Tánc

Szemléletformálás az MTF iskolájában

2015.03.23. 15:55
Ajánlom
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma tanulóinak egészség- és környezeti nevelése, valamint a pedagógusok továbbképzése. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 58,71 millió forint.

A döntés a kezedben van szlogennel egészség- és környezettudatos, szemléletformáló projekt fejeződött be a Magyar Táncművészeti Főiskola gimnáziumában. A projekt keretében, 2013. március 21. és 2015. március 21. között, az oktatási program részeként, heti két délutáni alkalommal sportfoglalkozásra került sor. Az óra első fele közepes terhelést jelentő zenés, aerob foglalkozás volt, mely a mozgásélmény és mozgástapasztalat megszerzésére helyezte a hangsúlyt. Ezt komplex, eszközzel és saját testsúllyal végzett, a táncművész pályára készülők igényeihez és terheléséhez igazodó erősítő és nyújtó gyakorlatok követték.

A komplementer tréningprogram és a képességfejlesztés tantárgy lehetővé tette a prevenciós és egészségnevelési szempontok érvényesítését. A tanulók komplex közlekedési, baleset-megelőzési és egészségfejlesztési ismereteket is elsajátítottak, továbbá a pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzésre is lehetőség nyílt. Ennek megvalósítása előtérbe helyezte a pedagógiai-módszertani megújulást, az önfejlesztést, a korszerű oktatási módszerek, jó gyakorlatok, új tartalmak bevezetését a tanmenetbe, valamint az infokommunikációs technológiák oktatásban történő alkalmazását.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.