Bár elsőre nem vették fel Zsuráfszky Zoltán együttesébe, a kudarc nem szegte kedvét, egy évvel később ismét jelentkezett. Sánta Gergő András ugyanis biztosan tudta, ebben a társulatban szeretne dolgozni, és immár tizenhárom esztendeje tagja a csapatnak. Végigjárta a lépcsőfokokat, kartáncosból vált vezető szólistává, asszisztenssé, és lehetőséget kap koreográfiai munkákra is a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben. Legutóbb például a Mátyás királyról szóló táncjáték egy jelenetét készítette.
Az egész pályáját végigkísérik az elismerések. Volt már kisbokrétás, ezüstpitykés, aranysarkantyús előadó, az évad legjobb pályakezdője és a legjobb férfitáncosa is, de említhetem a Junior Prima díjat is.
Emellett több ösztöndíjat is elnyertem. Hálás vagyok a sorsnak mindenért, bármit kapok, de sosem az elismerésekért vagy a versenygyőzelmekért dolgozom, dolgozunk a feleségemmel, Sánta-Bíró Annával. Folytonosan él bennünk a késztetés, hogy valamit létrehozzunk. Mindig a munka az első. A sikerek ellenére ér kudarc is minket, a kettő kiegészíti egymást, egészséges egyensúlyt teremt az életemben.
Sánta Gergő András (Fotó/Forrás: Váradi Levente /lumidance)
Amikor 18 évesen megnyertem az első aranysarkantyúm, eljöttem az akkor még Budapest Táncegyütteshez, hogy szeretnék itt táncolni. Azt a választ kaptam, hogy bár nagyon tehetséges vagyok, nem vesznek fel, jöjjek vissza egy év múlva. Ez komoly csalódást jelentett, mert nem volt kérdés számomra: csakis itt szeretnék tanulni. Ezt már akkor, olyan fiatalon tudtam. Az esztendő elmúlt, visszatértem, a tánckarba kerültem, elkezdtem tanulni Zsuráfszky Zoltántól és feleségétől, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsától, és a körülöttük lévő táncosoktól. Azonosulni tudtam a műhellyel, a hitvallásukkal, az autentikus, tiszta folklórral, ami Zsura és Zsuzsika szakmai munkáját, együttesük előadásait jellemzi. Ha valaki céltudatosan fejlődni akar, akkor folytonosan tanul a mestereitől és kollégáitól.
Ha egy táncos önmagát állandóan, plusz munkák során is fejleszti, az megmutatkozik a színpadon és a koreográfiai munkájában is.
Szerencsém volt, hiszen az évek során vezető szólista lettem, az utóbbi években asszisztensként is helyt kell állnom, és Zsura koreográfiai feladatokban is teret ad az együttesben.
Tizenkilenc éves kora óta koreografál…
A Magyar Nemzeti Táncegyüttesben töltött, eddigi éveim során mestereimtől olyanfajta útmutatást kaptam, ami táncművészként és koreográfusként is ösztönöz, meghatározza munkámat. Rengeteg lehetőséget és szerepet kaptam, amelyek formálták előadói attitűdömet és koreográfusi ízlésemet. A legfontosabb számomra az autentikus néptánc. Akár tiszta folklórt, akár tematikus témájú koreográfiát kell létrehozzak, mindig ebből táplálkozom. Az érzéseket kifejezni mozdulattal nem könnyű, mégis úgy vélem, ezen a formanyelven keresztül érzékeltethető minden mondanivaló.
Azt is lényegesnek tartom, hogy darabjaimban az előadók mindig eggyel túl tudják lépni a korlátjaikat. Táncosként magam is az ilyen feladatokat szeretem.
Az a jó a MNTE koreográfiai munkáiban, hogy érzem, védőháló van alattam, mindig számíthatok Zsuráéktól a kritikai megjegyzéseikre, arra, hogy megmondják, hogyan lehetne valami még jobb, és ez engem inspirál. Most a szegedi szabadtérire készülő új műsorunkban, a Hullámzó világban is lesz szólista feladatom. Emellett Erdélyben vár rám nyáron egy koreográfia, s korábban a Nagyvárad Táncegyüttesnek készíthettem egy előadást.
Szinte azóta irányít társulatokat, mióta felvételt nyert az akkor még Budapest Táncegyüttesbe. Hol kezdte alkotói pályát a hivatásos világon kívül?
Hat évig vezettem a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttest Deffend Incivel, amit szintén szerettem. Jelenleg a Bartók Táncegyüttest vezetem feleségemmel. Ez komoly kihívás, megtisztelő feladat, hiszen megalapítása óta az amatőr mozgalom egyik meghatározó társulata. Jelenlegi szakmai munkánkat az autentikus folklór mély ismerete, a táncosok magas tánctechnikai fejlesztése, folklór és táncszínházi darabok készítése jellemzi, melynek alapja minden esetben a tiszta forrás. Tagjaink fanatikusan szeretnek táncolni, és a közös munka során ez minket is inspirál. A Bartókos munkánkhoz csatlakozik a Legényesverseny, amelyhez társítottunk egy párostánc-versenyt, és idén először gyerekversennyel is bővítettük a sort. Azért különlegesek és hiánypótlók ezek a megmérettetések, mert Martin György munkásságára, az archív filmek elemzésre helyezik a hangsúlyt. Mivel ez a feladat lényeges egy táncos számára, ezért fontosnak tartottuk, hogy legyen egy olyan rendezvény is, amely az elődeink gyűjtéseiről, magukról a gyűjtőkről és a filmezések során szerzett élményeikről szólnak. A LegényEst elnevezésű programsorozatot két évvel ezelőtt indítottuk, célja, hogy a néző a meghívott vendégek személyes élményein keresztül megismerje a gyűjtőt és munkásságát. Első évben Martin György, majd Molnár István, idén pedig Borbély Jolán áll a középpontban. A LegényEst az élményről szól, elődeink történeteiről, amivel máshol nem találkoznak a nézők. A szórakoztató históriák felhívják a figyelmet arra is, hogy a szakemberek elhivatottságukból adódóan, rengeteg áldozatot hozva tudták szakmai célkitűzéseiket elérni. Ezt a követendő példát választottuk a LegényEst fő témájául.
A Bartókkal úgy tudom, járnak is gyűjteni.
Szeretünk elmenni a falvakba, ahol még élő a kultúra. Egy Bartókos tábor alkalmával nemcsak táncot tanítunk, hanem szervezünk is egy mulatságot, amelyen a táncosaink és a falubeliek együtt vigadnak. Így sokkal jobban meg lehet érezni, hogy a milyen a valódi ‘íze’, stílusa a táncnak. Legutóbb Kalotaszegen szerveztünk tábort. Lényeges, hogy az együttes tagjai megtapasztalják az ottani "életérzést", és a tánc mellett beszélgessenek is a helyiekkel.
Akkor lesz igazán az övék az eltáncolandó mozdulat, dialektus, hogyha személyes élményeket is szereznek.
A Bartókban a kicsik csoportjaival is foglalkoznak. Hogyan lehet nekik átadni a táncszeretetet?
Már korábban, Nagymaroson is tanítottunk gyerekeket hét évig. Akkor jó a próba, ha el tudom érni a tanítványaimnál, hogy szeretettel jöjjenek táncolni, és várják a következő alkalmat. Figyelni kell arra, hogy úgy tanítson az ember, hogy minél több ismeretet adjon át, persze a korosztálynak megfelelően, és közben a gyerekek élvezzék a táncot. Mindig élményt kapjanak, de az értékes tánctudást is adjuk át számukra.
Erre törekszik a Páva-sorozat mentoraként is?
A feleségemmel fanatikusok vagyunk, egymást lovaljuk bele a nehezebbnél nehezebb feladatokba.
A kihívások fontosak számunkra, és hogy megugorjuk a saját mércénket. A legszebb élményem a Páván, amikor a Mérai Cifra együttessel dolgoztunk, amelyet Varga Zoltán vezet. Hatalmas kincs az a csoport és az az energia, amivel azok a gyerekek bírnak. Nekik a személyiségükre alakítottuk például a koreográfiát, és sikerült is a döntőig eljutniuk. Rengeteget fejlődtek, büszkék vagyunk rájuk, azt reméljük, az életüket végigkíséri a tánc, és ők is átadják majd a gyerekeiknek. Ez fontos, mi is szeretnénk átadni a saját gyerekünknek, így neveljük.
Sánta Gergő a Drakula utolsó tánca című előadásban (Fotó/Forrás: Váradi Levente / lumidance)
Úgy látom, rengeteg az ötlete, és tényleg szenvedélye a tánc. A testvére a színészetet választotta, Önt mi vezette ehhez a műfajhoz?
A testvérem, Sánta László remek színész és énekes, emiatt felnézek rá. Gyerekként rengeteg előadását végignéztem Békéscsabán. Viszont akármennyire is vonzott az a világ, zárkózott voltam, féltem a színpadi szerepléstől. Emlékszem, egy szórólapon olvastam a néptánccsoportról, így kezdtem el táncolni. Hamar felkerültem a nagyok közé, sikerült felvennem a lépést a többiekkel, és már hatodikosként tudtam: táncos akarok lenni. Ennek a művészeti ágnak köszönhetően a személyiségem is kinyílt. Nem lettem volna ilyen boldog, ha nem a táncot választom. Vicces, hogy végül én is a színpadon kötöttem ki!
Következő ötéves terv?
Mindig vannak szakmai célkitűzéseim, de alapjában véve a jelennek élek, és az aktuális feladatokat próbálom a lehető legjobban megvalósítani. Úgy vélem, ha kellő alázattal tesszük a dolgunk, akkor az egyik feladat hozza a másikat. Jó, hogy táncművészként, koreográfusként, táncpedagógusként dolgozhatom. Azt is élvezem, hogy az MNTE olyan társulat, ahol mindig olyan feladatokat kapok, amelyek kihívások elé állítanak.
Azt tartom a legfontosabbnak: mindegy, hol vagyunk, magas szinten mutassuk meg a kultúránkat.
Bizonyítsuk be, hogy a magyar folklórral érdemes foglalkozni. Lássák minél többen az értékeit, és minden előadás élményt jelentsen. Hogy a tánccsoportjaim előtt mindig legyenek célok, megmérettetések, mert azért lehet küzdeni, az motiválja a táncosaimat és engem. Ez az örök körfogás inspirál előadóművészként és alkotóként. Ez az állandó terv.
(Forrás: Táncművészet folyóirat, címlapfotó: Mészáros Csaba)
hírlevél
