Az előadás a XIX. század végére, A hattyúk tava születésének korába vezet vissza. De míg a klasszikus balettműben a hattyúlét a rabság metaforája – az előadásban a szabadságé, megváltódásé, „a jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött”.
A palota és a tó romantikus képei helyett egy elmegyógyintézet zárt, szorongató tere fogad minket. Itt él Odette, aki képzeletében hattyúkirálynőként jár bálban, palotában, múltja és sosemvolt jövője között.
Bár teste fogva van, fantáziája nem engedelmeskedik sem a falaknak, sem a kényszerzubbonynak.
A fehér ruhák hosszú, megkötött ujjai egyszerre idéznek szárnyakat és bilincseket: mintha a szereplők egyetlen pillanatra rekedtek volna ember és hattyú, valóság és látomás között.
Juronics Tamás olvasatában a jól ismert szereplők kettős életet kapnak. Siegfried nem mesebeli herceg, hanem fiatal orvos, aki az erőszak helyett a türelemben és az emberségben hisz. Rothbart professzor nem pusztán démoni hatalom, hanem a kor gyógyító szándékaiba csomagolt kegyetlenség megtestesítője: gyógyszerekkel, lekötözéssel, hideg vizes kezelésekkel próbál rendet tenni ott, ahol talán épp a rend kényszere okozza a legnagyobb pusztítást. Odile, a fekete ruhás rivális pedig nem egyszerűen külső ellenfélként érkezik. Ahogy a történet rétegei lassan megnyílnak, a néző egyre inkább érzi: a valódi küzdelem Odette belső világában zajlik.
Jelenet a Fekete hattyúból (Fotó/Forrás: Margitszigeti Színház)
Ettől válik a Fekete hattyú valódi balett-thrillerré. Nem a hangos hatásvadászat, hanem a fokozatosan sűrűsödő feszültség viszi előre. Ki kicsoda ebben a zárt intézetben? Hol kezdődik a gyógyítás, és hol a bántalmazás? Mi az, ami megtörtént, és mi az, amit már csak Odette lát? A darab ahelyett, hogy lemondana A hattyúk tava klasszikus szépségéről, más fényt vet rá.
A hattyúlét itt nem az átkot és a rabságot testesíti meg, hanem a menekülést, a belső szabadságot
és annak a végső helynek a jelképét, ahová a megsebzett lélek még el tud repülni.
Csajkovszkij zenéje ebben az értelmezésben is elementáris erővel szólal meg, de a Szegedi Kortárs Balett mozgásnyelve új idegrendszert ad neki. A színpadon a test beszél: vágyódásról, ellenállásról, rettegésről és arról a törékeny pillanatról, amikor a fájdalomból egyszer csak képzelet lesz. A vetítések, a fények és Bianca Imelda Jeremias jelmezei együtt teremtik meg azt a nyugtalan szépségű világot, amelyben a kórterem ridegsége és a hallucinációk meséje folyamatosan egymásba csúszik.
A Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyúja nem illusztrálja a klasszikust, hanem újra kérdez róla.
Mit jelent szabadnak lenni, ha a test fogságban van? Lehet-e a képzelet menedék, vagy már maga is csapda?
És mi történik akkor, amikor a fehér és a fekete hattyú nem két külön alak, hanem ugyanannak a léleknek két, egymással harcoló oldala?
Augusztus 26-án a Margitszigeten egy érzéki, sötét és mélyen emberi előadás várja a nézőket: Csajkovszkij zenéjével, Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett szenvedélyes, pontos és megrendítő előadásában. A produkciót 16 éven felülieknek ajánlják.
A Fekete hattyúról itt érhető el további információ. >>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Jelenet a Fekete hattyúból (forrás: Margitszigeti Színház)
hírlevél
