Tánc

Táncelőadás készül Eötvös Péter és Bella Máté műveire

2022.10.20. 10:55
Ajánlom
Október 24-én mutatják be a Requiem című előadást a Nemzeti Táncszínházban, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat új produkciója a kortárs zenére mutatja be a lelkek túlvilági bolyongását.

Két kortárs zenei mű inspirálta Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas koreográfus legújabb táncelőadását.

A kiindulópont Eötvös Péter Alle vittime senza nome (A név nélküli áldozatoknak) című zenekari rekviemje volt, melyben a szerző a Földközi-tengeren életét vesztő menekülteknek állított emléket.

A haláluk után nyugalmat kereső, tévelygő lelkeket megjelenítő produkció első részében Bella Máténak a Csongor és Tünde alapján készült The Night’s Monologue című műve hangzik el. A koncepció szerint, ahogy a darab zenei világában is egy világhírű érett zeneszerző és egy fiatal pályatársa kerül egymás mellé, a koreográfusok és a táncosok között is generációs találkozások jönnek létre.

Kulcsár Noémi nem először dolgozik a zeneszerzőkkel, 2014-es Tale című előadása szintén Eötvös Péter zenéjére épült, valamint ő volt Bella Máté A tavasz ébredése című operájának koreográfusa is. Elmondása szerint Eötvös Péter maga kereste meg az Alle vittime senza nome megírása után, hogy készítsen belőle táncelőadást.

Itt minden abszolút a zenéért és a zenéből van, tulajdonképpen egy témafeldolgozás egy szimfonikus balettben vagy kortárs táncban

nyilatkozta a koreográfus.

A produkciót a Kulcsár Noémi Tellabor társulat táncosai adják elő, koreográfusként Safranka-Peti Zsófia és Wéninger Dalma is közreműködött az előadás létrehozásában.

Requiem – Táncelőadás Eötvös Péter és Bella Máté kortárs magyar zeneszerzők műveiből
Bemutató: október 24. 19:00, Nemzeti Táncszínház Nagyterem

Táncolják: a Kulcsár Noémi Tellabor táncosai
Dramaturg: Cseh Dávid
Jelmeztervező: Bati Nikolett
Koreográfus: Kulcsár Noémi, Safranka-Peti Zsófia, Wéninger Dalma
Rendező: Kulcsár Noémi

Fejléckép forrása: Andrea Merlo / Nemzeti Táncszínház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Suejin Kang: „Soha ne adják fel, a nehezebb napokon sem!”

Emlékezetes volt a Budapest Ballet Grand Prix zárónapja. A gálát követően a zsűri két meghatározó tagjával beszélgettünk. Suejin Kang és David Makhateli elmondták, hogyan élték meg a verseny hosszú napjait.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Nemzeti Táncszínházban

December 28-án Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című kortárs néptáncszínházi előadásával lép a Nemzeti Táncszínház színpadára a Duna Művészegyüttes. A produkcióban közreműködik Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás.
Tánc hír

Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Budapest Ballet Grand Prix-n

Első alkalommal rendezték meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, ahol az egyetem hallgatói számos dobogós helyezést és különdíjat értek el. Az egyetem gratulációját fejezte ki a győzteseknek és felkészítő mestereiknek.
Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.