“Apám élete közvetlen (és viszolyogtató)  bizonyítéka az ember szabad voltának.”

                                                                                                                                (Esterházy Péter - Javított kiadás)

Jó lenne, ha csak a Pokolban létezne ez a világ, nem pedig a Kádár-kori Magyarországon. Hogy tudnánk, ez velünk nem történhet meg. Hogy maradhatunk valamiképp tiszták, érintetlenek. Aztán elkezdődik a darab és érezzük, nehéz lesz a szívünk. “Ebben a környezetben csak így lehet élni, mint az állat!”- hangzik el A te országod szívszorítóan realista mondata.

Forte Társulat - A te országod (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Kíméletlen gyári hangulat, a munkás hétköznapok stabil és hideg világa indítja a darabot. Azt az életvitelt, amelyben az alkohol, az életből totálisan kiábrándult sorsok kusza forgataga válik dominánssá, a mosolyok mögött pedig nem felszabadultság, hanem pusztán kín és gonoszság rejtezik. Az előadás pedig folyamatosan egyensúlyoz. Hiszen színpadra viszi mindezt olyan módon, hogy a helyzetkomikumok és a párbeszédek sokszor mosolygásra késztetik a nézőt. Újra és újra feloldanak, hogy aztán ismét a mélybe vigyenek, akár egy hullámvasút. A nevetésünk azonban sohasem lehet felhőtlen, sokkal inkább fájdalmas beismerése annak, hogy hogyan tudunk (egy rendszer által) kifordulni önnön emberségünkből.

Forte Társulat - A te országod (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Ami a szemünk előtt kibontakozik, az valójában nem más, mint egy deklasszált passiótörténet. A hétköznapi ember szenvedése. Hiszen a sok mikro-narratíva közül egyetlen szál mégis kiemelkedik, dominánssá válik. Egy gyári munkás története, aki fokról fokra csúszik egyre jobban lefelé a létrán megtapasztalva, hogy a mélységnek valójában soha nincs vége.

El tudtam volna úgy is képzelni, hogy 24 év után valaki köszön!"

Húsba vágó felismerése ez annak a kegyetlen közegnek, amelyben az alapvető emberi gesztusok veszítik el értelmüket. Ahol már a köszönésnek sincs tere, súlya, szerepe. A munkahelyi elbocsátás csupán a kezdete azon útnak, amely szükségszerűen a semmibe vezet. Az egymást követő stációk - amelyekben kiderül gyermeke valójában nem az övé, felesége egyedül hagyja, koldulni kényszerül a nem vér szerinti fiával - a darab vége felé teljesedik ki abban a szívszorító és fájdalmas képben, ahol a fiú saját "apját" rúgja le a vonatról, letaszítva őt az egzisztenicális semmibe. A nézőben pedig újra és újra felmerül a kérdés: mennyi sérülést bír egy ember elviselni?

Forte - A te országod (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Ezen zsigeri kérdések azonban úgy tudnak igazán erőteljesek lenni, hogy mindez párosul egy hihetetlenül átgondolt és pontos rendezéssel és színészi játékkal. A táncok és táncszerű mozdulatsorok, az énekbetétek és kórusrészek nem csupán szervesen illeszkednek az egészbe, hanem egy szimbolikus összművészeti nyelvet is megteremtenek. Ezt látva pedig rendkívül hamar megformálódik bennünk, hogy sok történés a szavakon keresztül kifejezhetetlen, képtelenség hitelesen beszélni róla, és ez okból kifolyólag másféle művészeti formák képesek csak ilyen pontossággal láttatni azt. Külön figyelemre méltó a térrendezés és térszimbolika, a gyári közeg látszólagos rendezettsége a darab vége felé fokozatosan lebomlik, a díszletek összezuhannak, a padlóburkolat eltűnik, ezáltal az emberi sorsok és a vizuális eszköztár érzékeny párhuzamban állnak egymással. Lényegi jellegzetesség a különféle vízvezetékcsövek használata is, amelyek végigvonulnak a darabon és folyamatos funkcióváltáson mennek keresztül: létrává, párkánnyá vagy épp férfi nemi szervvé transzformálódva át.

A te országod nem csupán látlelet, főként nem csak mementó egy régebbi kor kegyetlen sivárságáról, hanem tükör is egyúttal. Olyan szembesülés, amely figyelmeztet egy tényre: ha egyszer megteremtődött egy ilyen rendszer, egy kategória a világban, akkor soha nem tudhatjuk, mikor teremtődik újra. Érzékletesen fogalmazza meg ezt a tényt a darab apa-figurája, amikor párhuzamot állít Magyarország és a életének szétesése között. Oly destrukció ez, amelyen nem segít sem a reménykedés - mert nincs miben -, sem az ima - mert nincs kihez -, az alkohol pedig nem kiút, csupán elviselhetővé teszi ez a létállapotot. Totállájf - a totális perspektívanélküliség élettere.