Tánc

Szót érteni egymással

2017.06.29. 09:11
Ajánlom
Hód Adrienn a kortárs táncélet megkerülhetetlen és karakteres alkotója, akinek Grace című darabja kiérdemelte a 2017-es Lábán Rudolf-díjat, emellett Nemes Jeles László legújabb filmjében is alkot. A testi jelenlétről, a filmes munkákról és a társadalom égető kérdéseiről is faggattuk őt.
Hód Adrienn

Hód Adrienn (Fotó/Forrás: Hamarits Zsolt)

- Előadásainak visszatérő témája a hangsúlyos testi-fizikai jelenlét, amely sok esetben a test lemeztelenítésével jár. Milyen jelentései vannak a táncelődásaiban a testnek, és mennyiben más ez, mint a „hétköznapi test”?

- Minden attól függ, hogy mire használod a testet, és annak milyen formai megjelenései vannak. A kortárs táncban épp ez a lényeg, hogy teljes mértékben elrugaszkodhatsz az eddigi táncformáktól. Minden kultúrában és korban más, hogy ki miért táncol, mit akar kifejezni a mozgással. Most dolgozom épp Nemes Jeles László Sunset című produkciójában, ahol századfordulós mozgásformák betanítása a szerepem. Miközben kutattam ezt a kort, felvetődött bennem a kérdés, hogy milyen lehetett, amikor valaki ezen a rendszeren kívül, szabadon mozgott. Volt-e annak eseménye? Vajon minden korban megvolt a „kortárs tánc”? Visszatérve a kérdésre, én úgy jutottam el a meztelenséghez, hogy nem tudtam olyan, testet fedő anyagot választani, ami ne határozná meg a figurát kor, stílus, hovatartozás szintjén. Így azt mondtam: akkor nem kell jelmez. A meztelen test rengeteg jelentést és érzetet hordoz, és tabukat dönget. Ez mindenkinél más, attól függően, ki mit hozott magával.

Én megértem mások gondolatait a meztelenségről, ugyanakkor még nem találtam olyan érvet, ami miatt ne kellene a testet felszabadítani.

- Mennyiben fontos egy táncelőadásban, hogy beszéljen a különféle társadalmi tabukról?

- Én az életben is próbálok közel kerülni az emberekhez. Családhoz, barátokhoz, új ismerősökhöz, idegenekhez. Beszélgetni velük, és megérteni egymást. Elfogadni egymás másságát és komolyan venni az érveket. Nem lehetünk teljesen egyformák, de meg kell tanulnunk egymás mellett élni.

A tabukról szerintem lehetetlen nem beszélni, muszáj erre alkalmat keríteni.

- A jelenkor vizuális kultúrája teljesen átformálja a néző színházzal kapcsolatos elvárásait. Érezhető ebben változás? Egyre újabb eszközökkelkell közel hozni a nézőt ?

- Szerintem nem kellenek új eszközök. Van, hogy én is érzem, hogy a színház vizuálisan „kevés”, aztán látok egy jó előadást, ahol civil ruhában négy színész áll, és azt érzem, működik. Szerintem nem itt van a lényeg, lehet egy nagyon látványos, technikákkal megtömött film is lapos és silány.

- Nem a Sunset az első Nemes Jeles László-film, amiben dolgozik, a Saul fiát is Ön koreografálta. Mennyiben más egy színpadi munka, mint a film? Milyen eltérések vannak a két  filmbeli munka között?

- Szeretem az alkalmazott munkákat, csapatban dolgozni és egy kis része lenni a nagy egésznek. A Hodworksben mindenre van rálátásom, hatalmas a felelősség a többiek felé. A menedzserrel együtt folyamatot építünk, ki vagyunk rakva a piacra, el kell adni a darabokat, hogy tovább lehessen dolgozni. Ezen a területen megélhető a teljes szabadság is abban a kérdésben, hogy mit is szeretnénk létrehozni. Ezzel szemben egy alkalmazott munkánál megvan a téma, amit életre kell kelteni.

A Sunsetben a korhű mozgások megkoreografálása a dolgom.

A nagy különbség a Saul fia és a Sunset között számomra az, hogy a Saul fiához szinte csak a forgatás kezdetekor csatlakoztam, a Sunsetnél pedig részese voltam az előkészületi munkálatoknak is.

Hodworks: Grace

Hodworks: Grace

- Ha egy témát választhatna, amely a legégetőbb  kérdés  a jelenkori kultúrában, mi lenne az?

- Igen égető lenne, hogy ezt megtaláljam, mert 2018 februárjában jön ki a következő Hodworks-előadás a Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban.

Sokszor tör rám a kérdés, hogy merre induljak. Meg az is, hogy kell-e egyáltalán téma.

A Hodworksben soha nem egy témából indulok ki, hanem sok érdeklődési pontból, kérdésből, érzetből, amit az alkotótársakkal együtt a próbateremben improvizációs folyamatok során elkezdünk megélni. A legégetőbb kérdés számomra most mégis az, hogy hogyan tudunk egymással szót érteni mi, emberek. Hogyan látunk át a saját egónkon, és milyen lenne az a közös platform, ahova mindenki szívesen megérkezne. Mik azok a közös pontok bennünk, amiket fontosnak érzünk, és vállalunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Május 23-án volt a premierje az Apertúrában Thomas Bernhard ismert darabjának, A színházcsinálónak, aminek az eredetileg férfira írt főszerepét, Bruscont a darabot rendezőként és dramaturgként is jegyző Urbanovits Krisztina játssza. A friss bemutató kapcsán a KV Társulat alapító tagjával a megszállottság teremtő erejéről beszélgettünk.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 
Vizuál

10 kihagyhatatlan program az idei Múzeumok éjszakáján

Több száz izgalmas programmal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi foglalkozásokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket június 22-én országszerte a múzeumok és kiállítóterek.
Vizuál

Elhunyt Anouk Aimée

A huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.   
Klasszikus

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.
Tánc ajánló

Győrbe csábítja a mozdulatok szerelmeseit a Magyar Táncfesztivál

A június 19-23. között zajló eseménysorozaton a hazai kortárs táncélet kimagasló alkotóival, premierekkel, ingyenes szabadtéri műsorokkal és számos gyerekprogrammal készül a mustrát szervező Győri Balett.
Tánc ajánló

Népszerű előadásaival és két új bemutatóval készül az új évadra a Hagyományok Háza

Meghirdette 2024/25-ös évadát a Hagyományok Háza, a már repertoáron lévő, közkedvelt táncelőadásaik mellett új zenekari sorozatot is indítanak, a szezon egyik premierje pedig a fiatal alkotókra épít.