Tánc

Zombi Erectus, avagy Darwin esete az élőholtakkal

2015.12.13. 11:58
Ajánlom
Fehér Ferenc legújabb koreográfiája, a Helló, Zombi! izgalmas és fájó látlelet társadalmunk működésmódjáról, a kiüresedés és az élőhalott-lét stációiról. De nem pusztán tükör, hanem egyszersmind perspektíva, amelynek tétje nem más, mint a kilépés lehetőségének és lehetetlenségének kettős imperatívusza. KRITKA

A halál ténye egyszerre elfedett és előtérben lévő jelensége a kortárs kultúrának. Amíg a hétköznapiság elrejti az élet végének integráns elemét, láthatatlanná teszi, hogy ne kelljen szembesülnünk önnön mulandóságunkkal, addig a filmipar egyre ontja magából az akció- és horrorfilmeket, amelyekben a voyeur biztonsági pozíciójából szembesülhetünk gyilkosságok és élőholtak tucatjaival. Fehér Ferenc új darabjának kérdésfelvetése jól látható módon reflektál a halál e kettős létmódjára és kultúrában elfoglalt szerepére.

Helló, Zombi!

Helló, Zombi! (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Fehér kellően öntörvényű és a nietzschei értelemben dionüszoszi alkotó, akinek darabjaiban nem pusztán egy egészen sajátos, a kortárs tánc referenciáit felülíró táncnyelv jelenik meg, hanem egy olyan individuális gondolkodásmód is, amely nagyfokú személyessége által pillanatok alatt képes megszólítani a befogadót. Nincs ez másként a Helló, Zombiban sem, amely ugyan nem szólódarabja, hiszen Czap Gábor és Szitás Balázs is társalkotóként és táncosként szerepelnek, ezzel együtt nehéz nem észrevenni, hogy a színpadi jelenlét valamilyen formában mégis kiemeli Fehért a többiek közül.

Három egymáson, egymás mellett fekvő test nyitánya adja a felütését. Három, amely mégis egy, együtt mozogva, időnként szétválva majd újra egymáshoz visszatérve. Már a fekvésnek és a földön csúszásnak is erősen szimbolikus értelme van, amely a darab következő pontján válik igazán tisztává. A földön csúszó (rabruhás?) zombi-alakok ugyanis lassan, bizonytalanul, akár a járni tanuló kisgyermekek, felállnak. Ekkor válik igazán megérthetővé, hogy ami szemünk elé tárul, az egyfajta fejlődéstörténet. A darwini fajok eredetének új, imaginárius lépcsőfoka. Ez tettenérhető a két lábra állás, a felegyenesedés gesztusában, a mozgás eredendő töredezettségének fluidabbá válásában is. Kortárs Robinson Crusoeként a három zombi bejárja, belakja a teret, otthonosságot teremtve ezáltal önmaguk számára. De nem pusztán mozgásuk válik emberszerűvé, hanem egyszersmind olyan szocializációs gesztusok is megfogalmazódnak, amelyek még intenzívebbé teszik a néző számára ezen humanizáció értelmét, jelentőségét.

Helló, Zombi!

Helló, Zombi! (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

A kissé ugyan még esetleg, egymással lefolytatott páros táncok összeölelkezésében egyre inkább önmagunkra ismerhetünk. Ezen tükör-szerkezet pedig kötelező érvényű kérdések sokaságával szembesíti a befogadót.

Vajon mi is hasonlatosak vagyunk e zombi-lét életviteléhez? Tudunk pusztán nézőknek maradni ebben a kíméletlen térben, vagy be kell hogy lássuk, hogy szimbolikus értelemben e modern társadalom sokszor az élőhalottság attribútumait rendeli az abban élők mindennapjaihoz? És ha ez így van, milyen menekülési lehetőségeink vannak?

Fehér koreográfiájának legerősebb szála minden bizonnyal épp ezen kérdések tiszta, pontos feltevésében rejlik, amelyeket nem pusztán önmaga számára tesz tapinthatóvá, hanem ezzel párhuzamosan a befogadói magatartás integráns részévé is avatja. Teszi mindezt úgy, hogy nem válik didaktikussá, sem megmondó-emberré. Mintha a szókratészi bábáskodó módszer táncnyelvre való transzformációja tárulna szemünk elé, amely nem kész válaszokat sulykol a nézőbe, hanem engedi, hogy a kérdések mentén a válaszaink önmagunkban bontakozzanak ki.

Helló, Zombi!

Helló, Zombi! (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

A darab egyik legszebb etüdszerű jelenete a “zombik” lemezteledésének pillanata, amikor ruháikat eldobva tiszta testekként állnak és mozognak előttünk. Ez maga a felszabadultság pillanata, a valódi őszinteség, az álarctól való megfosztottság momentuma. Talán itt válik az élőhalott-lét leginkább emberivé mind a gesztusok, mind a mozgás, mind pedig a megjelenített szituációk értelmében. Ruhátlanul, vagy másképp fogalmazva szerepek nélkül tud igazán elemivé válni a pillanat. Képesek vagyunk álarcaink nélkül létezni? Le tudjuk tenni a hétköznapi szerepeinket, hogy pőre őszinteséggel álljunk önmagunk előtt? A cselekvés tétje talán a leglényegesebb az emberi életben.

Létezünk-e valójában a társadalmi szerepköreink nélkül?

Vagy pontosabban fogalmazva merünk e lemeztelenedni nem csupán a külvilág, hanem önmagunk előtt is? Van-e bennünk félelem, hogy mi marad akkor, ha minden sallang lekerül rólunk?

Helló, Zombi!

Helló, Zombi! (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Mert Fehér darabjának igazi tétje nem magában a színre vitt táncban rejlik, hanem a bennük integrált kérdések sokaságában. Abban az úton-létben, amely nem teleologikus módon teremti meg a válaszadás szükségességét, hanem épp a közös kérdezés folyamatosságának retorikája mentén artikulálódik. Nem ad kész szövegkönyvet életünk mozzanataira, hanem sokkal inkább bátorít arra, hogy szembenézzünk az általa és önmagunk által feltett kérdésekkel. Az állandó hic et nunc terébe belehelyezve mindezt. Oly módon őszinte darab, amelynek mentén jó esetben önmagunk által is őszintévé tudunk válni saját Énünk és a világ felé. És ennél nagyobb bátorságra nincs szükség a jelenkori kultúránkban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

A Nemzeti Táncszínház betáncol az otthonokba

Elindult a Nemzeti Táncszínház stream-sorozata, a TáncszínházON. A minden kedden és csütörtökön közvetített felnőtt, illetve a szombati gyerekelőadásokat bárki ingyenesen megtekintheti.
Tánc hír

Fiatal zeneszerzők műveire készít táncjátékot Kulcsár Noémi

A fiatal zeneszerzőkből álló STUDIO 5 hatodik estjére készül, ami november 9-én a Zeneakadémia Solti termében lesz látható. A Bella Máté, Virág András Gábor, Szentpáli Roland, Kutrik Bence és Solti Árpád alkotta formáció ezúttal a mozdulatok nyelvén szeretné közelebb hozni a kortárs zenét a nagyközönséghez.
Tánc interjú

Az iszonyat balladájától Vasarelyig – 60 éves a Pécsi Balett

Hatvanadik jubileumi évadát kezdte meg 2020 szeptemberében a Pécsi Balett. Az ország első európai hírű, modern balettegyüttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként 1960-ban létesült Eck Imre Kossuth- és Liszt –díjas, érdemes és kiváló művész vezetésével, aki túllépve a klasszikus balettek mesevilágán, a színpadra helyezte a kor emberi problémáit, érzelmeit, morális kétségeit, aktuális tartalmait sajátos, modern mozgásvilágában. Az alapításról, az önállósodásról, a nézőbarát repertoárról és az új utak kereséséről Uhrik Dóra ügyvezető beszélt Péli Nagy Katának.
Tánc hír

Philip Glass zenéjére táncolnak a Feledi Project táncosai

Feledi János Philip Glass Metamorfózis című, zongorára írt művére készített koreográfiát. A társadalmunk, létünk átváltozásáról szóló produkció november 3-tól látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc kult50

Hívnak a mozdulataik – Rémi Tünde és Appelshoffer János a Kult50-ben

Napjainkban az a folklór legfőbb kihívása, hogy képes legyen megszólítani a MA emberét is, érthető és ismerős témákat kínálva számára. Appelshoffer Jánost és Rémi Tündét nézve egyértelműen azt érzem: hívnak a mozdulataik, legszívesebben táncra perdülnék velük. Hogy mit csinálnak másképp, mint bármely néptáncegyüttes? Úgy kísérleteznek a műfajjal, hogy egyszerre őrzik meg annak legszebb hagyományait, és engedik fel a színpadra a giccsmentes, kortárs szem és fül számára is érthető elemeket.