„A magyar kultúra napjára immár hatodik alkalommal emlékezünk Szatmárnémetiben – kezdi beszámolóját az együttes vezetője. – E tradícióval összefüggésben meg kell említenem Tóth-Páll Miklós nevét. Az Ady Endre Társaság alapító-elnökével egy olyan bensőséges kapcsolatot építettünk ki, aminek nyomán
a magyar kultúra napját rendre egy számomra nagyon kedves külhoni városban ünnepelhetjük.”
Mint mondta, az Egycsillagú égbolt eseménysorozat koncepciózusan fejlődik, az idők folyamán már a magyar kultúra heteként említhetjük. A programok javarészének az Északi Színház ad otthont, de más helyszíneket, mint például a Megmaradás Házát is, bevonták a szervezésbe. A tizenkilenc esemény egyik kiemeltjének számított a Magyar Állami Népi Együttes fellépése. „A Körtánc, Kárpát-medence antológiát azért választottuk ezúttal, mivel még nem is olyan régen emlékeztünk meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról. A Körtánc előadás e sorsfordító esemény emlékére készült. Természetesen elsősorban az egész magyarságot érintő nemzeti fájdalomra és gyászra koncentráltunk, de arra is rávilágítottunk, hogy a »Kárpátok sűrűjében«, Szent István országában
immár ezer éve nemcsak mi magyarok vagyunk, hanem nemzetiségekkel élünk együtt.
Így az előadás nem szűkkeblűen csak a magyar, hanem a román, a szerb, a cigány tradíciókat is teljes természetességgel mutatja be a produkcióba” – fejtette ki Mihályi Gábor.

A Magyar Állami Népi Együttes fellépése Szatmárnémetiben (Fotó/Forrás: Czinzel László / Hagyományok Háza)
Hozzátette, visszatérve a Szamos-parti városból immár a következő feladatra tekintenek. „Február közepén a kínai meghívásnak teszünk eleget: kétszer Pekingben, kétszer pedig az észak-kínai Hebeiben lépünk fel.
Ez egy különleges kulturális kaland számunkra is, mivel a Magyar rapszódia című műsorban egy kínai zongoraművész, Claudia Yang is színpadra lép;
a második felvonás koreográfiája az ő játékára épül. Elhangzik Liszt Ferencnek, a Rákóczi indulón alapuló 15. Magyar rapszódiája, valamint a népszerű Szerelmi álmok zongoraciklusa. A műsorrészt Bartók Béla Allegro Barbarója zárja. Ezzel a műsor összeállítással egy küldetést is teljesítünk, az igényes kínai közönséggel a magyar klasszikus zene két legnagyobb alakját is megismertetjük.”
Támogatott tartalom
Fejléckép: A Magyar Állami Népi Együttes fellépése Szatmárnémetiben (Fotó/Forrás: Czinzel László / Hagyományok Háza)