Tánc

Tangózzon a Fidelióval!

2011.09.29. 12:00
Ajánlom
Ha október, akkor tangó, ha tangó, akkor Budapest, azaz OktóberPest TangoFest. Legyen a Fidelio vendége október 8-án, amikor versenyre, bemutató órákra, és milongára kerül sor!

Budai László nemzetközi hírű tánctanár és világbajnok így fogalmazott nemrégiben egy, a Fideliónak adott interjúban: „Európában az érintés fogalma kihalt. Nem öleljük meg egymást. Nem tudunk egymásra odafigyelni. Maga a tánc terápiája kezdett el érdekelni. Ezzel a motívummal próbálok tanítani, szerencsére sikerrel, mert a tanítványokban is van belső indíttatás. Az energiák mozgósításának, összpontosításának más területeken is divatja van manapság. A tangónak gyógyító hatása van."

Ezt a gyógyító hatást megtapasztalhatják mindazok, akik október 5. és 9. között ellátogatnak az OktóberPest TangoFest rendezvénysorozatra, amelynek keretében jeles táncosok tartanak workshopokat, amelyekre már kezdő és középhaladó szinten is érdemes benevezni, hiszen a műfaj legjobbjaitól sajátíthatók el az alaplépések, a forgások, míg a haladók igazán értő tanácsot kaphatnak a lépéskombinációkról, forgásokról és egyéb díszítésekről. Az órák helyszíne a Hölgyválasz Táncstúdió. A fesztivál alatt természetesen lesznek milongák, és konferenciát is rendeznek.

A fesztiválhoz kapcsolódik az Argentin Tangó Táncszínház Egyesület Nemzetközi Nyílt 'Tango de Salon' Versenye, amelyre két kategóriában rendeznek meg. A kezdők között 1,5 évet meg nem haladó tangótáncos tapasztalattal rendelkező, a tangót Magyarországon tanulók indulhatnak. A haladók szintje nyílt és nemzetközi, amelyre bárki jelentkezhet.

A fesztivál zárónapján igazán különleges, élőzenével kísért (zenél a DiverTango, ének: Julian Ingram) tangóshow-t láthatnak az érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelynek fellépői nemzetközileg ismert és sokszorosan díjazott, szerte a világon workshopokat tartó táncosok: Sergio Cortazzo (Argentína) és Roberta Beccarini (Olaszország), a venezuelai John Erban és Clarissa Sanches Garcia, akik a 2011-es Buenos Aires-i szalontangó világbajnokság ezüstérmesei, az Argentínából érkező Cristian Duarte és Lilach Mor, a magyar Budai László és Pirity Andrea, illetve Sinóros-Szabó Botond és Fülöp Nóra, valamint a Tango de Salon verseny első három helyezettje.

Kérdésünk: Melyik évben rendeztek először argentin tangó világbajnokságot Buenos Airesben?

A helyesen válaszolók közül három olvasónk vehet részt partnerével a fesztivál október 8-i eseményén a Hölgyválasz Táncstúdióban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Jazz/World

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Könyv

Szállj költemény – Kortárs költemények, katonás színészek előadásában

A Katona öt színművésze, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Rezes Judit, Tasnádi Bence és Vizi Dávid mondják el kedvenc kortárs költőik egy-egy versét a költészet napja alkalmából.
Vizuál

Látogatás a Pokolban: bűnökről született alkotások kerültek kirakatba

A Dante-emlékévet is elhalványítja a pandémia, ám a Kispont Galéria most az utcáról megtekinthető kirakatkiállítással dolgozza fel Dante Pokol című művét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Duda Éva: „Az ember megérzi, hogy mire való”

2020 novemberében online programsorozatot indított a TEDX, melynek Szabadság? Másképp című konferenciáján olyan nők és férfiak kaptak megszólalási lehetőséget, akik munkájukkal, hivatásukkal vagy küldetéstudatukkal példát mutatnak másoknak. Duda Éva – aki Test-Tánc-Alkotás címmel tartott rövid előadást – a táncban rejlő lehetőségekről és a mozdulat szabadságáról beszélt. Az előadás most bárki számára megtekinthető.
Tánc videó

Megható táncfilmet készített a járvány miatt bezárt színházakról az Impermanence Táncegyüttes

A színház kulisszái mögé kalauzolja a nézőt Roseanna Anderson, Joshua Ben-Tovim, az Impermanence Táncegyüttes és a Birmingham Royal Ballet filmje, az Empty Stage (Üres Színpad). Az alig ötperces alkotás tiszteletadás és fohász azokért a művészekért, akik a mindennapokban élő előadásokban dolgoznak.
Tánc hír

Óriási sikerrel debütált Virginia Woolf klasszikusa a Moszkvai Nagyszínházban

Virginia Woolf halálának 80. évfordulójára emlékezve a Moszkvai Nagyszínház műsorára tűzte az írónő Orlando című regénye alapján készült balettet, melyet a közönség kitörő ovációval fogadott.
Tánc hír

Jó ügyért streamel a miskolci színház

A Rózsa és Ibolya című mesebalett április 17-i közvetítésének bevételét Horváth Renátó gyógykezelésére ajánlja fel a Miskolci Nemzeti Színház. A táncművész 2019-ben bénult le egy gerincvelő gyulladás következményeként, rehabilitációja azóta is tart.
Tánc magazin

„Tata csak egy van, bár lenne belőle több!” – Egykori tanítványai köszöntik a 90 éves Novák Ferenc Tatát

Nevét mindenki végtelen szeretettel és nagy tisztelettel ejti ki. Példakép, akihez igazodunk, de közben mégis elérhető, közvetlen, egy közülünk. A táncházmozgalom legendás alakja, Novák Ferenc, vagy ahogy mindenki hívja, Tata, március 27-én tölti be kerek, 90. születésnapját. A jeles esemény alkalmából a Fidelio három egykori tanítvány köszöntő sorait osztja meg, akiket pályájuk alakulása elsodort régi együttesüktől, ám Tatához és a tőle kapott tanításhoz máig hűek maradtak. Isten éltessen, Tata!