Tánc

Újra a Duna-menti népek táncait viszi színpadra a Duna Művészegyüttes

2023.10.05. 10:15
Ajánlom
A Duna Művészegyüttes a tavalyi, jubileumi évüket lezárva vitte színpadra A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén című előadásukat, mely a Duna-menti népek táncait mutatta be a Szent Efrém Férfikar közreműködésével. Most október 28-án láthatja újra a közönség a Nemzeti Táncszínházban.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Duna Művészegyüttes célkitűzése megalapítása óta ugyanaz:

élni a hagyománnyal, a nézők minden érzékszervére hatni, költészetet alkotni a néptáncból és szellemileg is megmozgatni a közönséget.

ADBjelmezes60-101653.jpg

Részlet a Duna Művészegyüttes A Duna balladái című előadásából (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

Az együttes 65. jubileumi évében egy különleges premierrel készült, hiszen őszi bemutatójuk a Duna menti népek táncait vitte a Nemzeti Táncszínház színpadára. A produkció címe – A Duna balladái – egyfajta romantikus költőiségre utal, de a ballada szó eredeti jelentésére, a táncra is. A Duna-menti népek táncaiból és zenéiből merítkezve énekkel és tánccal elevenednek meg a színpadon a dunai ember életérzései, a nagy folyamhoz kötődő rítusai.

ADunaballadaimasolat-101517.jpg

A Duna balladái (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

A produkció tánc- és látványbéli gazdagsága, valamint a színpadkép is egyedi és különleges, hiszen a Duna menti tájegységek táncai, valamint a hatalmas folyamot és az aköré épülő szokásrendszereket különleges tánc- és díszletelemekkel jelenítik meg a színpadon. A Duna Művészegyütteshez ezúttal is csatlakozik a Szent Efrém Férfikar, akikkel 2023. október 28-án a Nemzeti Táncszínházban lépnek ismét színpadra.

További részletek és jegyvásárlás az esemény Facebook-oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Részlet a Duna Művészegyüttes A Duna balladái című előadásából (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Tánc hír

A Dűne díszleteinek alkotói készítették a Recirquel új előadásában szereplő robotot

Együttműködik az előadóművészekkel, milliméter pontosságú mozdulatokat végez, táncol, cirkuszi rekvizitként működik, sőt fényfegyverként is funkcionál az az ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely a Walk My World immerzív produkcióhoz érkezett meg júniusban a Millenárisra.
Tánc ajánló

Kortárs tánc a Művészetek Völgyében

Július 17. és 28. között rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Kapolcs Taliándörögd, Vigántpetend hármast elfoglaló Művészetek Völgyét. A felhozatal minden művészeti ágban kimagasló, a modern tánc kedvelőit sem hagyták cserben a szervezők.
Tánc ajánló

Coco Chanel, a divatikon élete – tánckuriózum érkezik a Margitszigeti Színházba

Mario Radačovský július 11-ei látványos előadásában jazz és sanzon, pompás ruhaköltemények, dinamikus koreográfia és lírai jelenetek mesélik el annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta az öltözködést.
Tánc interjú

Oberfrank Réka: „Minden testben ott a szépség”

A Miracle egy kortárstánc-produkció, amelyben a testek és a kapcsolódások kerülnek fókuszba. Oberfrank Réka szerint a csillagos ég alatt táncolni semmihez sem fogható élmény, nagy álma válik valóra, hogy a Várkert Bazár szabadtéri színpadán mutathatják be az előadást.