Tánc

Ünnepi előadással tiszteleg Novák Tata előtt a Vígszínház

2021.12.30. 15:10
Ajánlom
2021-ben ünnepelte 90. születésnapját Novák Ferenc Tata, melyet barátok, egykori és mai táncosai kezdeményezésére január 25-én, egy gála keretében ünnepel meg a Vígszínház.

A köszöntő műsorban táncosok és zenész barátok idézik fel a Kossuth-díjas, Érdemes művész és Nemzet Művésze címmel kitüntett alkotó gazdag életművének egy-egy meghatározó pillanatát.

A Tánc, élet, varázslat...-ból nem hiányozhatnak majd azok a mozzanatok sem, melyek a művészt a Vígszínházhoz kötik.

Novák Tata ugyanis jó szívvel emlékszik vissza ezekre a munkákra:

„Számomra meghatározó esemény Pesti színházi munkánk Marton Lászlóval, Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen című rockoperájának színrevitelében. Közösen alakítottuk ki azt a jel és mozgásrendszert, amely egy népballada a színház és a rock zene első találkozásából született.

Itt mindenki részt vett az alkotó munkában. Amikor Nancyban játszották, a kritikusok megírták, a magyar színház a saját kultúrájából talált ki valami különlegeset….”

Az estet Novák Eszter rendezi, a műsorvezető Novák Péter, a zenei kíséretet Vavrinecz András és barátai biztosítják majd.

További információ az alábbi oldalon érhető el.

Fejléckép: Novák Ferenc Tata (fotó: Kaszner Nikolett / Nemzeti Táncszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.