Tánc

Társadalmi krízistánc – Duda Éva a Kult50-ben

2020.10.13. 15:00
Ajánlom
Csodaország első ránézésre a legjobb hely, ahol elképzelhetjük az életünket: itt minden a mi szórakozásunkat szolgálja, és bármi megtörténhet, amire vágyunk. Ez azonban csak illúzió. A felszín alatt káosz uralkodik, a világ velejéig romlott. Természetesen nem véletlen, hogy a szociálisan érzékeny, kritikus gondolkodású Duda Éva éppen 2019-ben döntött úgy, hogy táncba ülteti ezt a témát.

Kult50 kategória: Tánc

Védnök: Lőrinc Katalin táncművész

Elismert teljesítmény: A Wonderland című előadásért

„Teljesen abszurdnak élem meg a mai világunkat, rengeteg szélsőséggel, szörnyűséggel, éhezéssel, klímavészhelyzettel a nyakunkban, és közben mérhetetlen fényűzés, felelőtlenség, pazarlás és nem végső soron mások kihasználása és manipulálása van a másik oldalon.

Ezeket számomra baromi nehéz feldolgozni, ezeket az érzéseket próbálom most humorba önteni, és vadabban, jókora szarkazmussal valahogy megfogalmazni, hogy ne nyomasszon annyira”, mesélte Wonderland című darabjáról Duda Éva.

És aki megnézte a produkciót, pontosan látja, hogy Duda Éva megtalálta a feldolgozás módját. A társulat tizedik születésnapjára készült darab öt tételben, színekhez rendelve sorakoztatja fel korunk legégetőbb társadalmi kríziseit. Ha választ nem is, megfontolásra érdemes gondolatokat kínál a társulat, hiszen az alkotó szerint fontos, hogy a művészi munka a legnehezebb témákról is képes legyen kommunikálni.

84715202_2679391295443712_24118809757483008_o-133553.jpg

Duda Éva (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett / Nemzeti Táncszínház)

Duda Éva egyetemi évei után, 22 évesen próbálta ki magát először alkalmazott koreográfusként, amikor Kerényi Miklós Gábor felkérte, hogy a Hoffmann meséihez készítsen koreográfiát. Tanulmányai során a kortárs táncba is belemerült, és (sok szakmabelitől eltérően) sosem érezte problémának, hogy a műfajok között kalandozzon.

Saját társulatát, a Duda Éva Társulatot 2009-ben hozta létre, és pár éven belül az ország vezető független társulatai között emlegették.

Ugyanakkor az, amitől a Duda Éva Társulat igazán összetéveszthetetlen és megkerülhetetlen, számomra egyértelműen a sokszínűség. Duda Éva az az alkotó, aki „bort iszik és bort is prédikál”, ugyanis nemcsak hirdeti a diverzitást, a nyitottságot, a kritikus gondolkodásmódot, hanem teljes személyével be is áll mögé.

Ha megnézzük a darabjait, simán elhiheti egy laikus szem, hogy mindegyik más koreográfustól származik: Duda Éva könnyűszerrel rendez koreográfiát operához vagy musicalhez, de akkor sem hőköl hátra, ha break-betétet és néptáncot kell vegyítenie egymással. A nevébe egyaránt belefuthatunk az Operett és a MU Színház műsorfüzetében, és ez a rengeteg különböző szemléletmód, amit magába szívott, talán leginkább saját társulata munkásságában követhető vissza. „Van olyan darab, amelyben nagyon tisztán kell egy stílust hozni, de van, amikor lehet vegyíteni a stíluselemeket, és azt nagyon szeretem, mert a szokványos kliséktől szívesen elrugaszkodom”, árulta el egy interjúban a Magyar Narancsnak. A diverzitás nem csupán a műfajokra jellemző: darabjaiban egymás mellett lép színpadra a fiatal, pályakezdő tehetség és a 62 éves táncos legenda, Lőrinc Katalin, a kreol bőrű afroamerikai művész és a hófehér bőrű magyar táncos.

Előadásait lehet szeretni vagy nem szeretni, ám az tagadhatatlan, hogy amit ő színpadra visz, annak hatása van.

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

 

Hová tart az emberiség?

Kapcsolódó

Hová tart az emberiség?

Duda Éva Utópia címmel készít új darabot társulata régi és új tagjaival közösen, amiben a jelen valóságával szembesít. A december 7-én és 8-án a Trafóban látható előadás a globális felmelegedés és a migráció, az emberi kapcsolatok és az elidegenedés témáját is érinti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.
Tánc hír

Online követhetjük a Magyar Nemzeti Balett napindító gyakorlatait a balett világnapján

Az Operaház YouTube- és Facebook-oldalán november 1-jén 19.00 órától elérhető közvetítés betekintést enged a Spartacus- és a Don Quijote-előadások próbafolyamataiba is.