Tánc

Shakespeare, táncba zárva

2017.06.13. 15:36
Ajánlom
A Madách Színház július 16-ig tartó Szerelmünk, Shakespeare fesztiváljának táncművészeti műsora, a Shakespeare, ahogy nekünk tetszik című táncfantázia az angol bárd három drámájának esszenciáját fordítja le a mozgás nyelvére.

A táncfantáziát nyitó Szentivánéji álom (koreográfus, rendező: Molnár Ferenc) a modern tánc segítségével, ha nem is tragédiává, de súlyos drámává változtatja Shakespeare vígjátékát. A hangsúly itt nem Puck mókázására és a mesteremberek szerencsétlenkedésére esik (utóbbiak ki is maradtak a darabból), hanem az eredeti mű legelemibb motívumaira.

Táncfantázia

Táncfantázia (Fotó/Forrás: Madách Színház / Mohos Angéla)

A táncosok olyan örök dolgokat jelenítenek meg, mint a birtoklásvágyból eredő viszálykodás, a szexuális őrület vagy az összekavarodó-összegabalyodó szerelmespárok meséje. A cselekmény egyes elemeinek apróbb változtatásával pedig a Szentivánéji álomnak az az üzenete kerül előtérbe, hogy mi, emberek csupán emberfeletti lények játékszerei vagyunk, s egész életünk valamely felsőbb hatalomnak van kiszolgáltatva.

Hogy ezzel a nyugtalanító érzéssel még jobban tudjunk azonosulni, a darab közembereit megjelenítő szereplők modern ruhában, modern eszközök és díszletek (okostelefon, diszkó, szélturbinák) között mozognak, s sokszor a legmodernebb zenékre, például technóra táncolnak, míg a tündérvilág figurái körül minden (a zene, a kosztümök mintázata) ősi, természetközeli és fenyegető.

Táncfantázia

Táncfantázia (Fotó/Forrás: Madách Színház / Mohos Angéla)

A cselekmény helyett inkább az érzésekre és impressziókra koncentráló Szentivánéji álomnál még elemeltebb volt a Rómeó és Júlia (koreográfus, rendező: Velekei László), amely forradalmi módon női szemszögből ábrázolta a 400 éves szerelmi történetet. A modern balett a fiatalok tragédiáját annak a lánynak szívszaggató sztorijává sűrítette, akinek első szerelme egyben az utolsó volt.

A táncdarab az eredeti mű kronológiájához is újítóan nyúlt hozzá, hiszen Júlia haláltusájával kezdődik, és mintegy onnan visszatekintve meséli el néhány képben a lány és Rómeó közös történetét, azaz megismerkedésüket a bálon, titkos esküvőjüket, majd egymástól való elszakításukat, végül mindörökre.

Táncfantázia

Táncfantázia (Fotó/Forrás: Madách Színház / Mohos Angéla)

A két drámai hangulatú darab súlyát a táncfantázia zárlataként A makrancos hölgy Broadway-musical verziója, a Csókolj meg, Katám! (Kiss Me, Kate) alapján készült adaptáció (koreográfus, rendező: Tihanyi Ákos) oldotta. A Cole Porter-musical Too Darn Hot című betétdalába sűrített előadás (a szólót Ekanem Bálint Emota énekelte) a Shakespeare-mű szilajságát, játékosságát és életörömét ragadja meg, miközben egyenesen a szteppcipős-keménykalapos-nadrágtartós dzsesszkorszakba röpíti vissza a nézőt.

A Shakespeare, ahogy nekünk tetszik táncfantáziát még június 13-án és 24-én ismétlik a Madách Színház Szerelmünk, Shakespeare fesztiválján. Aki pedig a Rómeó és Júlia vagy a Szentivánéji álom könnyedebb feldolgozásaira kíváncsi, az benevezhet a Shakespeare mesék gyerekeknek részeként színpadra kerülő Szentivánéji álom lightra vagy a Rómeó és Júlia (fiktív) keletkezési történetéről mesélő Szerelmes Shakespeare-re.

További részleteket ide kattintva olvashat a fesztiválról. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Vizuál

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.