Emberekkel és hófehér, hatalmas fatuskókkal berendezett, tiszta tér, tiszta táj tárul elénk Horváth Csaba Fortedanse Társulatának új bemutatóján. A Kalevala magával ragadó, izgalmas kísérlet: soknézetű, sokszínű, eredeti és egységes munka: roppant energiákat mozgósító társulat kivételes produkciója.

Az amerikai-kínai koreográfus-táncos, az 1995 óta New Yorkban dolgozó Shen Wei neve mindeddig tökéletesen ismeretlen maradt a magyarországi közönség előtt. A hagyományos kínai opera világába (szülei révén) beleszületett alkotó, ki serdülő korától maga is művelte e műfajt, kivételes, különleges tehetség: teremtő fantáziájának gyökerei olyan talajba nyúlnak, melyről csak hozzávetőleges fogalmaink lehetnek.

Maurice Ravel Bolero című monumentális zeneműve és Georges Bizet Carmenje már régóta a táncművészet legtöbbször játszott darabjainak gerincét alkotja.

Horváth Csaba, a kortárs magyar tánc ösztönös erejű alkotója, a debreceni színház tánctagozat vezetője Wedekind "gyermektragédiája", A tavasz ébredése után északra kalandozott, hogy a Kalevala mitikus világából merítsen ihletet. Az eredeti szövegek helyett azonban Szálinger Balázs versei hangzanak fel ma este a debreceni MODEM kiállítótere után a budapesti Trafóban is.

Nemrég tért haza Kínából a Magyar Állami Népi Együttes, ahol nagy sikerrel mutatták be a Naplegendát és a Magyar Concertót. Az együttes idén már megjárta a szícíliai Agrigentót, jövő héttől indítják új, nyugdíjasbérletüket és havi 15-20 előadás mellett készülnek nagyszabású októberi bemutatójukra.

Hogy itt sírva lesz, afelől nem volt kétségünk a Millenáris Teátrumba, Bozsik Yvette új koreográfiájának bemutatójára érkezve. Az emberi akaraterőnél, állhatatosságnál kevés megrendítőbb dolgot ismerek.

A tradicionális jávai táncosként induló Gergye Krisztián 2001 óta készít önálló koreográfiákat. Áprilisban egyfajta szintézisként az összes, közelmúltban bemutatott koreográfiája megtekinthető, májusban pedig új bemutatóval készül.

A Philadanco igazi, amerikai típusú nézőnevelést folytat: amikor az első koreográfia végén felvételről felcsendül a tapsvihar – pontosan, mint egy sitcomban –, és egy virtuális, őrjöngő tömeggel tapsolunk együtt, hamisnak tűnik az egész. A végére azért belerázódunk, a közönség tanulékonyan produkálja a hangos ovációt, az együttes ráadásként rutinosan ismétli az utolsó koreográfia végét. Attrakció-ó-ó. Soha rosszabbat.