Tánc

„Szeretek az utcán sétáló balerina lenni” – Interjú Felméry Lilivel

2019.10.16. 07:20
Ajánlom
Ősszel kezdte tizedik évadát a Magyar Állami Operaházban, előtte a Vaganova Akadémián és a londoni Royal Ballet Schoolban is tanult. Kapott szerződésajánlatot Londonban is, de ő mégis hazajött. 2019-ben elnyerte a Harangozó Gyula-díjat. Felméry Lilit ezúttal a mindennapokról kérdeztük.

felmery_lili_foto_csibi_szilvia-104551.jpg

Felméry Lili (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia)

Megismerik az utcán a járókelők?

Azt gondolom, nem. Ha a szerepeimből, az operai munkámból adódóan vesz észre valaki, az jól esik és büszke vagyok rá. Művészként természetesen vágyom arra, hogy a közönséget érdekelje és értékelje a szakmai munkám, bejöjjön értem a színházba. Nekem fontos, hogy a táncművészet minél több emberhez eljusson. A balett egy különleges és egyedi világ, azok ismernek jól, akik ebben a környezetben otthonosan mozognak.

Nagyon más az utcán sétáló balerina, mint a színpadi?

Nem, mert a szerepeimben igyekszem megmutatni a személyiségem, a lényem, hogy ki is vagyok én valójában.

Az előadásokon körülvesz a színpad atmoszférája, a taps és a fények, a magánéletemben azonban értékelem a nyugalmat és az átlagos hétköznapokat is. Nagyon szeretek „sétáló balerina” is lenni.

Felméry Lili nem bújik el a próbatermekben vagy a színházi díszletek mögé! Több fotósorozat is megjelent már, az egyik például egy jó nevű tervező esküvői ruháit népszerűsítette, de olvashatunk cikket női magazinokban, sőt az esküvőjéről is több videót láthattak az érdeklődők.

A fotózások nekem kifejezetten örömet jelentenek, ilyenkor teljesen kikapcsolok, ezért is vállalom el azokat jó szívvel. Az is boldoggá tesz, ha ilyenkor pozitív visszajelzéseket kapok. Az életemet, a mindennapjaimat azonban a balett tölti ki. Ambiciózus alkatnak tartom magam, az előttem álló kihívások foglalkoztatnak. Így van ez, amióta erre a pályára kerültem…

Nem is volt ebben elakadás? Nem volt olyan pillanat, amikor másféle karrier vonzóbbnak tűnt?

Abszolút nem jutott eszembe más foglalkozás, pedig a családi hagyományok nem erre predesztináltak. Annak ellenére, hogy elsőre nehezen vették, hogy művészi pályára szeretnék menni, mindvégig teljes magabiztossággal támogattak. Ez egy kiszámíthatatlan karrier, sok veszélye van, de ma már megismerték a „balerina-életet”, és nagyon jól tudnak ezzel együttműködni.

Nekem ők a legfontosabb, legerősebb bázis, őszintén nem tudom, hogy akinek nincs ilyen biztos családi háttere, hogyan tud feltöltődni

IMG_5241-110213.jpg

Felméry Lili A szilfid című előadásban

Milyen ez a balerina-élet? Kívülről nézve nincs nagy tere benne a pihenésnek, a töltődésnek.

Reggel egy balett-gyakorlattal kezdünk, hogy felkészítsük a testünket a napi munkára, aztán próbálunk és előadunk. Nincs két egyforma napunk, mindig az adott feladatok határozzák meg az elfoglaltságunkat. Számomra fontos a folyamatos munkavégzés, egy-két nap pihenés bőven elég a regenerálódásra. 

Ilyenkor mi jelenti a pihenést?

Egy jó könyv elolvasása, egy mozi vagy egy színház, szabadnapok a családdal, a férjemmel… (Balázsi Gergő Ármin – a szerk.)

IMG_1905-110212.jpg

Felméry Lili és Balázsi Gergő Ármin A Bahcsiszeráji szökőkút című előadásban

Aki az együttes első magántáncosa.

Pontosan. Ő is nagyon sokat dolgozik, kivételes tehetség, mégis sokkal lazább és nyitottabb személyiség nálam. Rengeteget segített oldani az én zárkózottságomon. Gerinek nagy baráti társasága van. Bizonyos értelemben tőle kaptam új barátokat, új nézőpontokat, nagyon sokat tanulok tőle. Régen talán sokan távolságtartóbbnak láttak, remélem, ma már finomodott ez a kép, közvetlenebb lettem.

Mennyire lehet lazulni az étkezésben például?

Semennyire…

A balett esztétikai műfaj, ebből eredően nagyon oda kell figyelnünk arra, mit eszünk, hiszen amellett, hogy sok energiára van szükségünk, nem jöhetnek fel a kilók sem.

Amikor én főzök, akkor ez szempont, de az édesanyám is ezt figyelembe véve készíti el például a karácsonyi vacsorát. Jellemzően sok a saláta és a csirke, de vannak variációk is. Hozzá kell tennem, hogy sokfélék vagyunk, mi balerinák is, más az igénye az izmosabb, erősebb alkatú nőknek és a nádszálvékonyaknak.

A nyár viszont kizökkenti a megszokott időbeosztásból, nem? Pár hétig nincsenek előadások, próbák, gyakorlat…

A nyár a pihenésé, a feltöltődésé. Az idén nem volt teljes leállás, mert augusztusban Szegeden előadásaim voltak, igyekeztem formában tartani magamat, de természetesen idén is utaztunk, nyaraltunk, kikapcsolódtunk.

Hány előadása van általában?

Nem számolom. Minden előadásnak nagyon örülök! Nekem tényleg a tánc a szabadság, a munka és a harmónia. Igazán teljesnek érzem az életemet általa!

A cikk eredetileg az Opera Magazin 2019. őszi számában jelent meg.

Fejléckép: Felméry Lili (fotó: Emmer László)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.