Mozgás-, film-, hang- és fényszilánkok sűrűsödnek össze feszült érzésekké. A szupermodern koreográfus legújabb darabja tíz elképesztő táncost vonultat fel - kérlelhetetlen és megrendítő; a szépsége sokáig kísért. A középpontban most is Wayne McGregor emberi test iránti szenvedélye és a zsigeri, erős fizikalitású mozgás létrehozása iránti vágya áll - de nem marad el a high-tech vizualitás sem, csak annyit mondok, hogy 3D-s szemüvegre is szükség lesz.

Bár stílusa a klasszikus balett-technika deformálásából kiindulva lép tovább a mozgás-extrémitás irányába, alig találni benne hagyományos, standard táncmozdulatokat, mert ami annak is indulna az elején, garantáltan máshova vezetődik ki végül. S itt nem is csak egyszerű átírásról van szó, hanem radikális beavatkozásról, ami a teljesítőképesség határát feszegeti, és az animális mozgásjegyektől a kontakt tánctechnikán át az emberi gesztusokig mindent integrál, ami e megkopasztott klasszikus vázra organikusan felfűzhető.

McGregor 1992-ben azzal a céllal alapította meg saját társulatát, hogy olyan kreatív műhelyt teremtsen innovatív előadásaihoz, amelyben a táncosok mellett a zene és a vizualitás terén úttörő művészekkel működik együtt. A Random Dance azóta a világ minden pontján elvarázsolja el a nagyérdeműt, a Trafó közönsége utoljára 2011-ben találkozhatott velük - akkor FAR című előadásukkal jártak Budapesten.

Wayne McGregor korunk egyik legünnepeltebb koreográfusa, aki a világ vezető társulatainak (Paris Opera Ballet, New York City Ballet, Australian Ballet, English National Ballet, a moszkvai Bolsoj, Royal Danish Ballet, National Ballet of Canada, La Scala, Milan) készített előadásai mellett filmek (például a Harry Potter és a tűz serlege) koreográfiáin is dolgozik, valamint felelt a Radiohead zenekar Grammy jelölést kapott videójának mozgásanyagáért is. Számtalan elnyert díja mellett 2011-ben kitüntették a Brit Birodalom Érdemkeresztjének tiszti fokozatával. 

A megtiszteltetésről így vall egy interjúban: "a tánc, a mozgás az életünk része, nagyon is kézzelfogható, profán dolog (...) A táncnak helye van a Harry Potter-filmben, a popzenében, és nincs mögötte más ideológia, mint annyi, hogy érezzük jól magunkat, miközben alkotunk valamit. A kitüntetésnek azért örültem, mert visszaigazolta, hogy ennek a gondolkodásmódnak, ami nem csupán az enyém, van értelme, jelene és jövője."