Tánc

Tweetelj balettet!

2012.03.14. 18:15
Ajánlom
A brit Királyi Balett és egy fiatalok színházi tapasztalatainak fórumot biztosító online oldal szervezésében ifjú színházbarátok tweetelhetik és blogolhatják élőben első balettélményeiket.

A londoni Király Balett felhívást tett közzé, melyben az A Younger Theatre-rel közreműködve különleges bepillantást kívánnak nyújtani a balettrajongóknak egy előadásba: a március 22-én is műsorra tűzött Romeo and Juliet-en, melyet a világ több mint 700 mozijában fognak élőben közvetíteni, hat fiatal élőben blogolhat és írhat tweeteket, akik egyben a színfalak mögé is betekinthetnek majd. A jellegében egyedülálló beszámolók létrejöttében együttműködő A Younger Theatre egy olyan platform, amely 26 éven aluliak számára biztosít lehetőséget arra, hogy elmondhassák és leírhassák véleményüket különböző színházi előadásokról. A 2009-ben alapított közösség már több mint 100 fiatal íróval büszkélkedhet, akik a színház területén egyaránt készítenek vezető anyagokat, recenziókat, interjúkat és blogot is írnak. Az a hat, 18 és 26 év közötti, szerencsés, akit majd kiválasztanak, és aki még korábban nem látta a Királyi Balett előadásait, viszont érdeklődik a közösségi média iránt, több ezer néző szeme láttára írhatja majd meg első gondolatait egy klasszikus balettelőadásról. A szervezők a bejegyzéseket már az előadás szünetében közvetíteni fogják a képernyőn, és arra bíztatnak mindenkit, hogy egy megadott tweet-csatornán mások is osszák meg tapasztalataikat, benyomásaikat, akár Londonban nézik az előadást, akár egy másik kontinensen lévő moziban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Vizuál

Miskolcon debütál Csoma Sándor filmje, amelyet Erőss Zsolt története inspirált

Magasságok és címmel készült el Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amely a 2013-ban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt történetén alapul. Az alkotás elsősorban a férfi feleségére, Sterczer Hildára és a gyászfeldolgozására fókuszál. 
Jazz/World

Egy napig ismét a manouche jazzé lesz a főszerep

Francia, német, szerb sztárelőadók és magyar zenészek lépnek fel a második alkalommal megrendezett Django Feszt Budapesten. A Kobuci Kertbe augusztus 14-én várják a manouche jazz műfaj kedvelőit.
Vizuál

Elhunyt Sipos László festőművész

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sipos László, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművész, grafikus, a kolozsvári iskola képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja
Színház

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Erdély legnagyobb kulturális fesztiválján lép fel a Székesfehérvári Balett Színház

A társulat meghívást kapott a 13. Kolozsvári Magyar Napokra, előadásuk, a Fantomfájdalom augusztus 16-án lesz látható.
Tánc galéria

Balett-táncosok a 20. századi Magyarország utcáin – GALÉRIA

A balett a 16. század óta rendkívül népszerű színpadi forma, amely folyamatosan elvarázsolja a közönséget: a légies, kecses mozgás mindig csodálat övezte.
Tánc ajánló

Bartók parasztdalai táncban és jazzben elmesélve

Feledi János táncművész és Oláh Dezső jazz-zongorista együttműködése nem újkeletű, immár a harmadik közös munkájukra készülnek a Nemzeti Táncszínház szabadtéri fesztiválján, a TáncParkon. A július 22-én bemutatásra kerülő Esszencia című jazz táncesten közreműködik a Nemzeti Színház színművésze, Szűcs Nelli is.
Tánc ajánló

Carmina Burana a Maribori Balett előadásában a Margitszigeten

A Carmina Burana július 1-jén kerül színpadra a Margitszigeten. Tüzes, letisztult, lélegzetelállító. Két kultikus darab modern feldolgozásával indul az idei szezon második hónapja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttesének előadásában.
Tánc interjú

„Jelentősége van az időnek” – interjú Barta Dórával

Miközben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban sikerrel mutatták be a Bánk bán-rendezését, Barta Dóra márciusban átvehette a Seregi László-díjat. A kitüntetésről, a tánc és az opera kapcsolatáról, valamint a fiatal táncosgeneráció lehetőségeiről is beszélgettünk.