Tánc

TÁP Színház premierrel indul, Krétakörrel folytatódik a Trafó őszi programja

2015.09.08. 19:17
Ajánlom
Szeptember 10-én látható az első színházi bemutató a Trafóban a TÁP Színház jóvoltából. Az évad külföldi szuperprodukciókkal és hazai premierek sorával folytatódik. Társadalmi érzékenység, futurisztikus technikai csodák, ínyenceknek szóló táncdarabok és zenei világsztárok egyaránt megjelennek a ház őszi programjában. Új darabbal jelentkezik többek közt a Krétakör, koncertet ad a Birdman című film dobosa, és extrém újcirkuszi produkciók is érkeznek Franciaországból.

Az első igazi premierre 10-én kerül sor, mégpedig a TÁP Színház Babahajó című előadására, amelyben egy festőnő sorsa lesz terítéken; alkoholizmus, érvényesülés, női lét és ezek életünkre gyakorolt hatásai lesznek középpontban cseppet sem hagyományos formában. Vajdai Vilmos rendezi a produkciót, László Attila készíti a zenét, Juhász András pedig az extrém vizuált.

Toinette Chaudron -Poivre Rose (fotó: Trafó)

Toinette Chaudron -Poivre Rose (fotó: Trafó)

Ősszel új táncprodukcióval jelentkezik Molnár Csaba, a Lábán-díjas Arany Virág és Hadi Júlia pedig két flamand művésszel szerepel egy futurisztikus előadásban. A STEREO Akt és a holland Space Színház panasztaxit indít Budapesten, ami a Trafóban alakul interaktív tárlattá. Új előadással jelentkezik a Krétakör, felnőtteknek szóló bábelőadást készít a Természetes Vészek Kollektíva. A Dollár Papa Gyermekei pedig újabb helyszint talált magának a házban: idei bemutatójukat az öltözőben tartják.

Ősszel is folytatódnak a Trafó tematikus sorozatai, a 200% tánc egyik legnagyobb sztárja alighanem Antony Hamilton lesz, aki most két duettet tár a közönség elé, és mindkettőben szerepel. De a két éve a Trafót felvillanyozó Sharon Eyal is visszatér Gai Beharral, ezúttal két rövid darabbal jelentkeznek. Androgün erotika és torz szépség tölti be ismét a nagytermet.

Társadalmi kérdésekre fókuszáló sorozatuk, a Közös ügy csúcspontja William Kentridge és Handspring Puppet Company Übü és az Igazság Bizottság című előadása, amelyben a rajzra épülő filmjeiről elhíresült dél-afrikai művész Übü király klasszikus történetét prezentálja egészen új formában és kontextusban.

L-E-V 

L-E-V  (Fotó/Forrás: Gil Shani)

Technológiai újításokat felvonultató sorozatunk a smART és extrém kistestvére, a smART! XTRA keretében interaktív prezentációs klubprogramjaink lesznek: szerepel a Youniverse Project két játékkal, amikben gondolatátvitellel lehet majd csocsózni és kommunikálni más nézőkkel; de lesznek zenélő textilek és képpé alakuló zene is.

Ősszel két újcirkuszi produkcióval jelentkezünk, már szeptemberben jön a francia Cirque Inextremiste társulat, hárman egyensúlyoznak majd barkács környezetben; őket pedig a Poivre Rose társulat Hrabal világát idéző Rózsabors című előadása követi decemberben. Utóbbinak élő zenéjéért az az Iva Bittová felel, aki szólókoncertet is ad majd a két előadás követő estén.

A zene szerelmeseinek is érdemes figyelni a Trafót, hiszen a Birdman című film zenéjét jegyző Antonio Sanchez ad koncertet novemberben a Migration zenekarral; az esten egy rövid Birdman-inspirációt is hallhatunk majd. A koncertek a szokásos széles skálán mozognak, az indai-, az elektronikus zene és a jazz egyaránt képviseli magát az évadban. A Trafóban kezdődik az UH FEST idei programja Phill Niblockkal, majd folytatódik Dean Blunttal – a többi sokszínű helyszín mellett. A szokásos decemberi két ünnep közötti hazai nagykoncertek sem maradnak el, ezúttal a Volkova Sisters és a Sexepil biztosítja az ünnepi dübörgést.

Nagysikerű hazai produkciók is újra műsorra kerültek: aki lemaradt eddig a Krétakör Lúzerjáról vagy Pintér Béla Társulat Titkainkjáról, az most pótolhatja elmaradt kultúrélményeit, de látható lesz Fülöp László Lábán-díjas előadása, a „there is an elephant in every room...” is.

A tavasz is sok izgalmat tartogat, akkor új Mundruczó, Rózsavölgyi Zsuzsa, Frenák Pál és Schermann Márta-darabok várhatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Vizuál

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu új filmjeivel jön a Frankofón Filmnapok

Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat.
Vizuál

Hartung Dávid és Réder György is a legjobb operatőrök között

Hat kategóriában adták át Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Meghívást kapott a Hodworks a Velencei Biennáléra

A Sunday című előadást mutatják be július folyamán és mesterkurzust is tartanak.
Tánc ajánló

Az első élőben közvetített táncprodukció a Fonó Online műsorán

A Kedvemre való című táncprodukció az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes legsikeresebb táncműsorainak részleteiből nyújt válogatást 2021. április 17.-én, szombaton este 19:30-kor.
Tánc videó

Duda Éva: „Az ember megérzi, hogy mire való”

2020 novemberében online programsorozatot indított a TEDX, melynek Szabadság? Másképp című konferenciáján olyan nők és férfiak kaptak megszólalási lehetőséget, akik munkájukkal, hivatásukkal vagy küldetéstudatukkal példát mutatnak másoknak. Duda Éva – aki Test-Tánc-Alkotás címmel tartott rövid előadást – a táncban rejlő lehetőségekről és a mozdulat szabadságáról beszélt. Az előadás most bárki számára megtekinthető.
Tánc videó

Megható táncfilmet készített a járvány miatt bezárt színházakról az Impermanence Táncegyüttes

A színház kulisszái mögé kalauzolja a nézőt Roseanna Anderson, Joshua Ben-Tovim, az Impermanence Táncegyüttes és a Birmingham Royal Ballet filmje, az Empty Stage (Üres Színpad). Az alig ötperces alkotás tiszteletadás és fohász azokért a művészekért, akik a mindennapokban élő előadásokban dolgoznak.
Tánc hír

Óriási sikerrel debütált Virginia Woolf klasszikusa a Moszkvai Nagyszínházban

Virginia Woolf halálának 80. évfordulójára emlékezve a Moszkvai Nagyszínház műsorára tűzte az írónő Orlando című regénye alapján készült balettet, melyet a közönség kitörő ovációval fogadott.