VIOLET (Fotó/Forrás: Chris Van der Burght)
A produkció impulzív, akár egy house party, a lüktető elektronikus zene, az élő dob- és a gitáreffektek a táncosokkal együtt élnek. Az előadás 2011-ben született, a japán cunami és az arab tavasz ihlette, a természet ereje végigsöpör a színpadon. Drogos trip, transzállapot, kerengő tánc, dervisek nélkül, gitártorzítóval.
A cím a színskála utolsó látható elemét jelöli: „Az ibolya az utolsó szín a színskálán az ultraibolya, vagyis az ismeretlen, az észlelhetetlen előtt. Tetszik ez a kép. Plusz tök jó rock zenekar név is lenne. És egy kicsit így érezzük magunkat: mintha egy hardcore rock koncertet adnánk, nem egy táncelőadást” - írja előadásáról Meg Stuart.
A koreográfus kísérletező frissességgel tölti meg produkciót, meditatív pulzálást olt az absztrakt táncba; olyan előadást hozott létre, ami a fekete lyuk erejével húz magába. Az előadásnak legalább olyan fontos és szerves része a zene, mint a tánc. Brendan Dougherty élő dobjátéka és elektronikus taktusai betöltik a teret, amelyben a táncosok, mint megannyi szélerőmű, végzik repetitív mozgásukat. Egyre több energiát visznek mozdulataikba, fokozatosan visznek el a katarzisig, az elementáris élményig.
A szereplők fizikailag ugyan soha nem érintkeznek egymással, mégis megbonthatatlan egységet képeznek, és a megfeszített koreográfia egészen új világot rajzol ki a magyar közönségnek.
„Brendan Dougherty, a zeneszerző a színpadon ül dobfelszerelése mögött és tömör falat képez elektronikus és ütős hangokból, amelyen az öt táncos keresztültöri magát, időnként kínkeservvel, máskor őrjöngve. Egyszerre riasztó, felszabadító és szívet tépő érzés nézőnek és táncosnak egyaránt. Mint Stuart munkáinál általában, nem lehet kívül maradni” - írja az előadásról a The Bulletin kritikusa, Oonagh Duckworth.
Meg Stuart merész felfedező, karizmatikus karakter, akihez vonzódnak a kalandra vágyók. Minden munkája más típusú kihívás, melyekben egyre több kockázatot vállal. Előadásaiban egyszerre használja a kortárs tánc eszközeit, improvizációt és teatralitást. A végeredmény pedig lehet humoros és letisztult, komoly és bonyolult, vagy mind a négy egyszerre. Előadásai olyan konstrukciók, amelyeknek minden részletét mesterfokon munkálja ki és illeszti össze, hogy egy soha nem látott, harmonikus egésszé olvadhassanak össze.
VIOLET (Fotó/Forrás: Tine DECLERCK)
Bár a koreográfust Bessie-díjjal is jutalmazták, a kortárs tánc egyik sarokköveként emlegetik szerte a világon, Magyarországon még sosem járt. Most egy itthon is ismert és elismert művész is fellép előadásában: egyik táncosa, Marcio Canabarro, a Hód Adrienn koreográfiák (Pirkad, A halandóság feltételei, Ahogy azt az apám elképzelte, Grace) állandó előadója. Canabarro Molnár Csabával közösen készített előadása, a Tropical Escape tavaly Lábán Rudolf-díjat nyert.
Kapcsolódó
Nem engedi, hogy elkényelmesedj
Marcio Canabarro része volt az egyik legfontosabb brazil tánctársulatnak, de 2011 óta a Hodworksben is táncol – itt találkozott Molnár Csabával is, akivel együtt kezdtek el dolgozni a Tropical Escape című Lábán-díjas produkción is. Ősszel pedig ő lesz az egyik táncosa a nemzetközi hírű koreográfus, Meg Stuart szenzációsnak ígérkező VIOLET című előadásának a Trafóban. Mit gondol a magyar táncosok sajátosságának? Milyen a brazil kortárs tánc színtér? Milyen irányba mennek tovább? Erről és még sok másról beszélgettünk a táncos-koreográfus-jelmeztervezővel.
hírlevél
