Tánc

Trójai amazonok spicc-cipőben

2014.08.28. 14:13
Ajánlom
A májusban nálunk is bemutatott „férfibalett" egy nagy csavarral kerül újra színpadra ősszel. A budapesti Operaházban láthatjuk először balerinák előadásában a harci táncművet.

Szeptember 27-én Trójai játékok - amazonokkal címmel a Magyar Nemzeti Balett elsőként mutatja be az amerikai Robert North 1974-es darabjának női verzióját. Az eredeti mű - amit kizárólag férfitáncosokra koreografáltak - ritka csemegének számít a balettszínpadokon: a közönségnek ironikus látásmóddal, szokatlan humorral mutatja meg a férfiasság táncos kifejeződését. A brazil harcművészetből táplálkozó mozgásokat ezúttal a magyar társulat legkiválóbb női táncosaira alkalmazva csodálhatjuk meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Nyomozás az Operában – akcióban a jogi osztály

Noha az egyik legfelemelőbb érzés kétségkívül a művészeket illeti, amikor a színpadon megcsillogtathatják tudásukat, majd fürdőzhetnek a közönség jól megérdemelt elismerésében, mégis, ahhoz, hogy ez létrejöhessen, többek között az Opera jogi csapatának hathatós közreműködésére is szükség van.
Színház

Végigsöpör a tao-változások előszele a színházi szakmán

Az Orlai Produkciós Iroda és a Veres1Színház is csatlakozott a vészharangot megkongató magánszínházakhoz, akik a társasági adókból történő kultúratámogatási lehetőség megszűnése miatt kerültek nehéz helyzetbe.
Színház

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A kulturális tao-támogatás megvonása a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Közleményükben arról írnak, januártól biztosan elmaradnak a tervezett saját előadások.
Zenés színház

A hazai zenés színház „mindenese”: Szemenyei János

Színész és zeneszerző egy személyben, aki igazi otthonát a zenés színpadokon találta meg. Szemenyei János Kult50-ben megjelent portréja.
Vizuál

Színházi reklámfogás volt a megtalált Picasso-festmény

Hamisnak bizonyultak a hat éve ellopott Picasso-festmény felbukkanásáról szóló hírek. A kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint "tréfa áldozata lett". Egy belgiumi színházi produkció alkotói közölték, hogy ők csapták be a megtalálót és hamisítvány a Romániában talált, Picassónak tulajdonított festmény - közölte a holland NOS televízió.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc kritika

Az arcukkal is táncolnak

Anton Lachky szlovák koregoráfus paradigmát váltott a Közép-Európa Táncszínházzal közös munkafolyamatban. Bebizonyította, hogy a táncos test nem ér véget a végtagok és a törzs mozgásánál. Arcot, hangot, konkrét gesztusokat adott nekik.
Tánc videó

Lélegzetelállító klippel tér vissza a Polunyin-Hozier páros

Az ukrán balettművész öt évvel ezelőtt az ír zenész Take Me To Church című zenéjére készült David LaChapelle-videoklipben robbant be a köztudatba. Most ismét összeálltak egy remekműre.
Tánc ajánló

Mozdulatművészeti sorozat indult a Műcsarnokban

A Rejtett történetek című kiállításához kapcsolódóan a budapesti Műcsarnok átfogó mozdulatművészeti programsorozat indított keddenként.
Tánc magazin

Történelmi pillanat: piacra dobták az első pár barna spicc-cipőt

Szimbolikus jelentőségű, hogy a táncos test meghosszabbítását jelképező spicc cipők immár barna színben is kaphatók, vagyis az afroamerikai táncosoknak nem kell többé színezniük a fehér, rózsaszín, vagy „testszínű” lábbeliket.
Tánc ajánló

Spanyol vendégkoreogárfus darabja debütál a Győri Balettnél

Sötét, csönd címmel mutatja be a társulat november 10-én Győrben, november 21-én pedig a Müpában a spanyol Angel Rodrígez kétfelvonásos balettjét az első világháború végének 100. évfordulója alkalmából.