Négy együttes lép fel egy színpadon, egy estén, egyfajta körképet kínálva a közönségnek. Mert az ilyen, különböző koreográfiákból összeállított program azt mutatja meg, hogy az ország fontos táncközpontjaiban milyen alkotó erők, milyen koreográfiai szándékok működnek. A kínálatban ezúttal a patinás vidéki balettegyüttesek és a házigazda Magyar Nemzeti Balett egy-egy táncdarabja szerepel.

A Győri Balett legutóbbi bemutatói közül Lukács András Boleróját hozza az estére. Lukács szinte „hazajön" ezzel a bemutatkozással, hiszen pályáját az Operaházban kezdte és korábban is számos balettje volt látható a nemzeti együttes repertoárjában. Ezúttal igazi sikerdarabbal örvendezteti meg a közönséget, amelyet eredetileg 2012-ben a Wiener Staatsoper számára készített. Az alkotás nyelvezetében és szemléletében egyaránt friss és napjainkhoz szóló.

A fiatal koreográfus határozott elgondolással nyúlt Ravel remekművéhez, "ünnepi, elegáns, minimálzeneként" fogta fel, amelyhez "sötét báli képet" képzelt el. Táncosai terjedelmes fekete szoknyákban, "láthatatlan" lábakon suhannak, vonulnak, csavarodó, örvénylő kar- és felsőtestmozgásokkal. A zenei kompozíciós szerkezetnek megfelelő makacs ismétlődés duzzasztja egyre nagyobbá és nagyobbá a színpadi kompozíciót, miközben a néző egyre kíváncsibb lesz, hogy vajon hová tart mindez, mi lesz a végső megoldás.

A Pécsi Balett, Magyarország első modern balettegyüttese Cameron MacMillan Beszélj hozzám című egyfelvonásosát mutatja be. A fiatal új-zélandi koreográfus táncművészként és alkotóként is egyaránt fontos szereplője korunk táncművészetének. Lukácshoz hasonlóan az ő pályafutásában is megfér egymás mellett a klasszikus balett hagyománya és az újító frissesség. A pécsi társulatnak 2014-ben készített darabja kissé absztrakt mű, amely a címben jelzetteknek megfelelően a kommunikációról szól, természetesen a tánc nyelvén. Kísérletének célja az emberi kapcsolatok bemutatása a táncosok közti kölcsönhatásokon keresztül, tömör, letisztult nyelven, bravúros táncteljesítményekkel.  A táncosok egyéni közlésvilága gazdagítja a közös kommunikációt, a nézők elé tárva az emberi kapcsolatok számtalan dimenzióját, bonyolult viszonyrendszerét és érzelmi árnyalatait.

A Szegedi Kortárs Balett jubileumi kompozícióval, a Stabat Materrel teszi le névjegyét a márciusi esten. A darab különlegessége, hogy az együttest alapító és az első hat év munkáját meghatározó Imre Zoltán 1988-ban készített koreográfiát Pergolesi azonos című művére, amely a zeneirodalom talán leghíresebb Mária-himnusza. Ennek emlékét idézte fel Juronics Tamás, a szegedi együttes jelenlegi vezetője 1993-ban, saját koreográfiát készítve, amelyhez egy 20. századi komponista, az észt Arvo Pärt kevésbé ismert zeneművét használta.

2013-ban a társulat huszonöt éves jubileumára került ismét színpadra a bibliai témát kettős értelmezésben bemutató táncest. Nemcsak a régi és az új zenedarab, hanem a klasszikus és egy másfajta, talán aktuális értelmezés áll egymás mellett. A fiát elveszítő fájdalmas anya szimbóluma nem csupán mementó, a hit, a belőle származó erő, hanem a fájdalom mellett megszülető bizakodás jelképévé is válik a kettős koreográfiában. Juronics Tamás megfogalmazása szerint "a tánc ebben az előadásban a legkevésbé színház, sokkal inkább a zene és a képzőművészet elegye", amelyhez a mozdulatok plasztikus szépsége a közös nevező.

A házigazda Magyar Nemzeti Balett is sikerdarabbal járul hozzá az esthez. A Trójai játékok, Robert North koreográfiája egyszerre "játszik" a látvány, a táncteljesítmény, a humor "hangjain". Mindemellett zenei különlegességével is rabul ejti a közönséget. A lüktető szamba ritmusa, az áradó energia és a változatosan kihasznált tér alkotják az alapelemeit ennek a táncjátéknak, amelyben a férfitáncosok atletikus duettjei és a csoporttáncok látványos rituálévá alakulnak, egyaránt örömöt okozva maguknak a táncosoknak és a nézőknek is. Aki tehát a táncművészet sokszínűségét szeretné élvezni, bizonyára nem fog csalódni a Pas de Quatre'15 című est láttán.