temetés

2014 november 24., 14:00
Színház temetés Szerző: (ja)

Új igazgató az RS9 Színház élén

Dobay Dezső igazgatót novemer 11-én búcsúztatták, helyére Lábán Katalint választották.
2014 november 3., 17:50
Színház gyász Szerző: (va)

November 11-én temetik az RS9 Színház igazgatóját

Dobay Dezsőt november 11-én a Farkasréti temetőben kísérik végső útjára. A búcsúztatás negyed 12-kor kezdődik a Makovecz-teremben - tájékoztatott az október 11-én elhunyt igazgató családja.
2014 október 17., 12:00
Vizuál bécs Szerző: (va)

Miért rettegtek a bécsiek a temetéstől?

A 18. században különleges óvintézkedéseket vezettek be az élve eltemetés elkerülése érdekében. Ennek hátterével is megismerkedhetünk Bécs egyik legkülönlegesebb kiállítóhelyén, a Temetkezési Múzeumban, amely új helyen, a Központi Temetőben várja a látogatókat.
2014 október 9., 10:50
Színház moszkva Szerző: (va)

Végső búcsút vettek Jurij Ljubimovtól

Ezrek vettek végső búcsút Moszkvában az október 5-én elhunyt orosz rendezőtől. Jurij Ljubimovot 97 éves korában érte a halál. A magyar állampolgársággal is rendelkező színházi szakembert búcsúztatását követően a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben temették el, ott, ahol a szülei is nyugszanak.
2014 szeptember 19., 11:30
Színház gyász Szerző: (va)

Szeptember 26-án búcsúztatják Sztankay Istvánt

A nemzet színészétől Budapesten, a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút szeptember 26-án 15 óra 30 perckor. Sztankay Istvánt életének 79. évében, hosszú betegség után érte a halál szeptember 12-én.
2014 május 27., 14:48
Zenés színház temetés Szerző: (x)

Búcsú Andor Éva operaénekestől

Andor Éva Liszt Ferenc-díjas operaénekest, érdemes művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját június 4-én tizenegy órakor az Operaház előcsarnokában, tizenhárom órakor az Óbudai temetőben búcsúztatják.
2014 április 17., 08:00
Színház gyász Szerző: (va)

Elbúcsúztatták Szabó Gyulát

Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői szerdán kísérték utolsó útjára Szabó Gyulát, a nemzet színészét. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészt, érdemes és kiváló művészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.
2014 február 22., 18:10
Színház temetés Szerző: Csicsely Zoltán

Ég veled, Miki bácsi!

Az a disznóság a halálban, hogy nem tudom lereagálni. Kész, vége – nyilatkozta néhány éve Jancsó Miklós. A január 31-én elhunyt filmrendező szombat délutáni, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben tartott temetésén több százan vettek részt. FOTÓRIPORTTAL

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink