Tánc

Tankbalett Carmenre

2012.07.04. 14:51
Ajánlom
Tanktánccal szolgált Moszkvában egy tüzérségi bemutatón több harckocsi - és persze vezetője.

A sajátos tánckar T-80-as és T-90A típusú harckocsikból állt, a lánctalpalávaló muzsikát pedig többek közt Georges Bizet szolgáltatta. Carmenjét "klasszikusok diszkóritmusban"-félére silányították, és arra, továbbá tangóra és technóra ropták a tankok táncukat meg forgatták lövegcsövüket. A műsort a Roszoboronexport nevű orosz fegyverexportőr cég fizette - adta hírül a The Daily Telegraph című brit napilap. A különleges bemutató valójában már nem az első tankbalett, amelyet az orosz hadsereg előadott: 2010-ben szintén T-80-as tankok táncoltak Sztravinszkij és Csajkovszkij zenéjére csöveiket a magasba emelve, hasonlóan a lábukat felhajlító balerinákhoz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Klasszikus

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Vizuál

A nap, amikor Charlie Chaplin 20. lett a Chaplin-hasonmás versenyen

Igaz, vagy csupán legenda – nem tudni. Mindenesetre az alábbi történet olyan, mintha Charlie Chaplin rendezte volna.
Klasszikus

Komolyzene szól a budapesti szórakozóhelyeken

A zene éjszakáján, november 16-án este hat órától éjfélig nyolc frekventált szórakozóhelyen hallhatunk ingyenes komolyzenei koncerteket. A fellépők között találjuk a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeit és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusokat is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

"Ő volt A balerina" – 30 éve halt meg Lakatos Gabriella

Lakatos Gabriella az 1945 utáni magyar balettművészet egyik legnagyobb csillaga volt, akit semmi sem tántorított el a színpadtól: nyugdíjazása után énekes karriert épített. A táncos díva 1989. november 12-én hunyt el.
Tánc ajánló

Velekei László másodszor is táncszínpadra állítja az Anna Kareninát

Két évvel ezelőtt már készített egy táncszínpadi adaptációt Tolsztoj regényéből a GGTánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciójaként. Most saját társulata, a Győri Balett számára készített friss koreográfiát Veleki László, ami november 9-én debütál Győrben, december 21-én pedig a Müpában.
Tánc ajánló

A Nemzeti Táncszínházban várnak az éjszaka csodái

4 év és 19 teltházas előadás után búcsúzik a Trafótól Az éjszaka csodái. A Weöres Sándor ihlette vizuális trip új helyen, a Nemzeti Táncszínházban kerül repertoárra, először november 7-én.
Tánc interjú

"Annyira hittünk ebben az őrületben, hogy a falon is átmentünk volna"

Negyven éve az akkori végzős klasszikus balett-évfolyam forradalmi hevülettől fűtve úgy döntött, társulatot alapít, és radikálisan új irányokat keres a táncművészeten belül. A Győri Balettről Kiss Jánost kérdeztük, akinek ez az utolsó évada társulatigazgatóként.
Tánc gyász

„Anyanyelve a folklór volt” – Elhunyt Foltin Jolán

Az Erkel- és Kossuth-díjjal kitüntetett Nemzet Művésze, a koreografált néptánc nagyasszonya 76 éves volt.