Tánc

Világhírű balettművészek részvételével ünnepli Kálmán Imrét a Budapesti Operettszínház

2022.09.09. 14:20
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsort rendez Kálmán Imre születésének 140. évfordulójának apropóján. Az előadás két alkalommal lesz látható, az első este, szeptember 10. ráadásul jótékony célt is szolgál: a gála bevételét az Együtt az Autistákért Alapítvány részére ajánlja fel a teátrum.

Az idén 100 éves intézmény Te rongyos élet című gálájával indul az évad az Operettszínházban, melyen tiszteletét teszi a drezdai Semperoper prímabalerinája, Courtney Richardson, valamint hazánk egyik legismertebb balettművésze, Simon István is. Kettejük duettjében elevenedik meg Kálmán Imre életének egy fontos momentuma.

Richardson fellépése egyben tánctörténeti pillanat is, ugyanis az amerikai származású balettművész, aki egy speciális terület, a posztklasszika egyik legkiválóbb nemzetközi képviselője, szeptember 10-én lép először magyar közönség elé.

„Izgatottan várom, hogy Budapestre látogassak. A barátaimtól sokat hallottam a város nyüzsgő kulturális életéről, a nagyszerű éttermekről és a gyógyhatású termálfürdőkről” – mondta a balerina, aki rövid ittléte alatt igyekszik minél többet felfedezni a fővárosból. Fellépését egyben nagynénje, Cindy emlékének is ajánlja, aki segítette a művészt karrierje elindításában.

lg-kolozsvari_magyar_napok0-141547.jpg

A Budapesti Operettszínház társulata a Kolozsvári Magyar Napokon (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

A gálát Homonnay Zsolt rendezi, aki maga is színpadra lép az este folyamán. Az előadáson Dézsy Szabó Gábor és Kiss-Balbinát Ádám közreműködésével a társulat megidézi Kálmán Imre alakját, valamint részletek hangzanak el a szerző legismertebb műveiből, többek között a Marica grófnőből, A bajadérból, a Csárdáskirálynőből és a Cirkuszhercegnőből.

A Te rongyos élet két alkalommal, szeptember 10-én és 11-én lesz látható a Budapesti Operettszínházban, az est közreműködői: Bojtos Luca, Bordás Barbara, Fischl Mónika, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Erdős Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Langer Soma és Vadász Zsolt.

További információ és jegyvásárlás a Budapesti Operettszínház honlapján érhető el.

Fejléckép: Courtney Richardson (fotó: Costin Radu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Örök értékek kortárs megfogalmazásban – a Feledi Project előadása a Liszt Ünnepen

Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
Tánc ajánló

Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes

Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását a Duna Művészegyüttes, a produkciót szeptember 21-én 19 órától a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
Tánc interjú

Ónodi Béla: Nem unatkoztak, nem is fognak unatkozni a néptáncosok!

Ónodi Béla, a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc szakirányának vezetője a a néptáncpedagógus és a néptáncművész szakirány hallgatóinak és oktatóinak nyár elfoglaltságairól mesélt.
Tánc hír

Aranyéremmel díjazták Andrea P. Merlo végzős hallgatókról készített fotósorozatát Párizsban

Andrea Paolini Merlo „Movements” fotósorozata a PX3 2023 – Prix De La Photographie Paris fotóversenyen nyert aranyérmet. A sorozatot a Fine Art/People kategóriában sorolták a legjobbak közé 2023-ban.
Tánc gyász

Elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója

Szeptember 4-én este, életének 82. évében elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, artistaművész, Jászai Mari- Ezüst Bohóc-díjas és Érdemes Művész – tette közzé a szomorú hírt az intézmény.