Tánc

Terminálják az évadot

2009.09.25. 14:10
Ajánlom
Újabb kemény edzések és csapatépítés indult szeptember elején a MU Színház tánctermeiben azzal a hat újonccal, akik idén kezdik a MU Terminál tanévét. Az évadnyitó bemutatón régi terminálosok táncolnak Fejes Ádám és Andrea Boll koreográfiájára.

A MU Terminál évről évre változó csapata idén 5. évfolyamát indítja útnak olyan pályakezdő, fiatal táncosokkal, akik a próbatánc válogatását követően lehetőséget kapnak fiatal koreográfusok segítségével profi táncos képzésre és a táncszakma előtti bemutatkozásra. Idén közel negyven jelentkezőből hat táncos került a Terminál együttesébe, akik jelenleg, az első novemberi bemutató előtt, erősítő tréningeken vesznek részt, mely nem mellékesen a különböző városokból (vidékről és külföldről egyaránt) jött táncosok csapattá formálódását is elősegíti. Ez a „bizalmi játék", ahogy Fejes Ádám, a MU Terminál vezetője megfogalmazza, olyan elkötelezettséget és elhatározást kíván tőlük, amely ahhoz kell, hogy az itt megszerzett képzés és tapasztalat számukra valóban ut(ak)at mutathasson.  Az elmúlt évek tendenciáját szemlélve pedig, ezek a fiatalok egy év kitartó, kemény munka és előadások után nagy eséllyel fognak elhelyezkedni a kortárs magyar táncéletben.

Az idei Terminál-szezont ezúttal évadnyitó esttel indítják, amelyen volt terminálosok térnek vissza a MU színpadára. Ahogy az lenni szokott, az előadásokat úgynevezett Előtánccal indítják, idén Harka Máté, az első MU-évfolyam, jelenleg a Pécsi Balett táncosa mutatkozik be Differencia című rövid koreográfiájával. Ezt követi Fejes Ádám Nyolcan terítéken című előadásának felújítása, ez korábban a második évfolyam C estjén került bemutatásra az akkori táncosokkal. Fejes most ugyanazt a koreográfiát alkalmazta (a cím megtévesztősége ellenére) hat új táncosra, így, bár a mozgásanyag, a mozdulatok maradtak, az előadás egyértelműen új életre kel az új szereplőkkel. Az est táncosai: Asztalos Dóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Mádi László és Oláh László. Közülük többen már új "munkahelyük", a Közép-Európa Táncszínházban és Gergye Krisztián társulatában zajló munka mellett jöttek vissza az évadnyitó bemutatóra. Elmondásuk szerint a koreográfia elsajátítása a tánc csoportos szinkronmozgása, a felújított produkció jellege, valamint összeszokottságuk miatt nem jelentett különösebb gondot számukra. "Ha tiszta a fej, tiszta a mozdulat is" - visszhangozza Oláh László Fejes Ádám szavait, mely jól kifejezi a köztük kialakult gyakorlott együttműködést.

Az est második felében, ugyanezzel a hat táncossal bemutatásra kerülő Terminológia című előadást a holland származású Andrea Boll koreografálta erre az alkalomra. A vendégkoreográfus, aki a Hans Hof Ensemble társ-művészeti vezetője volt, jelenleg a Bollwerk táncegyüttest vezeti, már korábban is tartott egy-egy hetes tánckurzust a csapatnak, de lényegi, elmélyült munkára, valódi megismerkedésre ezeken a próbákon nyílt lehetőség. Az egy hónapos próba során napi négyórás munkával készültek az előadásra, melyen táncosok és koreográfus rövid időn belül olyan közös nyelvet beszéltek, amivel a rendezői koncepción túl, sikerült egyéni karaktereket, színfoltokat kitalálni a táncosok segítségével. A táncosok többsége már korábban is dolgozott külföldi koreográfussal, de Andreával kapcsolatban mind újdonságként emelték ki az aktivitást, az erős fizikai jelenlétet és az akrobatikára emlékeztető táncelemeket. Sokszor kihívást jelentett azoknak az elemeknek az elsajátítása, melyek például a leggyakorlottabb breaktáncosok mozdulataira hasonlítanak. A különböző, rikító színű, speciális jelmezek egyénivé formálják az egyes táncosokat, és szinte saját szerepkört alakítottak számukra. Ezen túl a verbalitás, a mimika is jelentőséget kap az előadásban, amellyel színészi képességeiket is megcsillanthatják. Az egyes szóló- és párostáncok, melyek többször a cirkusz világát és figuráit idézik meg, gyakran színkavalkádos, fotószerűen beállított képekben rögzülnek.

Beszélgetésünk után, egy késői próbán, amikor egymásután megy le a két előadás, számomra is kirajzolódni látszik az egyébként egymástól független produkciók íve. Itt a MU Terminál nemcsak előadásokat mutat be, hanem önnön definícióját adja azáltal, hogy volt tanítványaival régit és újat, pontos, tanulói műhelymunkát és profi, színészi-táncos karaktereket felmutató előadást egy estére és egy tánctérbe tesz. Ha úgy tetszik, mindez a táncos megszületését is reprezentálja egy jól működő csapatmunkában. Mert itt tiszta a fej és tiszta a mozdulat is.

Szereposztás, alkotók

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A tánc majd’ összes alműfaját felsorakoztatja a Magyar Táncfesztivál

Balett, néptánc, kortárs tánc, sőt tánc-cirkusz is lesz június 17. és 22. között Győrben, a Magyar Táncfesztiválon, amihez idén is hozzákapcsolódik a Gyermek Táncfesztivál.
Tánc interjú

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Tánc videó

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Tánc ajánló

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.
Tánc magazin

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.