Tánc

Táncházmozgalom reloaded

2014.07.20. 14:31
Ajánlom
Kárpátalján tartottak népzenei-néptáncos mesterkurzust helyi pedagógusoknak magyar szakemberek. Pál István "Szalonna" népzenész az arról beszélt, hogyan próbálják meg életre kelteni a táncház-mozgalmat és a magyar népzenét az Erdős-Kárpátok tövében.

"Idén 19. alkalommal rendeztük meg Kárpátalján a néptánc- népzene- és kézműves táborunkat. Ennek mostani újdonsága az a mintegy százhúsz helyi pedagógus részére tartott mesterkurzus volt, amellyel egy féléves továbbképzés ért véget. A Zeneakadémia tanáraival és a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) művészeivel az elmúlt szemeszterben havonta jártunk ide tanítani, hogy segítsünk annak a tanárgárdának a kiképzésében, amely új életet vihet az itteni magyar népzenébe és táncház-mozgalomba" - mesélte a kárpátaljai Visken született hegedűs, a MÁNE zenekarának vezetője.

"A Mojszejev-stílus és hasonlók nagyban rányomták bélyegüket a kárpátaljai táncéletre, ezért most igyekszünk kicsit a város helyett a falu felé fordítani az emberek figyelmét, hogy azokat a táncokat, zenéket és énekeket tanulják, amelyek a falusi emberek lábán és ajkán megmaradtak" - magyarázta Pál István a Pro Cultura Subcarpathica nevű civil szervezet és a Hagyományok Háza támogatásával a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajlott képzésről. Mint mondta, szeptemberben, majd karácsony után újabb szemeszterek indulnak, a kezdeményezés kiteljesedése pedig az lenne, ha a beregszászi főiskolán elindulhatna a magyar népzene, néptánc és kézművesség felsőfokú oktatása.
Az itteni népzene újjáélesztésében kulcsszerepet játszhat a táncház-mozgalom feltámasztása is. "Minden energiámmal azon vagyok, hogy ez a Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken hihetetlen erejű mozgalom Kárpátalján is hasonlóképpen virágozzon" - mondta.

A népzenész arról is beszélt, hogy a zenei-kulturális programok mennyire fontosak Kárpátalja sok nemzetiségének - a máramarosi románoknak, a ruszinoknak, az Ungvár melletti szlovákoknak, a magyaroknak, az ukránoknak - békés együttélésében. A béke kérdése különösen aktuális most, a forrongó Ukrajnában. "A háború miatt sokan megijednek, ha ma Ukrajnáról esik szó és ez természetesen jogos is, hiszen Donyeck környékén a tábor ideje alatt is sokan haltak meg és sok kárpátaljai fiatalt is visznek a tűzvonalba. De mi igyekszünk az emberek fejében rendbe tenni azt, hogy nem Kárpátalján folynak a harcok, hanem sokkal távolabb. Ezzel együtt nem hunyjuk le a szemünket: igyekszünk odafigyelni arra, hogy a tábor ne csak kulturális, hanem jótékonysági rendezvény is legyen és gyűjtést szervezünk a háború károsultjai számára" - fejtette ki Pál István.

Úgy vélte, a tábor és a most hozzá csatlakozott képzések fontos szerepet tölthetnek be abban is, hogy ráirányítsák a magyarság figyelmét a "mindig kicsit félhomályban lévő" Kárpátaljára. Elárulta azt is, hogy jövőre, a jubileumi 20. táborra nagyszabású programokkal készülnek.

Szintén Kárpátalja gazdag népi kultúráját hivatott bemutatni a Magyar Állami Népi Együttes november 8-án a Nemzeti Színházban műsorra tűzött bemutatója Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl címmel. "A darabra készülve nemrég gyűjtőúton voltunk Kárpátalján Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza főigazgatójával, Mihályi Gáborral, a MÁNE művészeti vezetőjével, az előadás rendezőjével és más alkotókkal. Végigjártunk számos helyszínt, táncos, énekes, zenés gyűjtéseket végeztünk. Az előadáshoz az MTA is rendelkezésünkre bocsátja többek között Bartók régi gyűjtéseit, felvételeit, így összességében egy nagyon színes műsor kerekedhet ki" - mesélte Pál István „Szalonna".

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Zenés színház

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Színház

Az ideális karácsonyi ajándék az Orlai Produkciótól érkezik a fa alá

Egy színházi szabadbérletnek csupán előnyei vannak. A kedvezményes ár, az időbeli rugalmasság, és a bérlettulajdonos ízlésének, érdeklődésének megfelelően alakítható választás teszi praktikussá, az előadásélmény pedig személyessé.
Klasszikus

Zenében utazunk – a MÁV Szimfonikus Zenekar adventi ajánlata

A MÁV Szimfonikus Zenekart az ország élvonalbeli együttesei között tartják számon. Túlzás nélkül állítható, hogy a 76 éve működő zenekarnak nemzedékek köszönhetik első minőségi komolyzenei élményüket. A közelgő új év első felében is ragyogó programokkal várják a klasszikus zene rajongóit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc kritika

Lapokba zárt mozdulatok

Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője különleges kísérletre vállalkozott: több évtizedes alkotói munkásságának legfontosabb előadásait gyűjtötte kötetbe, librettókon és fotókon keresztül elevenítve fel egy-egy ikonikus darabot.
Tánc hír

Több mint 40 francia városban mutatják be a Recirquel előadását

Történetének eddigi leghosszabb turnéjára indul 2021 novemberében a Recirquel: a számos nemzetközi díjjal jutalmazott My Landet összesen 47 alkalommal mutatják be Franciaország-szerte.
Tánc hír

Nívódíjat kapott Nemzeti Táncszínház

Az Építőipari Nívódíj után a FIABCI is díjazta a Nemzeti Táncszínházat: a legjobb magyar kulturális épületnek választották XXIII. FIABCI Hungary Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton.
Tánc ajánló

Gálaesttel és kötettel ünnepli az Operaház Dózsa Imrét

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész 80. születésnapjára készített gála november 21-én látható az Erkel Színházban.
Tánc interjú

Duda Éva: „Muszáj cselekednünk”

Duda Éva több mint két évtizede a hazai kortárs táncélet meghatározó alakja, saját társulatával rendszeresen képviselteti magát rangos magyar és nemzetközi fesztiválokon. Legújabb darabjában, a RAMAZURI-ban a cirkusz és a tánc találkozik. A koreográfussal az új formákról, az előadásról és a független szféra helyzetéről beszélgettünk.