Tánc

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Ismét részt vesz a magyar cirkuszszínházi társulat a Fringe Fesztiválon
2018.07.06. 12:20
Ajánlom
Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Recirquel_MyLand_51-111429.jpg

Recirquel: My Land (Fotó/Forrás: Recirquel Társulat)

Tavaly tíz év után kapott helyet újra magyar társulat az Edinburgh Fringe Fesztiválon, amelynek négyhetes programjában több mint 300 előadó és közel háromezer előadás szerepel a világ minden tájáról. A Recirquel Párizs Éjjel című produkciójával komoly szakmai és közönségsikert ért el 2017-ben; Sharon Burgess, a Fringe igazgatóságának tagja az előadó-művészet csúcsteljesítményeként jellemezte a Párizs Éjjelt , amely szerinte a legjobb újcirkusz-előadások között van, amelyet valaha a fesztiválon látott. A tavalyi átütő sikernek köszönhetően a Recirquel idén is meghívást kapott, ráadásul egy teljesen új produkciót mutat be a 2012-ben alapított magyar társulat.

A Recirquel új produkciója, a My Land az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben.

Vági Bence rendező az előadásban – amely korábbi darabja, a 2015-ben bemutatott Non Solus folytatásának tekinthető – a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvözve, a műfajok közötti határokat lebontva, a fizikai színház új irányának megteremtésére tesz kísérletet. 

Az új előadás a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek.

Vági Bence hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel.

A produkció zenei világa is a résztvevő artisták gyökereit, a szülőföldjüket idézi: a felhangzó tradicionális tatár, moldáv és ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. Ezen dallamok, valamint világzenei és liturgikus szólamok szolgáltak inspirációul Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők számára, akik a végső zenei keretet hozták létre.

Recirquel_MyLand_61-111213.jpg

Recirquel: My Land (Fotó/Forrás: Recirquel)

A My Land 2018. augusztus 1. és 28. között összesen 23 alkalommal szerepel a Fringe programjában,

a darab a fesztivál egyik legnépszerűbb helyszínén, a templomból átalakított Assembly Roxy előadótérben lesz látható.

A Müpa és az Assembly (www.assemblyfestival.com) produkciójaként létrejött előadás magyarországi premierje a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz október 16-án.

Jean-Paul Gaultier-t elkápráztatta a Recirquel előadása Párizsban

Kapcsolódó

Jean-Paul Gaultier-t elkápráztatta a Recirquel előadása Párizsban

A neves francia divattervezőt rabul ejtette a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat Müpával közös Párizs Éjjel című előadása.

Imádta a Fringe közönsége a Recirquel előadását

Imádta a Fringe közönsége a Recirquel előadását

Huszonkétszer adta elő a felújított Párizs Éjjel című előadást a Recirquel társulat a világ legnagyobb fesztiválján, a Fringe-en. A beszámolók a „jegypénztárnál hisztérikusan tolongó tömegről”, ötcsillagos értékelésről és tökéletesen megkoreografált előadásról szólnak.

Cirkusz - elefánt és sósperec nélkül

Cirkusz - elefánt és sósperec nélkül

Ha 2016 kultúrájáról beszélünk, nem lehet szó nélkül elmenni egy műfaj mellett, amit úgy hívunk: újcirkusz. Idén ugyanis - többek között a Recirquel társulatnak köszönhetően - minden eddiginél nagyobb figyelem hárult erre a színházi-cirkuszi formanyelvre, ami kétség kívül az egyik legprogresszívebben fejlődő műfaj ma.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Színház

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Klasszikus

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Vizuál

Nemecsek Ernő szobrot kapott a Füvészkertben

Már megint megfürdették nemecsek ernőt. A Pál utcai fiúk bandájának közlegényéről a Füvészkertben mintáztak szobrot.
Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Tánc magazin

Kezek és lábak nélkül – Breaktáncosok, akinek szárnyakat ad a tánc

Az ILL-ABILITIES egy montreali székhelyű tánccsoport, ami nyolc olyan kiváló breaktáncost egyesít a világ különböző tájairól, akik testi hátrányukat leküzdve kerültek az élvonalba.
Tánc lapszemle

„Az életed árán is” – Meddig feszíthetik a húrt a táncosok?

Érdekes véleménycikk jelent meg a Dance Magazine oldalán: egy elismert koreográfus arról elmélkedik, mennyire fenntartható 2019-ben az a régi szemlélet, miszerint a balett-táncosoknak „bele kell halniuk” a táncba.
Tánc lapszemle

Az előadások nyolcvan százalékát férfiak koreografálják

Habár a közelmúltban tendenciává vált – főleg a nyugati országokban – a női koreográfusok jelenlétének erősítése, még mindig nem beszélhetünk a nemek közti egyenlőségről ezen a területen – írta meg a Dancemagazine.com.
Tánc ajánló

A magyar mozikban is bemutatják a Carlos Acostáról szóló életrajzi filmet

Út a királyi operába címmel augusztus 22-től kerül a mozikba az eredetileg Yuli címet viselő alkotás, ami a havannai nyomortelepről a legnagyobb balettszínpadokig jutó balett-táncos pályáját követi nyomon. A filmet a Cirko Film forgalmazza.