Az eredeti táncmű Borisz Vlagyimirovics Aszafjev zenéjére és Félix Gras A déli vörösök című regénye nyomán készült. A komponista a francia forradalom emblematikus dallamait, köztük a Marseillaise-t gondolta tovább, nem csoda hát, ha annak lüktető, forradalmi lelkülete találkozott a mindössze harmincegy éves koreográfus ifjonti lelkesedésével. Ugyanez a fiatalos hév szűrődik át a darab mozgásnyelvén is. A látványos, három felvonásos táncmű bővelkedik olyan dinamikus mozdulatokban, amelyek az atletikus tánc ellenállhatatlan ünnepévé avatják azt. A hattyúk tava vagy a Csipkerózsika klasszikus lépésanyaga felnagyítva köszön vissza, sok-sok népi motívumot tartalmazó karaktertánccal és tömegjelenettel dúsítva, amelyek a meghitt szólók és pas de deux-k közé ékelődve lehengerlő hatást gyakorolnak a nézőre. Vajnonen koreográfiája egy kultúrtörténeti fordulatot is rögzít: a balett születésétől fogva arisztokrata műfaj volt, amely a cári Oroszországban érkezett csúcspontjára. Ennek ellenére a szovjet balettel szemben egy ideig elvárásként fogalmazódott meg, hogy a szocreál igényekhez alkalmazkodjon. Vajnonen librettója ezzel összhangban az arisztokrácia hatalmát ledöntő népet ünnepli.

A Párizs lángjait először a leningrádi Kirov Balett állította színpadra. A következő évben a moszkvai Bolsojban is bemutatták, ahol több mint harminc éven keresztül az állandó repertoár részét képezte. Azonban – a szovjet korszak sok más, korábban népszerűnek bizonyult balettjához hasonlóan – ez a darab is a süllyesztőbe került, amikor a fiatal koreográfusok generációja még atletikusabb, sportteljesítménynek is beillő művekkel rukkolt elő.

Erre akkor került sor, amikor a Bolsoj Balett művészeti vezetőjeként (2004–2008) áttekintette a társulat szovjet kori repertoárját, és úgy döntött, „újrafordítja” a Vajnonen-művet. Nem rekonstruálta, hanem újrakontextualizálta azt. Forradalmiból szinte ellenforradalmivá hangolta a darabot, és a szerelmesek drámájára helyezte a hangsúlyt.

Párizs lángjai (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

A balett eredeti verziójához tért vissza Michael Messerer, aki a Mihajlovszkij Balett művészeti vezetőjeként 2013-ban készítette el saját adaptációját. Messerer 1980-ban hagyta el szülőföldjét, és haladó koreográfus hírében állva, a brit Királyi Balett szerződtette, mielőtt 2009-ben meghívást kapott a Mihajlovszkij Balett művészeti stábjába, amelyet hamar nemzetközi színvonalra emelt. Saját bevallása szerint a legfontosabb, amit a nyugati balettművészetből tanult, az a hagyományok tisztelete. „Azt gondolom, hogy nagyon nehéz előrelépni anélkül, hogy emlékeznénk a múltra” – vélekedik.

Az eredeti koreográfia hetven százalékát megtartotta, a fennmaradó lépésanyagot pedig úgy alkotta meg, hogy az organikusan illeszkedjék az előbbibe. Igyekezett belehelyezkedni Vajnonen nézőpontjába, és elképzelni, hogyan állítaná színpadra úgy, hogy érdekes legyen a mai néző számára. A közönség lelkesedése igazolta, hogy a Párizs lángjai még mindig hordoz releváns üzeneteket. „Mindannyian tudjuk, hogy a francia forradalom során mindkét oldalon rengeteg vért ontottak. Mégis, ma is azokra az idealista elvekre – a szabadság, egyenlőség és testvériség gondolatára – alapozzuk az életünket, amelyekért a francia forradalmárok harcoltak” – fogalmazott.

Fejléckép: Michael Messerer (fotó: Alekszej Ciler / Magyar Állami Operaház)