Tánc

Tánc világnapi hét az MTF-n

2013.04.24. 12:57
Ajánlom
Egyhetes rendezvénysorozat kapcsolódik a Magyar Táncművészeti Főiskolán (MTF) a tánc világnapjához, a szakma április 29-i ünnepéhez.

Tánc-Nagy-Hét című programsorozat április 22-i hétfői indító napján nyílt meg a tavaly elhunyt kiemelkedő koreográfus, Seregi László emléke előtt tisztelgő fényképkiállítás, amelyen Kanyó Béla fotóművész Seregi-balettekről készített felvételei láthatók. A megnyitót követően a koreográfus Sylvia című balettjének bemutató próbáját tekinthették meg az érdeklődők.

A táncjáték az idei végzős klasszikus balettművész osztály koncertvizsgájának egyik darabja, amelyet Szőnyi Nóra és Szakály György évfolyamvezető balettmester dolgozott át egyfelvonásos művé. A főszerepet Rónai András, az idei Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettverseny egyik győztese alakítja. Kedden és szerdán az Ifj. Nagy Zoltánról elnevezett színházteremben Nemzetek táncai a balettszínpadon címmel rendeznek tematikus előadást. A hét második felében, április 26 és 27-én nyílt nap keretében az érdeklődők megtekinthetik az intézményben zajló táncművészképzést.

Szombaton szakmai órák után Megmutatjuk címmel rövid előadáson repertoár darabokból láthatnak részleteket a nézők. Szombaton köszöntik a 75 éves mestert, Gál Jenő professzor emerituszt. A tánc világnapja gálaestet Szakály György rektor állítja színpadra a Fesztivál Színházban, ezen főiskolások is fellépnek. A közlemény szerint a következő évadtól kezdve szorosabb lesz a kapcsolat a Magyar Állami Operaházzal, ősztől mintegy nyolcvan előadásban működnek közre a táncművészeti főiskolás hallgatók. A főiskola továbbra is összpontosít a hazai koreográfusok műveinek bemutatására, az életművek megőrzésére. Jövőre Harangozó Gyula Térzene című egyfelvonásos táncjátékát tervezik felújítani.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Klasszikus

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Könyv

A könyvek lapjain elevenedik meg Dante alakja

Az itáliai mester halálának évfordulója alkalmából Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás július 30-án a szegedi Somogyi könyvtárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Augusztusban Miskolcon táncol a világ

Augusztus 24. és 28. között rendezik meg a tavaly elhalasztott Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Miskolcon. A hazai és nemzetközi táncvilág legkülönlegesebb produkció érkeznek Miskolci Nemzeti Színház színpadára, de nem maradnak el a hagyományos kísérőprogramok sem.
Tánc ajánló

A képzőművészet és a tánc harmóniája

A Gergye Krisztián Társulat Szinesztézia című különleges és rendkívül látványos összművészeti estjét, július 29-én a szentendrei MűvészetMalomban lehet megtekinteni.
Tánc hír

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Tánc hír

Magyar Éva újra táncol

A nemrég 60. születésnapját ünneplő színész-koreográfust Ebony Buckle énekesnő új videójában láthatjuk újra táncolni, a videoklip koreográfiáját is ő jegyzi. 
Tánc ajánló

Mediterrán hangulatú Hervé Koubi-balett és Mozart-ünnep a hétvégén a Margitszigeten

Ki ne emlékezne a Hervé Koubi társulat – a francia székhelyű, algériai gyökerű csapat – 2019-es nagysikerű produkciójára a Margitszigeten. Akkor a mediterrán hangulatú trilógiájuk második darabját, a Barbár éjszakákat adták elő, melyet most pénteken a harmadik darab, az Odüsszeia követ. Ha az időjárás túl szeles lenne, akkor – a levegőszámok biztonsága érdekében – az első darabot varázsolja a közönség elé az ismert formáció. Egy biztos: mindenképpen elvarázsolják majd a közönséget.