Tánc

Táncosok és cirkuszosok találkozója a Gödörben

2010.08.11. 14:54
Ajánlom
A Gödör Klubban rendezendő d’Watt Nemzetközi KortársTánc és Cirkusz Találkozóhoz augusztus 30. és szeptember 10. között egy workshop is kapcsolódik.

A d'Watt Nemzetközi KortársTánc Találkozót 2009 májusában rendezték meg első alkalommal az Erzsébet téri Gödör Klubban. A hagyományteremtő program célja egy olyan platform megteremtése, ahol a kortárs művészetek aktív alkotói nyithatnak egymás felé, és szemléleteiket, tapasztalatikat megosztva új kapcsolatokat építhetnek ki. Idén a szervezők a kortárstánc, valamint a cirkuszvilág művészeit hívták meg, hogy e két művészeti ág összefonódásával izgalmas előadásokat hozzanak létre.

A Találkozót megelőzően indul az a kéthetes kísérleti műhely, ahol kortárstáncosok és cirkuszi artisták dolgoznak majd együtt Roberto Magro vezetésével, aki a torinói FLIC Cirkusziskola és a frisancói Brocante Cirkuszfesztivál igazgatója. A műhely során létrejött előadás a Találkozó első napján kerül bemutatásra, ami a 2010/2011-es Spicc Színpad évadnyitó darabja is.

A rezidencia program célja az, hogy e két, egymáshoz nagyon közel álló művészeti ág összefonódva egy újabb előadói nyelvet hoz létre, az alkotói munka által pedig a résztvevő művészek tanulhatnak egymástól. A workshop első felében (aug. 30.-szept. 3.) a kortárs tánccal foglalkoznak a résztvevők Máthé Gabriella vezetésével, a második etapban (szept. 5-9.) a cirkusszal foglalkoznak Roberto Magro irányításával. A végeredmény premierje szeptember 10-én 21 órakor lesz a Gödör Klubban.

Az ingyenes workshopon a szervezők öt táncost és öt artistát tudnak fogadni. A jelentkezési feltételei: rövid önéletrajz, referencia (max. 10 perces videó vagy Youtube-link), a teljes rezidencia workshopon való részvétel.

Bővebb információ és jelentkezés augusztus 25-ig: [email protected]; +36 (20) 206 7220

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.