tóth evelin

2016 március 31., 08:38
Jazz/World tóth evelin Szerző: Rajkó Anna

Rappelő agrárdizőz

Jó ételek, jó borok és jó dalok születnek az etyeki Öreghegyen, ahol Tóth Evelin a Maya-lemezről, az ÁrvaÁlom-projektről és az EtyekM lakásétteremről mesélt a Fideliónak.
2015 március 5., 07:02
Jazz/World liza Szerző: Aradi Péter

Kóristából díva

Tóth Evelin elsősorban énekesnőként ismert, de színésznőként is bemutatkozott már. Az utóbbi időben leginkább az Átrium Film-Színházban, a Gergye Krisztián rendezte Merényletben és a TÁP Színház Egon Schiele élete vagy halála című előadásában. Mostani beszélgetésünk a zenéről szól, abból az apropóból, hogy jelenlegi együttesével, a Tóth Evelin Trióval, illetve TrióM-mel 2014 decemberében jelentették meg első lemezüket.
2013 március 20., 07:08
Plusz gryllus dorka Szerző: (csj)

Egymás látása

Ezzel a címmel látható a New York Művész Páholy sorozatának következő estje március 25-én a világ legszebb kávéházában.
2012 április 28., 10:34
Jazz/World a38 Szerző: (vd)

Tehetségbörze az Értől az Óceánig

Magyar nép- és világzenei áradat alcímmel szervez május 24-27 között seregszemlét az A38, a Fonó Budai Zeneház, a Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza.
2012 április 24., 11:57
Jazz/World kritika Szerző: Szabó Bálint

Hagyományos módszer = új felé törekvés

Az A38 költészet napi programjai sorában mutatkozott be Tóth Evelin vadonatúj kvartettje, a Méthode Traditionelle. KRITIKA
2012 április 8., 15:50
Jazz/World a38 Szerző: Végh Dániel

Tóth Evelin: "Erős szálakkal kötődünk a tradicionális módszerekhez"

Az Ektar énekesnőjeként ismertté vált Tóth Evelin Méthode Traditionelle elnevezésű új kvartettje április 11-én mutatkozik be az A38 Hajón. A koncertet a BMC rögzíti, és az anyagot a kiadó első, magyar énekesőt bemutató lemezeként jelenteti meg.
2012 március 29., 01:30
Jazz/World a38 Szerző: (vd)

Bemutatkozik Tóth Evelin új zenekara

A Lantos Zoltánnal, Szalai Péterrel és Premecz Mátyással felálló Méthode Traditionelle április 11-i koncertjét a BMC azonnal rögzíti is.
2011 május 14., 01:00
Jazz/World nyitott műhely Szerző: (zk)

Az utolsó funky távolodó

Marton László Távolodó mutatja be új könyvét a Nyitott Műhelyben Az utolsó funky címmel – természetesen élőzenével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Színház

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében