Tánc

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

2018.08.17. 12:30
Ajánlom
A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.

Tíz év után tavaly kapott helyet újra magyar társulat az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe Festivalon, amelynek négyhetes programjában közel négyezer előadás szerepel a világ minden tájáról. A Recirquel Párizs Éjjel című produkciójával komoly szakmai elismerést ért el 2017-ben, a tavalyi sikernek köszönhetően a társulat idén is meghívást kapott, ráadásul egy teljesen új előadást vitt a Fringe-re. A Recirquel új produkciója, a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző My Land az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba. Ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek.

Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót.

Recirquel_MyLand_6-111211.jpg

Recirquel: My Land (Fotó/Forrás: Recirquel)

A My Land világpremierje augusztus 1-jén volt az Edinburgh Fringe Festivalon, a produkciót a híradások szerint a kezdetektől hatalmas érdeklődés kíséri: folyamatos telt házzal fut. „Tavaly is nagyon szerettek minket a Fringe-en, de a My Land idei fogadtatása minden előzetes várakozásunka felülmúlja” – mondta Vági Bence. A fesztiválon több ezer kulturális produkciót értékelnek,

a Recirquel darabja pedig jelenleg öt ötcsillagos és egy négycsillagos kritikát begyűjtve a Fringe legjobb előadásai közül az első, a teljes Edinburgh-i fesztivál tekintetében pedig a második helyen áll az összesítő ranglistán.

A kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző My Land augusztus 26-ig látható Edinburgh-ben, magyarországi bemutatója októberben lesz a CAFe Budapest keretében.

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Kapcsolódó

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.