Hogyan változott a Trafó nevében is szereplő „kortárs” szó jelentése az elmúlt húsz évben?

Amikor 1998 októberében megnyílt a ház, annak ellenére, hogy nagyon boldogok voltunk, volt némi izgalom bennünk. Elkezdtük ugyanis számolni, hány olyan biztos projektet tudnánk elképzelni, ami beleillik a Trafó arculatába, és akkor öt-hat névnél megakadtunk. Az első évben voltak olyan hétvégék, amikor nem volt program, vagy művész, vagy nem volt pénz rá.

Érdekes módon az áttörést nem a külföldi sikerek hozták, hanem a helyi produkciók: a Frenák Pál Társulat Trix and Tracks-je, az Euroconnection, a Cukorrevü és Bozsik Yvette produkciói. A Müpa megjelenése jelentette a következő kihívást számunkra, mert az lett a nemzetközi hely, a közönségünk nagy része elpártolt. Ekkor valami nagyon erős karakterrel kellett definiálnunk magunkat, és ez lett a kísérletezés, az innováció. De ezzel még jobban eltűnt a közönségünk. Ez a válsághelyzet új útra kényszerített bennünket, egy egyensúlyt próbáltunk megtalálni a sztárok és a fiatal, friss, új produkciók között. Ez a műsorpolitika 2012-ig sikeres is volt, akkor azonban egy új éra köszöntött be, hiszen ennek a területnek a finanszírozása megcsappant. Ekkor nagyon sok előadást kezdtünk el csinálni, éppen azért, hogy próbáljuk ezt a területet kvázi a piacról finanszírozni, azaz a bevételeinket az előadóknak fizetjük ki. De most azt látom, hogy valószínűleg valami váltást kell eszközölnünk, mert nem tudjuk azt a hatalmas pénzkiesést kompenzálni. Azon kísérletezünk, hogy mi legyen az elkövetkezendő idő szele. Ennek a fő motorja most Barda Beáta, a ház ügyvezető igazgatója.

Trafó House

20 éves a Trafó! - Ünnepel a Ház, ünnepeljetek ti is velünk október 16-án!

A kísérletező, erősen progresszív előadásoktól – feltételezem – nem számíthattok nagy bevételre. Mi a végső szempont, amikor egy ilyen projektnek megszavazzátok a bizalmat?

Az innováció, az újdonság továbbra is az egyik legfontosabb szempont. Illetve a színházi területen igen erős gondolat a társadalmi felelősségvállalás. Egyre többet gondolkodunk például a klímaváltozáson, és hogy ennek kapcsán mik lehetnek a feladataink. Mindeközben színességre törekszünk.

Vannak olyan produkciók, amiket többször vissza is tudunk hozni a műsorba, de van, aminél eleve tudjuk, hogy csak egyszeri alkalomról van szó. Mégis fontos, hogy ezek a kísérletek megszülessenek.

A külföldi előadások válogatása hogyan zajlik? Ami kint sikeres, azt hívjátok meg ide is?

Ami kint sikeres, az nem biztos, hogy itt sikeres lesz, mert lehet, hogy olyan referenciákkal rendelkezik, amik a magyar társadalomban nincsenek meg. Nagyon fontos az is, hogy nem a saját ízlésünket hozzuk, az ízlésünket inkább csak egy minőségosztályozásra használjuk: ha egy előadás megüti ezt a szintet, elkezdhetünk rajta gondolkodni. A következő lépés az, hogy az adott produktumot hogyan lehet a szakma és a közönség számára előzetesen érthetővé és vonzóvá tenni.

Itt jön be a szubvenció és a rizikóvállalás kérdése. A TAO támogatásrendszerével megnövekedett a piaci kereslet jelentősége, és ez sok helyen az esztétikai kockázat és a szubvenció csökkenéséhez, elbátortalanodáshoz vezet. Ha a támogatásban nem lenne TAO, és ugyanezt az összeget fix támogatásként megkapnánk, akkor a kísérletek bemutatása nem lenne olyan rizikós.

Szabó György

Egy korábbi interjúban arról számoltál be, hogy a magyar közönség meglehetősen passzív, és sok olyan, társadalmi kérdéseket feszegető előadás, amik külföldön élénk reakciót váltanak ki, itthon csendben zajlik le. Látsz-e ebben valami változást?

Változást nem érzékelek. A magyar társadalomra jellemző ez a passzivitás, hogy „kivárunk még” - ahogy Petőfi is megírta a Pató Pál úrban. Nálunk ez az attitűd az uralkodó. Az, hogy a sorsomat a kezemben tarthatom és irányíthatom, nem jellemző. És ezen nem könnyű változtatni, az elmúlt húsz év során nem sokat javult ez a helyzet. Mindenesetre mi próbálkozunk. A jövő szezonban színház és politika témakörben 3 vagy 4 monológot elhozunk a világról, az egyikben még a magyar vörösiszap történet is benne van. Külföldön ezek a témák sokkal élőbben jelen vannak a színpadon, és az azt követő beszélgetésekben. Míg a mai magyar kultúra menekül ki a politikából. Most az a kérdés, hogy mi az a nyelv, ahol a politika és az előadó-művészet találkozik.

Szerinted mikor és hol jött el az a pont, ahol az alkotók elkezdtek visszavonulni a politikai, társadalmi kérdésfeltevéstől?

Sokan elveszítették a bátorságukat, de ebben nemcsak a mostani, kiábrándító politikai helyzet van benne, hanem a social media negatív oldalának felerősödése is. A tények háttérbe szorultak, terjednek az álhírek, ráadásul nagyon könnyen egymásnak esnek az emberek, miközben nincs vitakultúránk. Öt-hat éve kezdődött el annak a szellemi elitnek a térvesztése, akik eddig társadalmi vitákat tudtak gerjeszteni.

Azokon a területeken játszódnak ezek az előadások, ahol a művészek még biztonságban érzik magukat, és mivel teljesen személyes témákról szólnak, ezért tudják vállalni is. A táncdarabokban is sokszor azt látjuk, ami a ”stúdióban” történt a táncosokkal. Tehát globális helyett lokális történeteket kapunk.

Trafó House

Itt vannak az őszi program első izgalmas nevei, még jópár jön, ráadásul az új évados bérlettel már a zenei programokra is tudtok jegyet váltani. Bérleteddel minden további jegyet 10%-os kedvezménnyel...

Lehet, hogy ez a jelenség a tánc, mint műfaj népszerűségét is előrevetíti, ahol nem kell a verbalitás egyezményes jeleire hagyatkozni?

Nem, ez pont, hogy nehezebbé teszi a tánc helyzetét, mivel minél kisebb világot mutatsz, annál kevesebben tudnak kapcsolódni hozzá. A tánc azért volt népszerű műfaj, mert struktúrákban, átfogóbb absztrakt formákban kommunikált – de most ezek a jelek visszahúzódtak egy-egy közösség vagy ember saját, konkrét értelmezési világába. Tehát a tánc meglehetősen nehéz helyzetben van.

Meglátásod szerint mi az a műfaj, aminek ez a kor kedvez?

A lokalitás erősödése a színházat hozza be, ugyanakkor a művészek próbálnak kísérletezni, és a hagyományos műfajokon túl keresik az innováció lehetőségét. Ezért

Tehát nem a tánc vagy a színház a megszólító fogalom, hanem a téma. A mostani évadban ilyen volt például Lakatos Márk és Bocskor Bíborka közös produkciója, a Kvartett, amiben a gender témáról gondolkodtak a divat, a zene és a színház nyelvén. Vagy ilyen a divatbemutatót a kórusműfajjal ötvöző Soharóza, akiknek sikere új perspektívát nyitott ebből a szempontból.

Soharóza: Az Ügy (Fotó/Forrás: Nagy Gergő)

Milyen lesz a 20., ünnepi évad?

Színvonalban igen erős, de a pici gyengesége az, hogy nem tudunk valami nagy újdonsággal felütést adni neki, mert annyira sok dolgot bemutattunk már. Kevés az olyan nemzetközi produkció, amivel nagyot lehetne dobni. A táncprogram izgalmas, lesz pár magyar táncpremier, de sokkal kevesebb, mint tavaly – ez mutatja is a műfaj helyzetét. Színházban főként magyarok vannak, cirkuszban is rendkívül érdekesek lesznek: áprilisban érkezik hozzánk például Yoann Bourgeois, aki egy új, poétikus nyelvezet fog megjeleníteni, és nagyon várom a finnek látványcirkuszát is, ami abszolút rendhagyó lesz. Zenében továbbra is a sokszínűség jellemző a házra, képzőművészetben pedig új kurátorunk lesz, tehát ott is lesznek újdonságok, de akkor fogunk igazából új arányokat és irányokat kitalálni, ha majd befejeződik az építkezés, ami új kereteket ad majd.

A Trafó területi bővítéséről beszélsz. Ez mikor fog végbemenni?

Ez a jövő nyárra tolódik.

Próbáljuk a közönség által kritizált pontokat javítani. Ez egy nagyon speciális és vagány cucc lesz, és ha ez megvalósul, akkor a ház lehetőségei fognak nőni. Színesebben tudunk majd gondolkodni, több terünk lesz, jobban tudjuk a közönséget is mozgatni, és talán egy kicsit jobban tudjuk a művészetet is segíteni.