tilos rádió

2010 március 29., 22:21
Színház sirály Szerző: Fidelio

Színház a Tilosban

A Madártávlat és békaperspektíva következő adásának témája a Vándoristenek címet viselő "előadás", amelynek műfaját "színházi társasjátékként" határozták meg az alkotók. A Kárpáti Péter vezette és koordinálta csapat a hétvégén a Fogasházban vitte közönség elé a hónapok óta tartó különleges műhelykísérlet eredményét.
2010 március 2., 14:07
Színház tilos rádió Szerző: Fidelio

Színház a Tilosban

A Tilos Rádió Madártávlat és békaperspektíva című színházi műsorának mai vendége Fáy Miklós, a POSzT versenyprogramjának válogatója.
2010 február 15., 19:40
Színház tilos rádió Szerző: Fidelio

Színház a Tilosban

A Tilos Rádió kéthetente jelentkező színházi műsorának február 16-i vendége Vidovszky György rendező és Pap Gábor zeneszerző, akikkel a diákszínház módszereiről, lehetőségeiről és a színházi struktúrában betöltött szerepéről lesz beszélgetés.
2010 február 15., 19:30
Színház tilos rádió Szerző: (rzs)

Diák rádiójáték pályázat

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület a Tilos Rádió Madártávlat és békaperspektíva című műsorával együttműködésben rádiójáték pályázatot hirdet a középiskolás, valamint az egyetemista korosztály számára.
2010 február 2., 02:05
Színház tilos rádió Szerző: (rzs)

Színház a Tilosban

A Tilos Rádió kéthetente jelentkező színházi műsorának keddi vendége Gyabronka József, akivel a Szputnyik Műhely új bemutatója, A kockavető kapcsán lesz kötetlen beszélgetés.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.
Klasszikus

Márta emlékére játszik Kurtág György

Az új felvételen Mozart-mű hallható.
Színház

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Klasszikus

Lebombázott örmény templomban játszik ez a fiatal csellista

Puska helyett hangszert vett a kezébe Sevak Avanesyan, hogy a békét hirdesse a Kaukázus puskaporos hordójában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében