Tánc

Vincze mégis marad

2010.02.11. 13:20
Ajánlom
Balikó Tamás 2010. január 29-i hatállyal visszavonta Vincze Balázs balett-tagozatvezetői megbízatását. A Pécsi Nemzeti Színház igazgatója azonban a napokban megsemmisítette a döntést.

Ahogyan hírt adtunk róla, Balikó Tamás a Pécsi Balett művészeti vezetőjének Kováts Tibort - az EKF évében Kováts nemzetközi kapcsolataira és üzleti tapasztalataira hivatkozva - nevezte ki, Vinczének pedig a pedig kiemelt fizetéssel a társulat tagjaként, illetve művészeti tanácsadóként kínált munkát. A nemrégiben Prima-díjjal kitüntetett, a Pécsi Balettnél 2005. augusztus 1-től dolgozó Vincze Balázs a sajtónak eljuttatott nyilatkozatában kifejtette, hogy 2011. július 31-ig szóló vezetői kinevezésének visszavonása, Balikó állításaival ellentétben. nem közös megegyezéssel történt, és nem folytatja az együttesnél a jövőben művészeti tanácsadóként pályáját. Vincze az ügyet bíróság elé kívánta vinni. A döntés ellen tiltakozott az önkormányzat kulturális bizottsága is.

Balikó visszavonta döntését, így a Pécsi Balett művészeti vezetését ismét (még mindig) Vincze Balázs látja el, aki hivatalos értesítést erről még nem kapott.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Klasszikus

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.