Tánc

Táncolj hídon!

2015.04.13. 11:15
Ajánlom
Tízperces táncakcióra készül a tánc világnapján, április 29-én délután 4 órakor a Margit híd déli járdáján a Góbi Rita Társulat, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, valamint a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola.

A flashmob célja annak bemutatása, hogy a kortárs tánc nem csupán művészi önkifejezési eszköz, hanem olyan mozgásforma, amely nemtől és kortól függetlenül formában tart és a közérzetre is jó hatást gyakorol. A Pas-De-Bridge! Táncolj hídon! elnevezésű kezdeményezéshez bárki csatlakozhat április 29-én, nemtől, kortól és táncos képzettségtől függetlenül.

A táncakció ötletét 2014 júliusában az Ulm városa által szervezett kulturális projektmenedzseri tanfolyamon fejlesztette ki Bakk Ágnes, a társulat producere. A kéthetes képzés végén az oktatók 15 projektötletből négyet választottak ki, amelyek megvalósítását a Goethe Intézet is támogatja. A projekt célja, hogy minden évben a tánc világnapján, elsősorban a Duna-menti városokban a táncos kedvűek egy 15 perces, hídon megrendezett táncos flashmob keretében hívják fel a figyelmet a kortárs táncra. Elsőként Budapesten rendezik meg az akciót, de jövőre már Újvidék és Ulm is csatlakozik a megmozduláshoz. Az idei táncakciót a Góbi Rita Társulat, a Goethe Intézet és Ulm városa támogatja.

Góbi Rita kortárs táncos-koreográfusként klasszikus balett mesterszakot is végzett a főiskolán. Saját társulata mellett más csapatokkal is rendszeresen dolgozik, emellett táncoktatással is foglalkozik. "Az őskorban is megvoltak azok a rítusok, amiken keresztül az ember eljutott a transzcendens állapotig, és erre most is vágyik. Ezeket a mai, őskori rítustáncokat zenei fesztiválok idézik elő, ahol az emberek szeretnék elfelejteni a mindennapok nehézségeit és kitombolni magukat. Ahhoz pedig, hogy eljussanak egy magasabb, eksztatikus állapotig, a táncot használják, ami ösztönösen jön belülről. Gyönyörű ezt megfigyelni." - nyilatkozta korábban a Fidelio-nak adott interjúban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Jazz/World

„Gyakran maga a hangszer ihlet meg" – Bögöthy Ádámmal beszélgettünk

Bár Bögöthy Ádám zenei tanulmányait gitáron kezdte meg, hamar kiderült, hogy a nagybőgő hangja is közel áll a szívéhez. A Kodolányi János Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is jazz tanszéken tanult – a két képzést párhuzamosan végezte el –, azóta pedig számos versenyen bizonyította tehetségét. Három éve csatlakozott a Modern Art Orchestrához, ennek kapcsán beszélgettünk vele a zenekarról, jazzről, vallásról.
Vizuál

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Online közvetíti előadásait a Fővárosi Nagycirkusz

Szombat délutánonként élőben követhetjük a Fővárosi Nagycirkusz előadásainak online közvetítését.
Tánc hír

Tisztújítást tartottak a Magyar Táncművészek Szövetségében

A Magyar Táncművészek Szövetségének közgyűlésén ötödik alkalommal választotta meg a tagság újabb három évre elnöknek Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét és társelnöknek Kiss Jánost, a győri Magyar Táncfesztivál igazgatóját - adta hírül a szakmai és érdekvédelmi szövetség.
Tánc magazin

Nevetve sírni, sírva nevetni – Cacti a Nemzeti Balett előadásában

A kaktuszok nem sírnak. Legalábbis egyikünk sem találkozott még könnyező tüskékkel – vagy mégis? A világhírű svéd koreográfus, Alexander Ekman Cacti című darabja csontig-velőig hatoló őszinteséggel mutatja be a kortárs tánc világát, humoros és fájdalmasan pontos képet adva arról, mennyire fontos számunkra a művészet „értelmezése”. Néha lényegesebb, mint a művészet maga. Ekman legsikeresebb koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett tolmácsolásában érkezik Budapestre.
Tánc ajánló

Alexander Ekman svéd koreográfus indítja az Opera új évadát

A világhírű alkotó egyik legnépszerűbb műve, a Cacti a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Állami Operaház első bemutatója szeptember 11-én látható az Eiffel Műhelyházban.
Tánc hír

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.