- Új szerepkört kaptál az előadásban.

- Változott a szerepem. Elsősorban azért, mert Marozsán Erika játssza a főszerepet a felújításban és én lettem a partnere. A Cabaret-ban sikeresen dolgozott együtt Yvette és Erika, vagy mondhatom úgy, hogy sikeresen dolgoztunk együtt, és egy újabb lehetőséget kerestünk a közös munkára. A Bál bemutatóján Zarlóczai Gizella alakította a főszerepet és Gantner Pityi volt a partnere, az ő szerepüket vettük át. Annak idején Ettore Scola Bál című filmjének táncszínpadra illő szituációja ihlette a koreográfiát, hogy egy bálteremben, majd egy éjszakai tengerparton hét különböző pár, tizennégyféle személyiség találkozik, keresik egymást. Így a koncepció nem változik a felújításban sem.

- Őt nem kell visszavezetni, mert ő egy csodálatos táncos. Még lehet, hogy ő vezet vissza engem, mert sokkal aktívabb, én már néha ellustulok. De van egy érdekessége a mi közös munkánknak a balettintézeti múlton túl is. A balett-tanulmányaim befejezése és egy rövid, másfél éves társulati tagság után, sőt még az után is, hogy titkárként, agyagbeszerzőként, ácsként és sok egyéb állásban dolgoztam, mikor visszakeveredtem a táncszakmába, a Közép-Európa Táncszínházban dolgoztam. És egy alkalommal a Közép-Európa Táncszínház adta a tánckart egy előadáshoz, Fehérváron, ha jól emlékszem a Csókos asszonyban táncoltunk és ebben az operettben, még főiskolásként az Erika volt a címszereplő, keringőztünk. Ez volt az első színpadi találkozásunk. Ismertük egymást valamennyire az iskolában, de a korkülönbség miatt ott nem barátkoztunk különösebben. Így az első táncunk egy operettben esett meg.

- Új szereped van az előadásban, sok szerepet új táncos vesz át a hajdani bemutatóhoz képest. Felújításnak vagy új bemutatónak éled meg ezt a próbafolyamatot? Mennyiben segítenek vagy zavarnak az előadásról őrzött emlékek a felkészülésben?

- Nem olyan, mint egy új bemutató. Bár most, amikor beszélgetünk még nem teljesen alakult ki, hogy ez a két ember, milyen viszonyban van, van-e közös múltjuk, vagy csak a bálteremben találkoztak először. Erika most jött vissza New Yorkból, eddig a koreográfiát gyakoroltuk. Ebben az új szerepben is megmaradt valamennyi az előző karakteremből.

- A karakterek kialakítása, ennek a férfi-női párosnak a viszonya mennyiben rajtatok, előadókon, és mennyiben Bozsik Yvette elképzelésein múlik?

- Yvette látja egyben az egészet, mind a hét pár viszonyát, szerepét az előadásban, így elsősorban ő tesz javaslatokat, hogy milyen irányban haladjunk. Mivel a 2004-es bemutatón valamivel idősebb kollégák táncolták ezeket a szerepeket, ezért akkor ennek a párosnak a viszonyában több volt a szentimentalitás, a nosztalgia, más megéltsége volt a kettősnek, mint a mi esetünkben.

- Miért vettétek elő újra ezt a koreográfiát?

- Praktikus oka van. Felújításra nyertünk pályázati pénzt, az viszont, hogy pont ezt a darabot vettük elő, az Erikával való találkozásnak köszönhető, mert jól illik hozzá a Bál főszerepének asszonyfigurája.

- Bozsik Yvette rendezéseinek rendszerint te vagy a díszlet és látványtervezője, úgy tudom magában a díszletépítésben, elkészítésben is főszerepet vállalsz. Változik valamiben a Bál színpadképe?

- Nem változtattunk. Pető Józseffel dolgoztam már az eredeti bemutató idején is a díszleten, Jóska fénytervező, a Katona József Színház fővilágosítója, Yvette-tel azt hiszem régebben dolgozik, mint én. A felújításra a díszletet is felújítottam, újra lefestettem a színes székeket, amit azóta már több más előadásunkban is használtunk. Minap egy romkocsmában voltam, és teljesen olyan érzésem volt, mintha egy Bál-próbára érkeztem volna. De a székfestéssel már elkészültem, szerencsére nem olyan feszített ez a próbafolyamat, mint a Létramesék című előadásunké volt. Ott amikor, míg a többiek táncoltak én a létrákat fúrtam és mázoltam. Azután van egy hatalmas lépcső is az előadásban, innen érkeznek az első részben a táncosok a bálterembe, ez a szerkezet Yvette kertjében pihent, erre is ráfért a renoválás. Szívesen foglalkozom a díszlettel, a kézműves munkával, ha van rá idő.

- Sokszor nyilatkoztad, hogy nem szeretnél koreografálni. Ehhez továbbra is tartod magad? Hogyan képzeled el a jövőt?

- Nekem nincsenek vízióim. Hívnak néha, hogy koreografáljak egy-egy készülő rendezésben, de nem vállalom. Se magam nem készítek koreográfiákat. Kis túlzással elmondhatom, hogy nekem még életemben egy lépés nem jutott eszembe. A táncos szakma, a pályám egy dologban kényeztetett engem, hogy mindig nagyon tehetséges, felkészült művészekkel, szakemberekkel dolgozhattam, akiket ügyesebbnek tartottam, mint rendezőt vagy koreográfust magamnál. Úgy vagyok vele, hogy akkor én minek kezdjek el bohóckodni. Nem látom értelmét, hogy mindenki kis táncmester meg koreográfus legyen, nekem nincsenek ilyen vágyaim. Ha belegondolok igazán semmihez sem értek, nem vagyok se színész, se balett táncos, aminek tanultam, nem vagyok se jó asztalos, se profi ács. A közös munkában, gondolkodásban, a próbafolyamat során viszont megtalálom magam, asszociációk sora, összefüggések és fordulatok tolulnak fel bennem, határozott véleményem van, kiabálok és dolgozok. Yvettel való közös munkában nincs nagy demokrácia, de mindig érdemben tudunk beszélni, külön is tudunk egyeztetni. A jövővel kapcsolatban pedig egy dolog bánt igazán, hogy nem a fájó ízületeim, az öregedés fog a befejezésre rábírni, hanem a kilátástalanság, hogy nincs szükség, igény a munkánkra. Sötéten látom a jövőt.