A kortárs tánc kifejezés ápol és eltakar. Annyira tág a fogalom, hogy szinte minden belefér. S ez a szabadság egyfelől roppant vonzó, másfelől a "virágozzék minden virág" demokratikus elve felvetheti annak a kérdését, hogy akkor bármit fel lehet-e tenni egy színpadra kortárs tánc fedőnévvel?

Üdítő élmény és kivételes eset, ha egy kortárs táncszínpadon csak férfiak szerepelnek. Akik ráadásul úgy tűnik, magabiztosan uralják műfajukat és eszközeiket, a táncosok a testüket, a zenészek a hangszerüket. És van még egy színész is, akinek biztos azt kell csinálnia, amit csinál, de az ő jelenléte már támaszt bennem kétségeket.

"…s mily mély a sekélység…" folytatódik Kosztolányi verse, az Esti Kornél éneke. S én úgy szeretném már néha látni azt a kis sekélységet a magyar színpadokon. De általában az alkotás értelmének, a halál mibenlétének boncolgatásánál senki sem adja alább. S persze, miért is ne. Csak ha mindebben közben a lilaság és a didaxis keveredik a dilettánsnak tűnő színházi ötletekkel, akkor már kezdi zavarban érezni magát a néző.

Az utóbbi években egyre több az olyan előadás, amely a kortárs tánc múltjának legfontosabb koreográfiáit rekonstruálja. Paradox is lehet, ahogy egy ennyire élő, eleven műfaj, mint valamilyen archívumbeli tárgyakat veszi elő "ősi" koreográfiáit, s teszi ki a vitrinbe, azaz a színpadra. A múzeum-jelleget Trisha Brown korai munkáinak Trafóbeli előadásán még az is erősíthette, hogy a nézők úgy járhatták körül a táncosokat, mint egy kiállítás tárgyait.

A Sziget második napján pornyelés helyett a sarat lehetett dagasztani, de a hardcore bulizás és a kortárs művészet nemes vetélkedése tovább folytatódott. Ráadásul az éjszakában a magyar táncélet két pillérnője (őskövületet mégsem írhatok) kapott teret, Bozsik Yvett és Ladányi Andrea.

Nyilván nézőpont kérdése (mármint hogy elszánt, perverz vagy éppen lelkes), és innentől kezdve virágozzék minden virág. Amire a Szigeten kevés az esély, hiszen a földtani és légköri viszonyok a legkevésbé sem kedvezőek. Másfelől azonban nagyon is gazdag nemcsak a zenei, hanem kulturális flóra is - hogy fokozzam a képzavart, ha már a szigeti hangzavar megihletett.

A tánc egy érzés, szavakkal helyettesíteni nem lehet. A mozgásban még megtalálható az őszinteség, az egymásra figyelés, a dolgok egyszerű ábrázolása. A művészet a próbák alatt testet ölt, a táncosok a zenén és a formán keresztül érzik meg koreográfusok szavakba nem önthető elképzeléseit. Juhász Zsolt számára ez az élmény a csoda, a táncban ez izgatja, ennek megszületése érdekli.

Azt, hogy fájdalmas, csak én teszem a Szegedi Kortárs Balett új produkciójának címe elé, amelynek bemutatójára Szegeden április 27-én, Budapesten, a Fesztivál Színházban június 6-án kerül sor. Az egy részben, 80 percben bemutatásra kerülő darab több nagy szellem és több művészeti ág találkozása. Juronics Tamással beszélgettem a produkcióról, ami messzebbre mutat, mint egy egyszerű történet, egy egyszerű táncest. Íve nem csupán száz évet fog át, hanem egy megfoghatatlan utat is bejár lélektől lélekig.