Tánc

Vízalatti balett szemlélteti, milyen depresszióval élni

2018.01.23. 11:49
Ajánlom
A Royal Balett szólótáncosa, Francesca Hayward alámerült, hogy felhívja a figyelmet egy fontos ügyre.

A Sink Or Swim című víz alatti etűdöt a Royal Ballet feltörekvő fiatal alkotói készítették: a mozgásanyagot Charlotte Edmonds koreografálta Matt Dunkley zenéjére, a filmet pedig Louis-Jack rendezte.

Ez az első alkalom, amikor víz alatt filmeznek egy balett-táncost.

A koreográfus Charlotte Edmonds elárulta, táncosi karrierje során ő is átesett a depresszió bizonyos fázisain: „Gyerekként belecsöppenni a kemény balett-képzésbe, majd még szintén fiatalon elkezdeni a karriert – mindez nagy nyomást helyez a táncosokra.

Egy sportolóhoz hasonlóan a táncosokban kialakul egy nagyon erős önreflexió: kritikus leszel önmagaddal szemben, mivel mindig törekszel a legjobbat nyújtani. A balettképzés során én is átestem olyan fázisokon, amikor azt éreztem, ennél lejjebb már nem süllyedhetek. 

Ez persze kihatott az önbizalmamra és a teljesítményemre is. Végig csendben szenvedtem, és soha nem volt kellő bátorságom ahhoz, hogy beszéljek másoknak a mentális állapotomról” - árulta el.

Hozzátette: „Ez az oka, hogy szenvedélyesen hittem ebben az alkotófolyamatban. Úgy érzem, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad szégyellni bevallani a környezetednek, ha egyedül nem tudod felemelni a fejed a víz alól”.

A koreográfus Ian Cumberland munkáiból inspirálódott, aki egy tetőtől talpig felöltözött férfit filmezett víz alatt. „Ha voltál már ruhástól vízben, tudod, mennyire nehéz így a mozgás. Minden egyes mozdulat plusz erőfeszítést igényel. Én ezt bele szerettem volna koreografálni a táncba is, hogy a néző érezze a közegellenállást a mozdulatokon” - mondta. Az alkotók célja, hogy a film láttán eszmecsere induljon a mentális betegségek kapcsán.

(via: Royal Opera House)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Színház

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Klasszikus

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Vizuál

Nemecsek Ernő szobrot kapott a Füvészkertben

Már megint megfürdették nemecsek ernőt. A Pál utcai fiúk bandájának közlegényéről a Füvészkertben mintáztak szobrot.
Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Tánc magazin

Kezek és lábak nélkül – Breaktáncosok, akinek szárnyakat ad a tánc

Az ILL-ABILITIES egy montreali székhelyű tánccsoport, ami nyolc olyan kiváló breaktáncost egyesít a világ különböző tájairól, akik testi hátrányukat leküzdve kerültek az élvonalba.
Tánc lapszemle

„Az életed árán is” – Meddig feszíthetik a húrt a táncosok?

Érdekes véleménycikk jelent meg a Dance Magazine oldalán: egy elismert koreográfus arról elmélkedik, mennyire fenntartható 2019-ben az a régi szemlélet, miszerint a balett-táncosoknak „bele kell halniuk” a táncba.
Tánc lapszemle

Az előadások nyolcvan százalékát férfiak koreografálják

Habár a közelmúltban tendenciává vált – főleg a nyugati országokban – a női koreográfusok jelenlétének erősítése, még mindig nem beszélhetünk a nemek közti egyenlőségről ezen a területen – írta meg a Dancemagazine.com.
Tánc ajánló

A magyar mozikban is bemutatják a Carlos Acostáról szóló életrajzi filmet

Út a királyi operába címmel augusztus 22-től kerül a mozikba az eredetileg Yuli címet viselő alkotás, ami a havannai nyomortelepről a legnagyobb balettszínpadokig jutó balett-táncos pályáját követi nyomon. A filmet a Cirko Film forgalmazza.