történelem

2025 július 11., 12:55
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
2025 január 30., 11:50
Plusz hír Szerző: Fidelio

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
2024 október 10., 15:00
Színház ajánló Szerző: (x)

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.
2023 november 21., 16:00
Vizuál beszámoló Szerző: (vb)

A sötétség és a világosság – a Mindhalálig című dokumentumfilmről

Mózes Gergely dokumentumfilmjében életútinterjúk és naplóbejegyzések alapján, animációs jelenetekben elevenedik meg előttünk a nyilas terror idején tevékenykedő két egyházi kötődésű, mégis ellentétes személy, Báránszky Tibor és Kun András alakja
2020 augusztus 27., 09:20
Vizuál hír Szerző: Fidelio/MTI

Eredetiben találkozhat az Aranybullával a Levéltár kiállításán

A nemzet emlékezete című kiállításon a magyar történelem mérföldköveit tizennégy fontos dokumentumon keresztül villantják föl a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában.
2020 július 8., 12:10
Zenés színház magazin Szerző: Fidelio/MTI

A spanyol infáns, akit Schiller és Verdi tett halhatatlanná

A 16. században élt spanyol infáns, Don Carlos nevét Schiller drámája és az ennek nyomán született Verdi-opera tartotta fenn, de a történeti igazsághoz egyiknek sincs sok köze.
2020 január 27., 16:50
Klasszikus magazin Szerző: Csabai Máté

A karmester, aki zenekari állással mentett meg zsidókat a lengyel holokauszt idején

A rettegett Hans Frank, a lengyelek hentese rajongott a zenéért. Hans Swarowsky karmester pedig a tűzzel játszott, amikor kihasználta ezt a rajongást, hogy zsidó és lengyel életeket mentsen meg a világháború alatt.
2020 január 3., 09:55
Könyv interjú Szerző: Borbély Zsuzsa

A húszas évek Angliája egy magyar kislány leveleiben

A 12 éves Petrich Kató leveleiből egy gyerek mindennapjai mellett az 1920-as évek Angliája és Magyarországa is kibontakozik. A kislány a gyermekvonat-segélyprogrammal tölthetett egy évet a szigetországban, amiről szorgalmasan beszámolt a szüleinek. A levelek alapján mutatja be a kort most megjelent könyvében a lánya, Petneki Katalin.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.

Nyomtatott magazinjaink