- A Tünet Együttes háromnapos ünnepségsorozata a Jövet-menettel indul. Gőz István fején egy égő gyertyával átsétál a Jurányi Inkubátorházból a Trafóba. A plakátokon is egy hasonló képpel hirdetitek a tizedik jubileumot, a színész rezignált arccal tűri, ahogy a szemébe folyik a viasz. Milyen hangulatú lesz ez a születésnap? Olyan, amilyet ez a jelenet sugall?

- Én azt remélem, hogy nagyon jó hangulatú három nap vár ránk. Gőz István sem egyedül fog sétálni, hanem vele tart a teljes társulat, illetve várunk mindenkit szeretettel erre a szolidaritási sétára. Ez az út remélhetőleg túlmutat majd azon, hogy a szülinapi gyertyát vagy gyászszertartás gyertyát átkísérjük a Jurányiból a Trafóba, remélem, hogy sokan eljönnek, akiknek a kortárs művészet fontos, és hiányozna, ha ez az attitűd eltűnne a magyar kulturális palettáról. Séta közben megvitatjuk a résztvevőkkel, hogy mit hozhat a jövő, jövünk vagy megyünk?

- Egy körülbelül tíz éves születésnapot ünnepeltek. Miért vész a múlt homályába a Tünet Együttes megalapításának dátuma?

- A Tünet Együttes létrejötte egy természetes folyamat volt. Amikor már egyértelművé vált, hogy létezünk, a hivatalos adminisztrációkban meg kellett jelölnünk, hogy mióta is társulat a társulat. Mi ekkor 2002-t választottuk alapítási dátumnak, mert az együttes szinte napjainkig műsoron lévő Véletlen című előadása akkor készült. Már abban az előadásban is szerepelt olyan tag, aki még ma is a társulat tagja, Szász Dániel. 2003-ban kapott először a csapat működési támogatást, egymillió forintot. De 2004 az az év, amelyhez én igazán kötöm ennek a formációnak a létrejöttét, a Karc című előadásunkban dolgozott együtt először a társulatnak meghatározó jelleget adó színész-táncos gárda. Viszont csak 2006-ban lett ez a nevünk, hogy Tünet Együttes. Úgyhogy most tegyen valaki igazságot, a születésnap kérdésében. Azért döntöttünk úgy, hogy idén születésnapi fesztivált rendezünk, mert korszakot zárunk, jövőre biztosan másképpen kell folytatnunk. Befolyásolja a munkánkat az a helyzet, amibe a független társulatok kerültek, tarthatatlanná vált a működés azon formája, amit az elmúlt években felépítettünk. Újra kell gondolnunk, hogy mit tudunk tenni ebben a helyzetben, és milyen profilt tudunk kialakítani, hogy az életképes legyen ilyen támogatási rendszerben.

- Tíz évvel a társulat körülbelüli megalakulása után idén élte legnehezebb időszakát. A Tünet Együttes úgy, ahogy a többi hatos kategóriába sorolt független társulat gyakorlatilag nem kapott állami támogatást. Hogyan nyomta rá bélyegét ez a helyzet a művészi munkára?

- Próbáltuk tartani azt a tempót és színvonalat, amit korábban, mivel nem volt információnk arról, hogy nem kapunk pénzt egész évben. November közepéig minisztériumi szinten senki sem informált minket arról, hogy mi a terv ezzel a területtel, ezért az ember mindig reménykedett. Tartottunk egy Voks című bemutatót a Trafóban, játszottuk rendületlenül a repertoár előadásokat, folytattuk az iskolai beavató programunkat, forgattunk egy filmet, amit nem tudtunk még befejezni, és jó ideje nagy energiákkal készülünk a születésnapra, amely rengeteg meglepetést és művészi együttműködést fog hozni.

- Az előadásaitokat a színházba járó közönség talán jobban ismeri, mint a társulat egyéb tevékenységeit, így most beszéljünk a félig elkészült filmetekről. Ez már nem az első mozgóképes alkotása a csapatnak, az Árnyékfilm című munkátok 2010-ben elnyerte a 42. Magyar Filmszemle legjobb kísérleti film díját. Idén újabb film készítésébe fogtatok, amely a Katona Kamrában készült Gyász című előadásotok továbbgondolása.

- Az előadásban sok, nagyon erős vizuális elem volt látható, amely sokkal inkább filmes, semmint színházi látásmódról árulkodott. Az előadás témáját is nagyon aktuálisnak találom, és nem szeretném, hogy azzal, hogy lekerült a repertoárról ez elsikkadjon. Így megkerestem Pohárnok Gergely operatőrt, és miután megnézte az előadásról készült dokumentációs felvételt, azt mondta, hogy vágjunk bele, szívesen lesz partner ennek a filmnek az elkészítésében. Mögénk állt még a Laokoon Film mint gyártó cég, az NKA-tól 740.000 forintot kaptunk. A stáb egy jelentős része ingyen vagy nagyon kevés pénzért dolgozott. Most ott tartunk, hogy a film leforgott augusztusban, a kőbányai pincerendszerben, egy izgalmas, nyomasztó, szinte szakrális térben. Szerintem a felvételek fantasztikusak, gazdag és gyönyörű nyersanyag van a kezünkben, már csak az utómunkálatok vannak hátra. Az anyagi helyzet, amibe kerültünk megnehezíti a film befejezését, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a születésnapi fesztivál után nekilássunk és befejezzük.

- A film témája, mint az előadásé is, a művész hattyúdala, a művészet halála?

- A film kiindulópontja egy groteszk gyászszertartás, ahol művész kísértetek búcsúztatják önmagukat, önmaguk művészetét. A művészetnek az a szelete, ami hozzám közel áll úgy tűnik, mintha a föld alá kényszerülne, erről szól a film, megfoghatatlan, szimbolikus helyzeteket teremtve. Ez nem egy táncfilm, inkább egy képzőművészeti alkotás lesz, ha úgy sikerül az utómunka, amilyennek én elképzelem. Talán a videóművészet műfajához áll közel majd a Gyászfilm műfaja.

- Tánc, a kortársad! címmel tartotok beavatószínházi előadásokat középiskolákban. Milyen ezeknek a foglalkozásoknak a formája és mi a célja? Hány gyerekhez jutottatok el a programmal?

- Megközelítőleg 1200 fiatal vett részt a foglakozásainkon, és körülbelül 45 intézménybe látogattunk el. Jártunk elit iskolákban, de szociálisan nehezen beilleszkedő, hátrányos helyzetű fiataloknál is, vidéken, sőt Szabadkán is tartottunk foglalkozásokat. Ezeknek az elsődleges célja, hogy az általunk képviselt színházi gondolkodásba és mozgásba bepillantást nyerjenek a fiatalok. A tánccal az iskolában ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak a gyerekek. Nagyon sok előítélet van bennük a táncról, főleg a fiúkban. Mi egy olyan foglalkozást állítottunk össze, amely nagyon jól bevonzza a középiskolás korosztályt, teljesen más megközelítést és nézőpontot ad a mozgásra. Kaptunk olyan visszajelzést, hogy ez a foglalkozás a kommunikációs falak lebontására és csoporttréningre is jól használható. Hiszünk benne, hogy nagyon fontos, hogy a gyerek egyszer életében beszélhessen róla, gondolkodjon el arról, hogy mi is a tánc és azon belül is a kortárstánc. Egy foglalkozás csepp a tengerben, arra jó, hogy aki amúgy is fogékony a tánc iránt, az elinduljon ezen az úton. Ezért is fogtunk bele idén a beavató színházi sorozatunk második lépcsőjébe, ide azok a gyerekek jönnek, akiknek az érdeklődését felkeltette az iskolai foglalkozás, próbálunk további lehetőséget nyújtani nekik abban, hogy elmélyüljenek a kortárstánc világában.

- Mindezeket a tevékenységeket miből tudjátok finanszírozni? A honlapotokon azt olvastam, hogyha nem érkezik segítség, akkor márciusban megszűnik a Tünet Együttes. Ez akkor is igaz, ha januárban megérkezik hozzátok a 2012-re elnyert állami támogatás?

- Ha januárban megkapjuk a zárolással terhelt támogatásunkat nem egészen hét és fél millió forintot, akkor a március a vég időpontja. Ahhoz, hogy a társulat működni tudjon, az egyéb bevételi forrásainak is erősödnie, bővülnie kellene: az egy százalékos támogatásnak, TAO támogatásnak, ami a jegybevétel után jár és a gyerekcipőben járó szponzorációnak. Hiszen a projektek elkészülésének költségein túl a működési költséggel is számolni kell. A próbahely rezsijét, bérleti díját, a könyvelőt, a PR tevékenységet nem tudjuk kitermelni. Az éves működési költséget nem tudjuk húsz millió forint alá tolni. Kénytelenek vagyunk most már csak olyan projektekbe belevágni, amik eltartják magukat, vagyis nem megyünk például jótékonysági fellépésre a győri börtönbe, mint korábban. Idén úgy maradtunk életben, hogy a társulat fölélte az összes tartalékát, a Soros Szükségalaptól kaptunk egy nagyobb támogatást, de ez egyszeri lehetőség volt. Valamint korábban a Summa Artium művészeti szponzorációs piacon keresztül magáncégek is támogattak bennünket. Ezeknek a tartalékoknak és extra bevételi forrásoknak vége, a Summa Artiumnak, akik kulturális projekteket árvereznek, a szponzorok érdeklődésének hiányában le kellett mondania az idei mecénási árverését. Akkor tud tovább működni a Tünet Együttes, ha az ígérethez híven jövő áprilisra elbírálják a 2013-as pályázati összegeket, ezt mihamarabb kézhez kapjuk és akkora állami támogatást ítélnek meg, ami jórészt fedezi a működési költségünket.

- Az év egyetlen jó híre a független társulatok számára, hogy megalakult a Jurányi Inkubátorház, a Fővárosi Önkormányzat, a MasterCard és nem utolsó sorban Kulcsár Viktória és a FÜGE jóvoltából. Milyen feltételekkel, milyen otthonra leltetek itt? Mennyiben segíti ez a helyzeteteket?

- Hogy a Jurányi Inkubátorházat a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, vagyis a FÜGE tető alá hozta, az egy fantasztikus eredmény. Nagyon inspiráló és jó érzés, hogy itt van ennyi hasonszőrű társulat körülöttünk. Nagyon nagy erőt és lehetőséget látok ebben a helyben, de ez a hely csak akkor maradhat fenn, ha a társulatok fizetőképesek lesznek. Az egyik leggyönyörűbb szegletét béreljük a volt iskolaépületnek, van egy próbatermünk, egy raktárunk, egy irodánk és egy kis öltözőnk. Kétszázezer forintot fizetünk érte havonta, ez a piaci ár alatt van, de ebben az anyagi helyzetben mégis nagyon megterhelő a társulat számára. Amiben bízunk, hogy a független művészetnek ez olyan nagyszabású gyűjtőhelye, ami mellé odaállnak magánszponzorok is, és nem fogják hagyni, hogy tönkremenjen. Hogy ez a ház, ez a közösség meg tudja-e tartani a Tünet Együttest, saját magát, nem látni még, a közeljövőt sem látjuk tisztán, és egyelőre minden energiánkat a születésnapi ünnepünkre fordítjuk, ha vége ennek a három napnak, összeülünk, számvetést készítünk, hogy hogyan és merre a jövőben.

- Ahogy beszélgetésünk elején említetted az együttműködés nevében ünnepeltek december 6-én, 7-én és 8-án a Trafóban. Hogyan épül fel majd a három nap programja?

- Az első nap a látvány napja lesz, a Tünet Együttes régi díszleteit, kellékeit művész társaink töltik meg új tartalommal. Egy élő installációs múzeumot hozunk együtt létre, ahol a néző kedvére bolyonghat az életre keltett tárgyak között. Fotókiállítást és árverést is rendezünk, a képzőművészeti értékkel bíró képekre három napon keresztül online, majd a helyszínen lehet licitálni. Az első nap műsorszáma lesz még a kortárs tortaverseny. Arra kérünk mindenkit, hogy a születésnapunkra süsse meg a kortárs tortát és gondolkozzon el, milyen is lehetne egy ilyen sütemény. Ehető vagy sem? Megfekszi a gyomrot? Egy olyan torta, amit még soha senki nem sütött ki? Vagy egyszerűen csak nagyon finom, nagyon személyes? Azt reméljük, hogy a verseny kapcsán beszélhetünk majd arról, hogy mit is jelent a kortárs fogalma. A tortaversenynek nagyszerű zsűrije lesz: Mautner Zsófia gasztronómiai újságíró, Rényi András esztéta, Szabó Győző színész és Peer Krisztián költő. Nagyszerű díjak találnak majd gazdára, ezzel zárul az első nap programja.

A második nap a választás napja lesz. Kezdésként levetítjük az Árnyékfilmet. Ezt követően pedig három kis performansz lesz látható, felkértünk három rendezőt, Ardai Petrát a holland-magyar SPACE Színház művészeti vezetőjét, Vajdai Vilmost, a TÁP Színház vezetőjét és Kárpáti Pétert a Titkos Társulat vezetőjét, hogy rendezzenek egy-egy darabot nekünk, velünk és a saját csapatuk tagjaival. A közös előadások azzal a technikai rendszerrel készülnek, amelyet a Voks című darabunkhoz használtunk. Ez egy szavazó rendszer, ahol a közönség egy-egy gomb segítségével alakíthatja az előadás menetét. Utána pedig a független társulatok és a nézők bevonásával egy olyan párbeszédet szeretnénk kezdeményezni, amely megvitatja, hogy fontos-e a kortárs művészet.

A harmadik napon a felnőtt nézők is megismerhetik beavatószínházi foglalkozásunkat. Este Márkos Albert házi zeneszerzőnk nagyszerű jazz muzsikusokkal és színészekkel szövi koncertbe az elmúlt tíz év Tünet-zenéit. Az est második felében csupa meglepetés performansz várja majd a közönséget meg minket is, felkértük táncos és színészkollégáinkat, akik velünk dolgoztak a tíz év alatt, hogy adjanak nekünk ajándékba egy kis performanszot, ami után egy hatalmas buliba fullad az este. Remélem, nagyon jó hangulatú lesz ez a születésnap!