Tánc

Találkozz velünk a Szigeten!

2014.08.11. 16:22
Ajánlom
Két fröccs között megnéznél egy operát? Unod már a Nagyszínpadot, és inkább valami kortárs táncra vágysz? Akkor ne habozz, térj be hozzánk: augusztus 13. és 17. között idén is szeretettel vár a Fidelio Kultúrzóna a Sziget Fesztiválon.

A Fidelio Kultúrzóna öt napon keresztül a legszínesebb hazai és nemzetközi kulturális programokkal várja a feltöltődni vágyó fesztiválozókat. A tavaly hatalmas sikert arató Opera Sziget idén is folytatódik, minden este nyolctól a sátorban. Azt hitted, hogy csak egy Placebo-koncerten lehet libabőrös a hátad? Akkor gyere, és hallgass meg egy Verdi-áriát, vagy vesd bele magad Mozart zseniális dallamszövésébe - a feledhetetlen élményről ezúttal is a Magyar Állami Operaház művészei gondoskodnak.

Ha pedig inkább a történelemben merülnél el, nézd meg este kilenctől a sátor előtt a berlini fal leomlásának huszonötödik évfordulójára tervezett installációt.

A könnyedebb műfaj kedvelőit minden nap délután hat órától stand-upcomedy várja a Hócipő Kabaré jóvoltából, többek között Laár Andrással és Kőhalmi Zoltánnal, augusztus 14-én este tíztől pedig a Férfiak szexuális világába nyerhetünk betekintést -Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre.  Sátrunkba érkeznek továbbá a legizgalmasabb hazai koreográfusok: Molnár Csaba Boccaccio Dekameron című műve alapján készült előadását mutatja be, a Tünet Együttes a Közhely című élet-discóval érkezik, amelyben egy köztér egyetlen percnyi eseményeit dolgozták át előadássá, a Duda Éva Társulat az érzelmek világába ugrik fejest az Egy csókkal kezdődött? című produkcióval, akárcsak Egyed Bea és Újvári Milán alkalmi projektje, a Radioballet.

Éjféltől minden este a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező énekes-dalszerzők veszik át a színpadot. Fellép például a blues, a rock, a country és a törzsi zene közös határmezsgyéjén alkotó Thomas Oliver, a melankolikus dallamaival frissen debütált Louis Baker, a holland StarFishTaxi pedig egy varázslatos zenei utazásra invitálja közönségét a tenger mélyéről egészen a világűr pereméig és vissza.

A régi szigetes blues színpadok tragikus hirtelenséggel eltávozott szervezőjére és kiváló blues zenészre, harmonikásra, Oláh Andorra emlékezik a Blues - Ír Színpad. Különleges gömb alakú sátorral lesz jelen a Nemzeti Múzeum, ami a történelemről és nemzeti örökségünk őrzéséről, a múltértelmezés folyamatos megújításáról és napjaink jövőépítő múzeumáról mesél. Csak éppen váratlan, meghökkentő és egészen szokatlan módon, a legmodernebb vizuáltechnikai megoldásokkal.

Az egyetemek utcáján a robotsebészettől a divatbemutatón át a kozmológiág mindenféle témában elmerülhetünk - vagy hallgathatunk japándob koncertet is. A mindig népszerű látványosságok közül lesz idén is cirkusz, Kelet-Európa Vurstli és Magic Mirror helyszín.

Figyelem: a különböző műfajok keveredéséért nem vállalunk felelősséget! 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.
Tánc hír

Online követhetjük a Magyar Nemzeti Balett napindító gyakorlatait a balett világnapján

Az Operaház YouTube- és Facebook-oldalán november 1-jén 19.00 órától elérhető közvetítés betekintést enged a Spartacus- és a Don Quijote-előadások próbafolyamataiba is.