Tánc

Varidance: Variációk

2011.06.06. 14:40
Ajánlom
Június 11-én ismét látható Vári Bertalan Társulatának produkciója a Nemzeti Táncszínházban. Legyen a vendégünk!

Vári Bertalan nem a megszokások rabja. Vált, ha úgy érzi, kapcsolnia kell egy magasabb sebességfokozatba. Kiváló mesterek tanítványa, rangos együttesek tagja, Harangozó-díjas táncos, koreográfus - így ismertük meg a nevét. Aztán többedmagával társulatot alapított, egész estés, sikeres produkciókat állított színpadra - ekkor ismertük meg önálló művészi alkotóerejét.

Most új, saját társulatával mutatkozik be: velük lép a rivaldafénybe, hogy az újabb korszak kezdetét az előző időszak legsikeresebb koreográfiáiból válogatott táncesttel ünnepeljék meg. A Varidance tehetséges, hivatása iránt elkötelezett, kiválóan képzett csapatának Variációk című műsorát a Nemzeti Táncszínház közönsége láthatja először.

A Varidance a rendkívül sokszínű magyar kultúrkincsből merít; a tradicionális néptánc elemeket különböző táncstílusokkal (többek közt a sztepp, hiphop, kortárs) és más műfajokkal (mint a cirkusz, színház, film) ötvözi és modern, egyedi stílussá varázsolja.

Kérdésünk: Melyik együttes művészeti vezetője volt Vári Bertalan?

A helyesen válaszolók közül hárman tekinthetik meg partnerükkel a Fidelio vendégeként az előadást.

2011. június 11. 19:00 - Nemzeti Táncszínház

Variációk - Varidance

A produkcióban közreműködnek: Hahn Jusztina, Jaklics Liliána, Jászka Erika, Kutas Eszter Anna, Papp Éva, Urbán Szabó Nikolett, Hernicz Albert, Karádi Zsolt, Kárpát Attila, Kovács Dénes, Széchenyi Krisztián, Vári Bertalan; vendégművészként Bernáth Imre

Jelmez: Zelenka Nóra

Díszlet: Szabolcs János

Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Vári Bertalan

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.
Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.