A budai játszóhelyen május 4-én mutatja be új produkcióját Gergye Krisztián Társulata. Az kortárs tánc-opera az A. E. Bizottság dalainak felhasználásával létrejövő egész estés színpadi mű. Az összművészeti előadás az amorális közéleti viszonyokat boncolgatja a zene és a tánc nyelvén. A darab rendező-koreográfusa Gergye Krisztián. Az ősbemutatóról a Bizottság tánczenekar egyik alapítójával, Wahorn Andrással beszélgettünk.

- Első hallásra nekem bizarr ötletnek tűnt, hogy kortárs tánc-opera készül a Bizottság nyomán. Jobban belegondolva, valószínűnek látszik, hogy Gergye Krisztián művészi nyughatatlansága és a Bizottság zenéinek zsigeri hatása tapintható feszültséget eredményez majd a színpadon. Neked mi volt az első reakciód, amikor Krisztián megkeresett az elképzeléssel?

- Sok minden átfutott az agyamon, merthogy mindig is személyes ügyemnek tekintettem azt, ami a Bizottsággal történik. Úgyhogy automatikusan arra gondoltam, hogy akkor én ezt meg azt fogom ebben a darabban csinálni. Aztán rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség és egész egyszerűen kivitelezhetetlen is. Az már régóta kiderült, hogy amit mi létrehoztunk, az egészen másképp maradt meg az emberekben, tehát ilyen értelemben nekem ehhez a készülő darabhoz semmi közöm nincsen. Illetve véleményem lehet, amennyiben megkérdeznek róla. Azonban az, hogy Gergye Krisztián mit gondol a Bizottságról, az teljes mértékben az ő dolga.

- Ezek szerint te már többet tudsz, mint én. Amikor mi beszéltünk erről a kezdeményezésről, még nem voltak konkrétumok. Ilyen módon nem tudtam mást tenni, mint az ötlet nyomán teljesen szabad kezet adni, hiszen akkor még csak körvonalazódott, hogy mi lesz ebből. Ennek a darabnak nyilvánvalóan csak áttételesen van köze a Bizottsághoz, tehát ez a mű nem minket ábrázol, ugyanis mi magunk nem is veszünk részt benne. Ez a produkció azt meséli el, ami Gergye Krisztiánban ragadt meg abból, amit mi képviseltünk.

- Erről a darab rendező-koreográfusa azt mondja, hogy ami a Bizottság-életműben megjelent, az egy olyan kulturális referencia - mondhatni: közkincs -, ami ma is tökéletesen érvényes. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a Bizottság-életérzés sokunk számára a mérhetetlen szabadságfokot jelentette. Önmagáért beszél, ha egy fiatal művész számára ez most ennyire megszólító, nem?

- Azt kell, hogy mondjam erre, ami a Sírba visztek Bizottság-kiállítás (2011 őszén rendezték meg a Műcsarnokban, a szerk.) kapcsán is eszembe jutott: hogyha most aktuális az, amit mi annak idején megjelenítettünk, akkor bizonyára nem véletlenül van így. A Bizottságban, ahogy te is mondtad, az egyetlen kapaszkodó az, hogy a szabadságról szól. Valószínűnek tartom, hogy ez most is egy fontos kérdés. Nemes egyszerűséggel azt is ki lehetne jelenteni, hogy akkor is diktatúra volt, most is az van, és ilyenkor a szabadság központi kérdéssé válik.

- ... azért ezen lehet finomítani, merthogy ahogyan a szürkének is vannak árnyalatai...

- Persze, hogy lehet, meg muszáj is ezen árnyalni. A mostani helyzet egészen más, mint volt annak idején, de ez is diktatúra. Illetve másként fogalmazok: ismét aktuálissá vált a diktatúra-szabadság kérdése, az, hogy ki lehet-e mondani dolgokat, mit lehet a művészetnek és mit nem, egyáltalán mit tekintünk művészetnek és mit nem és a többi. Persze, hogy egy egészen más diktatúra a mostani, nehéz is összehasonlítani. Azonban az, hogy a hatalom szemérmetlenül kijelenti, hogy szerintük mi a támogatandó és mi az, ami nem, ebben hasonlít arra a korra, amikor mi azt mondtuk, hogy márpedig minden a miénk, még a vörös csillag is, és azt csinálunk, amit akarunk. Csak gondoltuk, persze, miközben nem tehettük azt, amit szerettünk volna, de úgy viselkedtünk, mintha azt csinálhatnánk, amit csak akarunk...

- Mondhatjuk, hogy a jelenlegi (amorális) helyzetre adott művészi válasz ez a darab?

- Ezzel így nem értek egyet, vagy másként mondom, ami most történik, annak így kell lennie. A fiatalnak pedig az a dolga, hogy ne érezze magát jól. Annak idején tulajdonképpen az volt a jó, hogy rossz volt. Tudod mit, Krisztiánéknak is az a jó, hogy most rossz, mert hogyha hatalmas támogatásokat kapnának az államtól, lehet, hogy a kutya nem figyelne oda rájuk. Senkit nem érdekelt hat-hét évvel ezelőtt a független társulatok sorsa, mert nyugodtan csinálhatták azt, amit akartak. Azzal viszont, hogy most ilyen helyzet van, egyre érdekesebbek az előadások, az emberek összejönnek, nem is elsősorban a darabok miatt, hanem azért, hogy együtt legyenek azok, akik tudják, hogy ők másként gondolkodnak. Tehát ez jó, ugye? A rossz értelmet ad az életnek, mert lehet miért küzdeni. Tehát hálásak lehetnek a fiatalok, hogy szar a helyzet. (nevet) Annak idején, amikor azt mondta Aczél György, hogy nekik köszönhetjük azt, hogy ilyen jó művészek vagyunk, mert teher alatt nő a pálma, akkor arra gondoltam, bárcsak akasztanák fel ezt a cinikus gazembert, hogy ilyet mond, de igaza volt.

- Annyira szerencsére nem reménytelenül súlyos a helyzet, mert létre tud jönni ez az előadás. Gondoltad volna, hogy egyszer a Bizottság-életműből opera készül?

- Nemcsak, hogy gondoltam volna, de el is képzeltem! Amennyiben annak idején nem veszünk össze, akkor valószínűleg a művészi kifejezéseknek egyre szélesebb tárházát alkalmaztuk volna. Akkoriban azt hittem, hogy a Bizottságnak sosem lesz vége, és tulajdonképpen egy intézménnyé válik, amelyik a művészetek minden műfaját alkalmazza majd. Azt képzeltem, hogy nemcsak mi négyen, nyolcan, hanem amennyiben még csatlakoznak mellénk mások, mint egy nagy művészeti egyesülés gigantikus előadásokkal, multimédia show-kkal - ha lett volna akkor ilyen - szórakoztatjuk majd a világ közönségét. Ez akkor nem történhetett meg, így most őszintén örülök, mert mégiscsak megvalósul helyette valami egészen más, aminek feltűnik a sarkában, hogy a Bizottság nyomán készült.

"opera amorale" - jégkrémbalett est egy elvonásban
egy amorális opera a(e) Bizottság nyomában
2013. május 4-5. 20:00 - Átrium Film-Színház