-ban hogyan kapcsolod össze a tánctörténelmet a háborúk történelmével?

- A darabomban elsődlegesen a történelem relativitására akartam rávilágítani, de ennek keretet kellett adni. Ezért választottam azt a formát, hogy 1913-tól – ami egyszerre Nizsinszkij Tavaszi áldozatának a premierje és az első világháború előéve- 2013-mal bezárólag száz év történelmét és táncait ütköztetem. Az elmúlt száz évben körülbelül háromszáz háború volt, és ez 2013-ban sem szűnt meg, ahogy a neokolonizáció folyamata sem ért véget. Tehát ez egy művészeti blöff, de tulajdonképpen két történelem között próbálok feszültséget kialakítani. Én a tánc nyelvén tudok reflektálni arra, hogy milyen erőviszonyok vannak a világban. Márpedig nagyon sok olyan háború van, amit a nyugat okozott és épp emiatt a történetírás a szőnyeg alá söpört. A tánctörténetre is igaz ez. Németországban vagy Franciaországban még mindig nem dolgozták fel, hogy mi történt a 2. világháború alatt. Azt gondolom, hogy elérkezett az idő, hogy erre rákérdezzünk.

- Nagyon erős nálad a formakeresési szándék, minden darabodhoz egy teljesen új formanyelvet alakítasz ki. Ez így volt az EMLÉKMŰ 0. esetében is?

- A formaiság mindig is fontos volt a munkámban. Engem az nem motivál, hogy valamit didaktikusan elmondjak vagy bemutassak. Az érdekel, hogy a témát hogy tudom egy olyan formával összepárosítani, amiből születik egy harmadik minőség. Nekem nincsen művészeti stílusom, vagy felismerhető kézjegyem, minden darabban új metódusokkal dolgozom, hiszen minden téma más formanyelvet, más megoldást igényel. De ez nem cél, inkább csak eszköz. A darab nem áll meg ott, hogy nagyon fizikálisak a táncosok.

- A darab leírása szerint több mint 50 törzsi táncot használtok fel az előadásban. Ez mennyi kutatást igényelt és mennyire törekedtetek az autentikusságra?

- Nagyon sok kutatás előzte meg az előadást, de mivel eleinte 60-70 táncból táplálkoztunk, képtelenség lett volna mindet autentikusan elsajátítani. A táncosok rengeteg táncformát megtanultak, amit igyekszünk a maximális pontossággal és színpadi jelenléttel megmutatni, de a darabban az autentikus mozdulatoknak egy művészi továbbgondolása látható egy koreográfia részeként. Az előadás egyébként pont ebből a lehetetlen helyzetből indult ki, tehát hogy micsoda fantazmagória 50 táncot megjeleníteni egy óra húsz percben. Azon kívül tematizáljuk is az autentikusság problémáját. Az én tánctanulmányaimat ugyanis végigkísérte ez a kérdés: eleinte magyar néptáncot tanultam, majd klasszikus balettot tanultam az orosz Vaganova-szisztéma szerint. Ezek mind nagyon erős kódokra épülő táncformák, vagyis rendkívül nagy szerepe van mindkét stílusban az imitációnak. Márpedig az analóg világban nem létezik tökéletes imitáció, ezt csak a digitális technika tudja. Ezt a fajta utánzásra épülő tanulási folyamatot én kannibalizmusnak hívom, hiszen

felfaljuk, bekebelezzük valaki más mozdulatait.

Az én utópiám egyre inkább az, hogy a hasonlóság felől az egyéni identitások, vagyis a sokféleség felé kell elmozdulni. 

MONUMENT 0.

MONUMENT 0. (Fotó/Forrás: Ursula Kaufmann)

- Az a koncepció része, hogy több nemzet képviselője van jelen a táncosok között?

- Nem. Egy másik projektet akartam készíteni, de mivel arra nem kaptam elég támogatást, gyorsan erre a projektre váltottam. Mivel nagyon rövid idő maradt a próbafolyamatra, tudtam, hogy olyan táncosokat kell találnom, akik gyorsan tanulnak és nagyon jó a ritmusérzékük. Egyikükkel sem dolgoztam előtte, véletlenek sora alakította a gárdát. Minden esetre nem az volt a célom, hogy legyen három amerikai, egy magyar, egy portugál és egy kongói ENSZ menekült táncos az előadásban. Így alakult, de ez nem volt előfeltétel vagy szükséglet. Egyébként én 15 éve sokféle nemzetiségű táncossal dolgozom, tehát ez a helyzet nekem nem új.

- Hogy hatott a darab ebben a felfordult politikai helyzetben Németországban és Franciaországban? A menekültkérdés és a terrortámadások révén azt képzelem, ott most nagyon erősen benne van a levegőben a háború gondolata.

- A darabot már 2014 nyarán bemutattuk, amikor még ez a nagy migrációs folyamat nem indult el, és a Charlie Hebdo eset sem történt meg. Tehát az előadás nem ezekre az eseményekre válaszol, de persze a bemutató óta más referenciáim is vannak. A premier Hamburgban volt, ott sokan sírtak, és az idősebb nézők háborús traumákról számoltak be. Tavaly Avignonban viszont nagy felháborodást keltettünk, ami azt jelzi, hogy a franciák még mindig benne élnek ebben a domináns pozícióban, amit meg sem kérdőjeleznek. Tehát minden országban más a történelmi háttér és ez befolyásolja a darab fogadtatását. Főleg azért, mert

a darabot szándékosan nyitva hagytam: mi csak kérdéseket vetünk fel, de nem kínálunk válaszokat.

Innentől fogva a nézőnek felelőssége van saját magával szemben, hogy mit lát bele. Azt fogja látni, amit gondol. Tehát valamilyen szinten állásfoglalásra készteti a darab a nézőt.

MONUMENT 0.

MONUMENT 0. (Fotó/Forrás: Ursula Kaufmann)

- Ez egy sorozat első része. Mi következik most?

- A második rész már elkészült, ez a Monument 0.1 –Valda & Gus címet viseli. Két idős, New York-i táncos -Valda Setterfield és Gus Solomous Jr.- táncolja. Egyikük 76, másikuk 81 éves és a hatvanas években olyan koreográfusokkal dolgoztak, mint Merce Cunningham vagy Martha Graham. Az ő duettjükben egy személyes tánctörténelmet akartam megmutatni, hiszen mindig csak az ikonokra emlékezünk.

Azokról nem szól a történelem, akik táncoltak, izzadtak, fáztak, melegük volt, kibicsaklott a bokájuk, gondolkodtak és olvastak, alkotótársak voltak.

Ugyanakkor arra a kirekesztésre is rákérdezek velük, ami nemcsak a balettben, de a kortárs tánc berkeiben is jelen van, hogy a táncosok lehetőleg ne legyenek színes bőrűek vagy idősek. Tehát itt is az motivált, hogy megírjak egy saját történelmet. Egyedül ez motivál ebben a sorozatban.

Hogyan lehet táncos előadást készíteni a testtelenségről? 

Erről is szó esik Salamon Eszterrel készített korábbi interjúnkban, melyben a 2013-as Mesék a testtelenségről című darabjáról kérdeztük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc tudósítás

Tömegpszichózis és szerelmi vajúdás a győri Magyar Táncfesztiválon

Idén csupán két napra sikerült eljutnom a XIV. Magyar Táncfesztiválra, Győrbe, ahol a gyönyörködtető változatosság jegyében zajlanak az esti előadások. Beszámoló a 4. nap történéseiről.
Tánc magazin

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.
Tánc győri balett

Győrben bepótolhatja az elszalasztott tánceseményeket

14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált Győrben mától egészen vasárnapig.
Tánc balett

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Tánc videó

Szergej Polunyinnak az őrület is jól áll, de még mennyire

A szupersztár balett-táncost ezúttal egy ikonikus brit divatfotós, filmkészítő Rankin kérte fel közös munkára, amiből egy igen erős anyag született.