Sárközi Gyula: "Nem attól könnyű műfaj, mert könnyű csinálni"

- Igaz az az állítás, mely szerint a musical műfajának Magyarországon való megjelenését a Macskáktól datáljuk?

- A musical alapvetően a vaudeville nevettető dalokból fejlődött ki, a közönség szórakoztatására. Az első darab pedig, amit a világon először musicalnek nevezhetünk, az 1955-ös Oklahoma! A Macskákat Magyarországon két évvel a londoni ősbemutató után, 1983-ban mutatták be, és állítólag Webber azért adta oda a Madách Színháznak a jogot, mert úgy érezte, ez sokkal nagyobb lyukat fog ütni a varsói szerződésen, mint bármelyik NATO-hadgyakorlat. A magyarokban működött valamiféle bizonyítási vágy, amely végre találkozott a felsőbb vezetés politikai akaratával. Magyarországon ősrobbanás következett be a Macskák-bemutatójával, ennek köszönhető, hogy mindenki ehhez az eseményhez köti a musical hazai megjelenését.

- A Macskák musical koreográfusának pedig Seregi Lászlót kérte fel Szirtes Tamás rendező.

- Seregi a tánckart operaházi táncosokból válogatta össze, mivel a Madách Színháznak akkor még nem volt tánckara. A próbák - táncterem híján - a Madách Színház Márvány termében zajlottak. Az Operaház balettkara december második felétől kapcsolódott be a munkába, ekkor Seregi már három hónapja foglalkozott a Madách Színház színészeivel, hiszen közülük sokaknak semmilyen táncos múltja nem volt, és főleg nem dolgoztak Seregi László kezei alatt. A mester felmérte az adottságokat, hogy kinek milyen affinitása van a tánchoz. Seregi néptáncos közegből jött, a néptánc műfajának ritmikai gazdagságát felhasználta a Macskákban is. Seregi sajátossága, hogy a zene lüktetésére más ritmust ültet rá, ez olyan, mint amikor egy dobos a könnyűzenében a zene ritmusához illő ritmust dobol. Kitalált egy máig élő stílust a Macskákra, és ha azokat a stílusjegyeket betartják a művészek, akkor a darab életre kel. A táncban jelentős térformák, illetve térformaváltások vannak, ami érthető, hiszen Seregi Lászlónak a kisujjában volt a tömeg színpadi mozgatása. 1983-ban olyan lépéseket talált ki a színészeknek, amitől a közönség úgy érezhette, hogy már Magyarországnak is vannak musical-színészei. A színészek sok esetben más koreográfiát táncolnak, mint a táncosok, mégis a kettő együtt egy egységet alkot. A musical műfajának titka, hogy egy apró lépést is maximális energiával, de mégis könnyed stílusban kell előadni.

Seregi kedvenc mondása volt: "mit ér a sült hús, hogy ha hideg a pommes frites". Ebben a darabban a színészek egyben főszereplők és a tánckar tagjai is. Ez azt jelenti, hogy a színész, miután főszereplőként előadta a jelenetét, csatlakozva a tánckarhoz, továbbra is a darab részese marad. Gyakorlatilag az összes szereplő főszereplő, hiszen aki elől van, annak nagyon emblematikusnak kell lennie, ha viszont hátramegy, ezt a jellegét a többiek között is fent kell tartania. A mester mindenkinek az egyéniségére készített koreográfiát. Itt van például három művész, Szakály György, Hűvösvölgyi Ildikó és Gyabronka József. Különböző emberek, különböző egyéniséggel. Seregi tudta jól, hogy kitől mit és mennyit kérhet. Szakály Györgynél a klasszikus balett volt a mérvadó, míg Hűvösvölgyi Ildikó és Gyabronka József esetében a koreográfiát az operettekben szerzett tapasztalatuk határozta meg. Hogy mi volt Seregi zsenialitása? A válasz egyszerű. Ő maga.

- Hová helyezhetjük a musicalt mint táncműfajt egy a klasszikus-, modern-, néptánc által határolt háromszögön belül?

- Úgy érzem, a musical táncot a mai napig gyakran az említett műfajok alá helyezik. Akárcsak a modern esetében, itt is jelentős szerepe van a klasszikus alapoknak. A balett-technika az, amitől egy táncosnak vonala lesz, vagyis megkerülhetetlen minden táncműfaj esetében. Az amerikai jazztánc technika és a Seregi örökség, a néptánclépés és ritmusgazdagságának ismerete szintén szükséges egy musicaltáncos számára. Mind a klasszikus mind a modern táncosnak professzionális szinten kell tudnia az adott műfaj technikáját, továbbá táncosi minőségüket testük tágsága, koordinációs képességük határozza meg. Az alapvető nehézségét a musicalnél az adja, hogy egy musical táncosnak ismernie kell a klasszikus balettet, a modernt, a musicalt, a szteppet, és nem árt, ha mellette tud énekelni is. Öt műfaj ismerete szükséges, míg a klasszikus balett-táncosnak egy műfajt kell professzionális szinten tudni. A musical tehát nem attól könnyű műfaj, mert könnyű csinálni, hanem mert könnyedén kell csinálni.

- Az Operaház kezdő táncosaként sokáig táncoltam a Macskák karban, amely művészileg és anyagilag is jelentős előnyökkel járt. Aztán a századik Macskáknál vettem át Mefisztulész szerepét és több mint ötszázszor táncoltam el. Egy újságíró pár éve a Szegedi Szabadtéri Játékok Macskák előadása után tette fel a kérdést Sereginek, nem gondolt-e arra, hogy esetleg átkoreografálná a Macskákat? Az volt a válasza, hogy mi lenne, ha odamenne valaki Beethovenhez ugyanezzel a kérdéssel: "Megalkottam egy darabot, amely szerintem úgy jó, ahogy van, majd az idő eldönti, hogy meddig is." Elmondhatjuk, hogy már harminc éve jó. Koreográfiai változások tehát nincsenek. A jubileumi előadásra teljesen új gárdával tanultuk be a mozgást, a koreográfia torzulásait pedig új betanítással, Seregitől ránk maradt instrukciók alapján állítottam be. A torzulás oka az volt, hogy a premierre professzionális balettművészeknek betanított koreográfiát képzett, de többnyire szabadúszókból alakult tánckar vette át, amit a jelenlegi professzionális tánckar is a harmincéves jubileumig táncolt. Mindenesetre szerencsés embernek tartom magam, mivel közelről láthattam a musical sikerének lépcsőfokait. Büszke is vagyok, hiszen az én növendékeim is benne lehettek a harmincéves Macskákban, ami hatalmas megtiszteltetés volt. Több évtizeddel ezelőtt, a kezdetekkor nem voltak musical táncosok, azok a stílusjegyek, amelyeket ma már természetesnek veszünk, kemény munka árán kerültek a darabba. Nagyrészt a Macskáknak, Sereginek és az iskolánknak köszönhetjük, hogy ma már Magyarországon professzionális musical táncosokat képezhetünk egyértelművé téve ezzel a különbséget egy klasszikus és musical táncos között.