Október végén a pécsi Expo Centerben tartják a Show táncok Európa - és Világbajnokságát. Abban, hogy egyetlen műfajban hogyan lehet egy időben kétféle megmérettetést is tartani, Szántó Péter, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnöke, egyben a világszövetség alelnöke segített eligazodni. "Pécsett négy korosztály fog versenyezni. A 12 éves korral záruló 'gyermek' és a 30 év feletti 'felnőtt 2' kategóriában világbajnokságot rendezünk, a 12 és 16 év közötti 'junior', illetve az efeletti 'felnőtt' kategóriában pedig Európa-bajnoki címekért versenghetnek a táncosok" - mondta Szántó Péter.
Nem sokkal a jelentkezés lezárulta előtt már 15 ország több mint 1500 versenyzője jelezte részvételét. A különböző korcsoportokban nők, férfiak, duók, hétfős csoportok és 24 fős formációk mérhetik össze tudásukat. A dunaújvárosi székhelyű Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség tizenötödik alkalommal rendezője nemzetközi versenyeknek. Szeptemberben Budapesten a páros táncosok világversenyére érkeztek a jelentkezők, október végén pedig a show táncosok találkoznak Pécsett. 2010-ben egyébként nem Pécs az egyetlen kulturális főváros, amely kiveszi a részét a világszövetség versenyeiből: a Ruhr-vidék közelében hiphop-világbajnokságot, Isztambulban pedig nemzetközi páros táncversenyt rendeztek ebben az évben.
Szántó Péter méltatta a pécsi mesterek munkáját. Kiemelte közülük Bocz Jenőt, akinek tanítványa volt Kollár István "Steve", sokszoros electric boogie világbajnok, míg Varga Tamás és partnerei a szving kategória világelsői. A pécsi mesterek közül Szántó Péter külön kiemelte még Rovó Attilát, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Dunaújvárosban fellendült a táncélet, s pár év múlva ott alakult meg a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség.
hírlevél








