Tánc

Új Carminával jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett

2015.06.29. 10:46
Ajánlom
A Szegedi Kortárs Balett és a Budafoki Dohnányi Zenekar közös előadásaként Juronics Tamás a Catulli Carminát a budapeti közönségnek is bemutatja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 10-én.

Carl Orff német zeneszerző, zenetanár, rendező a 20. századi zenetörténet egyik legkülönlegesebb alakja. Pedagógiai munkásságában, színpadi alkotásaiban és kompozícióiban egyaránt elválaszthatatlan egymástól a tánc és a zene. Műveinek nagy része komplex, összművészeti alkotás, melyekben a ritmusra és a melódiára fordította a legfőbb hangsúlyt.

Legismertebb műve a Carmina Burana, mely egy háromrészes zenemű része, a Trionfo di Afroditeés a Catulli Carmina mellett. Története a mítoszok archaizáló világát idézi meg. Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a sors rájuk ró. A ritkán játszott Catulli Carmina Catullus szerelmes verseire írt kantáta, melynek érdekessége, hogy a kórust és az énekes szólistákat négy zongorista és egy ütőegyüttes kíséri.

A Szegedi Kortárs Balett egyik legsikeresebb előadása a Carmina Burana, mely Juronics Tamás grandiózus koreográfiájával néhány évvel ezelőtt már elkápráztatta a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönségét. A frissen bemutatásra kerülő Catulli Carmina táncjátékkal együtt, egy este kerül színre a két párdarab a Margitszigeten. A látványos kortárs balettet a kiváló kórusokkal és vendégművészekkel kiegészülő, több száz fős Budafoki Dohnányi Zenekar kíséri, Hollerung Gábor karmester irányításával. A különleges bemutatóval július 10-én, a zeneszerző születésnapján megemlékeznek születésének 120. évfordulójáról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.
Könyv

Vámos Miklós: Prűd lelkűek legyenek óvatosak ezzel a könyvvel

Az új évben is folytatódik a Fidelio.hu-n Vámos Miklós sorozata, amelyben a népszerű író megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Bakos Gyöngyi Nyolcszáz utca gyalog című első kötetét ajánlja. Gondolataira a könyv szerzője reagál.
Színház

100 éve született Foxi Maxi és Frédi magyar hangja, Csákányi László

1921. január 13-án született Csákányi László, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki a papi hivatást feladva vált a magyar színjátszás kiemelkedő alakjává.
Zenés színház

Bellini-operát énekelnek az erdő állatai egy cuki videoklipben

Az olasz bel canto-stílus egyik alapművének részletéből, Vincenzo Bellini Norma című operájának egyik számából készült bájos animációs film.
Színház

Rangos nemzetközi fesztiválon látható Székely Kriszta Nóra-rendezése

A Katona József Színház előadása a Lessingtage Digital online fesztiválon szerepel. A közvetítés – az eseményre meghívott többi produkcióhoz hasonlóan – bárki számára ingyenesen követhető lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Premierrel ünnepel a Nagyvárad Táncegyüttes

Petőfi Sándor János vitéz című epikus költeményéből készít táncjátékot a magyar kultúra napjára a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. Az előadást, amely egyben a társulat idei első premierje is lesz, Györfi Csaba rendezi, és a tervek szerint január 21-én mutatják be.
Tánc hír

Online térbe költözik a SzólóDuó Fesztivál

Január 13-án kezdetét veszi az idei SzólóDuó Fesztivál, melyet rendhagyó módon ezúttal az Orkesztika Alapítvány Youtube-csatornáján közvetítenek majd. A négynapos rendezvény versenyprogramjában 26 produkció kapott bemutatkozási lehetőséget.
Tánc gyász

Elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus

66 éves korában elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus, táncpedagógus, aki pályafutása során olyan vezető színházakban dolgozott, mint a Miskolci Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház.
Tánc magazin

60 éve a tánc szolgálatában a Pécsi Balett

2021-ben ünnepli 60. jubileumát a Pécsi Balett, de nem csak a jeles évfordulónak örülhetnek: az általuk szervezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót ismét jelölték az év eseményének járó Made in Pécs-díjra.
Tánc hír

Gálaműsorral jubilál Fővárosi Nagycirkusz

Gálaműsorral ünnepli a 131 éves múltra visszatekintő Fővárosi Nagycirkusz az új épület megnyitásának 50. évfordulóját. A különleges előadást január 14-én a cirkusz Facebook-oldalán élőben közvetítik.