De vajon milyen egy alkalom Buenos Aires bármelyik tangó klubjában? Az attól függ. Más, ha délután támad kedvünk táncolni, s más, ha az éjszakai forgatagba vetjük magunkat. Más, ha a századfordulós kávéház oszlopai között hömpölyög a tánc, s más, ha egy modern kultúrház alagsorában gyűlnek össze a tangófanatikusok. A milonga házszabályai azonban a legtöbb helyen azonosak. Valahogy így zajlik egy átlagos este:
Éjjel tizenegy óra, a táncparkett körül sokszor összezsúfolva kis asztalok, rajtuk behűtött pezsgő, vagy csak egy pohár bor. Az asztaloknál ülők talán éppen fáradt lábukat pihentetik, vagy a következő táncpartnert keresik, vagy épp egy biccentést várnak egy másik asztal felől, vagy a táncos tömegből. Az asztalok alatt textiltáskák, mellettük az utca cipői, ők most pihennek, helyettük a tangó egyik legfontosabb kelléke, a tangócipő kopik éjszakákon át. A biccentés remek találmány, úgy hívják, cabeceo, de van, hogy csak a tekintet jelez: szabad egy táncra? A válasz hasonlóan diszkrét, majd találkozó a táncparketten, de legalábbis a szélén. Az elutasítás egy egyszerű félrerántott tekintettel megoldható, szinte titokban elintézhető, a nyilvános megszégyenülés így kizárva. Ha viszont itt valaki nem mer a másik szemébe nézni hosszan, beszédesen, nem viszik táncba sosem.
A milongát a tangó dj-k gondosan felépítik. Az élőzene mindenhol kiváltság, pláne, ha orquesta típicák, azaz a klasszikus zenekari felállásban játszó zenekarok az est fénypontjai. A bandoneón - ahogy tartják, a tangó lelke ez a hangszer -, a hegedű, a bőgő s a zongora mindig felidézi a múlt század első felének tánc-, és zenevarázsát. A zenekart körülölelő időben a dj ritmusos, könnyebben táncolható darabokkal kezdi, majd az est végére (ez sokaknak hajnali 4-5 órai véget jelent) jöhetnek a bonyolultabb ritmusok és harmóniák. Illik legalább három tangót táncolni a másikkal, s utána helyére kísérni a hölgyet (még akkor is, ha a következő biccentés közben célba talált).
A tangóesték mértékegysége a tanda, vagyis az azonos stílusokból álló blokk. Alapvetően háromféle van belőle: az egyikben a tangók fonódnak egymásba, a másikban a milongák kergetik egymást (a tangóbulik mellett így hívják a tangó legkorábban kialakult zenei-, és táncstílusát is), a harmadikban csak valsok, vagyis a tangó jellegzetes keringői szólnak. A tangó komoly és szenvedélyes, a milonga játékos és gyors, a vals romantikus. E három blokk váltogatja egymást hosszú órákon át, különböző korok és zenekarok alapján csoportosítva. A néhány dalon keresztül tartó intimitást a cortinák törik meg: ezek a swing, rock, vagy más, a tangó hevétől teljesen elütő stílusú dallamok ébresztik fel a táncosokat a bódulatból, ekkor jöhet a búcsú, a szakítás, az új keresése az újabb tandák alatt. S ez így megy, évtizedek óta, s most már nem csak Buenos Airesben.
Hajnalban a fáradt lábak újra az utcai cipőbe bújnak, s a pár óra alvás után kezdődhet a nap, amely este 11 órakor ismét tandákban és ölelésekben végződik.
hírlevél
