Tánc

"Sarkantyús" kitüntetés Szabó Csabának

2013.02.27. 20:41
Ajánlom
A Duna Művészegyüttes táncos szólistája a XXI. Országos Aranygyöngyös és Aranysarkantyús Szólótáncfesztiválon „Örökös Aranysarkantyús Díjat" nyert.

Szabó Csaba 1984-ben született, Tiszafüreden. A Nyíregyháza Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán végzett. Tagja volt a Tiszafüred Táncegyüttesnek és a Figurás Táncegyüttesnek. 2004 óta a Duna Művészegyüttes táncosa. A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, megváltoztassa a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően a társulat a hazai néptánc-hagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik. Produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Plusz

„Jön a szép kikelet” – megjelent a márciusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. márciusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Könyv

A két macska az önreflexiót jelenti – Kepes András a Lírástudók vendége

A Két macska voltam berobbant a sikerlisták élére, így nem is volt kérdés, hogy Kepes Andrást is meghívjuk podcastunkba. A 75 éves tévés, újságíró most már szinte csak regényírással foglalkozik, és már a következő könyvét tervezi.
Vizuál

Egy rendhagyó névnap, pálinkával – megérkezett Hajdu Szabolcs új filmjének előzetese

Március 14-én debütál a mozikban a Kálmán-nap című film, Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja, amelyben a rendező az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségeket és morális dilemmákat mutatja be.
Vizuál

Filmvetítéssel emlékeznek Alekszej Navalnijre

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szervezői február 22-én a Cinema City Mammut moziban vetítik le Daniel Roher Oscar-díjas dokumentumfilmjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Főszerepben az ifjú balettművészek – újra Grand Audition a Magyar Táncművészeti Egyetemen

Február 23-24-én, pénteken és szombaton ismét visszatér – immár hagyományosan – Budapestre, a Magyar Táncművészeti Egyetemre a Párizsban és Barcelonában évek óta megrendezésre kerülő Grand Audition.
Tánc ajánló

Esküvői fieszta a Feledi Projecttel

Imidzs videóval és felújítással kezdi az évet a Feledi Project. Még decemberben forgatták le a kisfilmet a társulat művészei, amelynek célja még jobban fókuszba helyezni a mozgást, a táncot, s ezzel együtt a Feledi Projectet.
Tánc hír

Nagy sikert aratott a Győri Balett Anna Karenina-előadása Kolumbiában

A 2023 áprilisában megrendezett, 6. Festival de Música Clásica de Bogotá fesztiválon aratott siker után 2024-ben ismét Bogotában vendégszerepelt a Győri Balett társulata.
Tánc hír

Yaniv Abraham gazdagította a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak művészi látásmódját

Január második felében a Magyar Táncművészeti Egyetem vendége volt Yaniv Abraham. A neves izraeli koreográfus és tánctanár a negyedéves moderntánc szakos hallgatókkal dolgozott együtt.
Tánc hír

A Magyar Táncművészeti Egyetemre látogat az elismert szlovák balettművész, Mario Radacovsky

A Brnói Nemzeti Színház Balettjének igazgatója, művészeti vezetője, az elismert balettművész és koreográfus, Mario Radacovsky, látogatása során megtekinti a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős balettévfolyamát és Csizmadia Tamás szervezésében gyakorlatot is tart a hallgatóknak.